Visegrád véget vetett a három ország közti rivalizálásnak, s ezentúl Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország együttműködését a szolidáris partnerség fogja jellemezni – állapítja meg a Zycie Warszawy hétvégi elemzése, s a vadkeleti zsurnalizmus e remekénél nehéz lenne leegyszerűsítőbb gondolatot elképzelni.
Kelet- és Közép-Európa országai előtt olyan időszakban nyílik meg a radikális rendszerváltás esélye, amikor gazdaságuk példátlan krízisen megy keresztül. Persze mindez nem meglepő: a térség geopolitikai státusát is gyökeresen felforgató változásokra éppen azért kerülhetett sor, mert a szovjet típusú szocializmus reménytelen káoszba süllyesztette nemzetgazdaságainkat.
A régióban elsőként a lengyeleknek jutott osztályrészükül, hogy – noha megszorított – demokratikus választásokon fejezzék ki politikai akaratukat.
Az 1989-ben ismertté vált tulajdonátalakítási esetek okkal váltották ki a közvélemény ellenérzését. Ezekben főképpen az volt a visszatetsző, hogy a névleg állami vagyon értékének felbecsülése az 1988 végén elfogadott társasági törvény értelmében azoknak a hatáskörében volt, akik – a vállalati vezetés tagjai – személyesen is érdekeltek lehettek ezekben a torz privatizálási akciókban.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét