Skip to main content

Surányi Zoltán

Surányi Zoltán: Ki a magyar most?

Státusmagyarok, tartalék haza


Egy évvel ezelőtt, 2000 márciusában óriási vitát váltott ki Miskolci József Elátkozott ifjúság az Ígéret földjén című írása a Szabad 7 Nap hasábjain. A szerző nem ismeretlen a vajdasági magyar közvélemény előtt, újságíró volt, jelenleg vállalkozó, a Vajdasági Magyar Szövetség egykori képviselője a vajdsági Képviselőházban.

Surányi Zoltán: Kényszerpálya (vagy) az Ígéret földje

Vajdasági magyar újságírók a XX. század utolsó évtizedében


A délszláv háborúk kitörésekor a vajdasági magyar újságírók ugyanúgy reagáltak az egyre erősödő nyomásra, mint közel ötvenezer más nemzettársuk: voltak, akik a katonai behívók elől menekültek, mások a politikai üldöztetés miatt, ismét mások a létbizonytalanság elől, és voltak, akik a szakma becsületének védelmében mentek el. Az alábbi írásban azokat a veszteségeket igyekszem számba venni, amelyek a vajdasági magyar sajtót a huszadik század utolsó évtizedében érték.

Surányi Zoltán: „Mindannyian akarjuk, de...”

Autonómiaviták a Vajdaságban


Tíz évvel a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szétesése után az egykori nyolc föderális egységből az új Jugoszláviában már gyakorlatilag csak Szerbia és a Vajdaság maradt.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon