Surányi Zoltán

Nyomtatóbarát változat

Tíz évvel a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szétesése után az egykori nyolc föderális egységből az új Jugoszláviában már gyakorlatilag csak Szerbia és a Vajdaság maradt. Koszovó a NATO bevonulása óta csak névleg tartozik ide, Crna Gora még Milosevic idején elindult az önállósodás útján, nem ismeri el a belgrádi központi hatalmat, saját fizetőeszközként a német márkát vezette be, a vámokat és szövetségi adókat nem fizeti be a központi költségvetésbe, követeli, hogy hadköteles fiataljai csak Crna Gora területén szolgáljanak a hadseregben, és függetlenségi népszavazás kiírására készül. Ebben a környezetben a Vajdaság egészen új perspektívák előtt áll.

Előtörténet

Európában nincs még egy a vajdaságihoz hasonlóan összetett közösség: maga is egy kis Kelet-Közép-Európa. Amikor ez a terület a XVII. század végén, a XVIII. század elején felszabadult a török hódoltság alól, folyamatosan és szisztematikusan úgy telepítették be, hogy egyetlen nemzetiség se kerüljön túlsúlyba. A lakosság egyharmadát képezték a magyarok, egyharmadát a szerbek, és egyharmadát a németek a többi nemzeti közösségekkel együtt (szlovákok, románok, ruszinok, zsidók). A szerbek, horvátok és bunyevácok újvidéki szkupstinája 1918. november 25-én kimondta a Magyarországtól való elszakadást és a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz való csatlakozást. Amikor a területet az első világháború után az új délszláv államhoz, a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták, a szerbek igyekeztek betelepítésekkel azonnal felborítani az addigi egyensúlyt. Az autonómia, amelyért a vajdasági szerbek az 1790-es temesvári gyűlésük óta harcoltak, és amelyet a bécsi udvar 1849-ben szorongatott helyzetében megadott, nem tartott sokáig az új délszláv nemzeti államban sem, mert ezt az autonómiát már 1919 elején törölték. 1920-tól megindult a Vajdaság elszerbesítése. Szerbeket telepítettek be, a többi nemzetiséget igyekeztek elüldözni vagy asszimilálni, végül pedig a „politikai geometria” eszközét vetették be: 1929-ben megalakították a Dunai Bánságot, a Vajdaság területét átszabták, azaz a Szávától délre eső észak-szerbiai területeket (Mácsvát) is a Dunai Bánsághoz csatolták, hogy 57 százalékos szerb többséget mutathassanak ki az új közigazgatási egységben.

A második világháború után az új szövetségi berendezésű szocialista Jugoszláviában az 1943-ban Jajcéban meghatározott elvekkel összhangban a Vajdaság autonóm tartományi státust kapott. Ez az autonómia folyamatosan bővült egészen az 1974-es alkotmány meghozataláig, amikor is a Vajdaság már majdnem alkotmánynak számító saját statútumot kapott, törvényhozási jogkörrel, magas fokú gazdasági önállósággal, jogegyenlőséggel és az alkotmánnyal és törvényekkel biztosított kisebbségi szabad nyelvhasználattal.

A Szerb Köztársaság 1990-ben elfogadott alkotmánya azonban jelentősen megnyirbálta a tartományok jogkörét minden téren. Megvonta a Vajdaság Képviselőházától a törvényalkotás jogát, csupán véleményező szerepet hagyott meg számára, megszüntette a tartomány önálló pénzforrásait, önálló költségvetését. Ma a terület már csak névleg önálló tartomány, valójában a központosított köztársasági hatalom tart kézben minden törvényalkotói, végrehajtói és bírósági hatalmat. Az újonnan kialakított körzetek sem az etnikai, sem a gazdasági, sem a földrajzi, történelmi Bácska-Bánát-Szerémség felosztást nem követik, és nem is élveznek semmilyen önállóságot sem gazdasági, sem közigazgatási tekintetben: még a körzeti kormányzókat is Belgrádban nevezik ki. A körzetesítés megint csak egy újabb politikai-etnikai geometriai operáció: célja az, hogy az Észak-Bácskában és a Tisza mentén tömbben élő magyarokat több körzethez csatolva felossza, és kimutassa a körzet lakosságának szerb többségét.

A milosevici érában megszűnt az addigi kiterjedt többnyelvűségi gyakorlat. Tizenegy év után most hozott a tartományi képviselőház döntést arról, hogy újból hivatalosan használhatók a kisebbségi nyelvek, mivel az utóbbi időben az öt hivatalos nyelv a helyett a Vajdaságban csupán a szerb – és annak is a cirill betűs változata – számított hivatalosnak.

A Vajdasági Képviselőház ez év március 7-én nagy többséggel elfogadott egy dokumentumot, amelyben követelik a Vajdaság alkotmányos jogköreinek visszaállítását, és első lépésként 100, az elmúlt tíz évben meghozott köztársasági törvény megváltoztatását, amelyek sértik a tartomány jogait. Mindezek a változások a jelenlegi alkotmány keretein belül zajlanának le, a tartományi képviselőház és a tartományi kormány jogköreit, a nemzetiségek hivatalos nyelvhasználatát, az egészségi és szociális biztosítást, a kultúra és oktatás, a területrendezés, a tájékoztatás kérdéseit, továbbá a Vajdaság és Szerbia alkotmányos viszonyának hosszú távú rendezését érintenék. A javaslatot azonban, amelyet csak a Szerbiai Szocialista Párt és a Szerbiai Demokrata Párt képviselői nem szavaztak meg, a köztársasági képviselőház a mai napig nem tűzte napirendre. A régi jó churchilli recept szerint – ha valamilyen kérdést nem akarsz megoldani, alakíts bizottságot – május 14-én a szerb és a vajdasági kormány közös bizottságot alakítottak a javasolt törvények felülvizsgálatára, ám azóta nem történt semmi. Dindic kormányfő szerint a tartomány hatáskörének növelését „mindannyian akarjuk, de erre még egyszerűen nem volt idő”.

Miért kell az autonómia?

A Vajdaság minden szempontból specifikus terület. Földrajzi szempontból azért, mert a hegyes, dombos Jugoszláviában itt van a legnagyobb összefüggő sík terület, kiváló termőföldekkel, itt vannak az ország kőolaj- és gázlelőhelyei, itt a legfejlettebb az út- és csatornahálózat. A Duna és a Száva vonalától délre fekvő terület földrajzilag, sőt kulturálisan is a Balkán része, a Vajdaság azonban Közép-Európáé. Történelmi szempontból ugyancsak Közép-Európához – Magyarországhoz, illetve az Osztrák-Magyar Monarchiához –, azaz a nyugati kereszténységhez tartozott és tartozik, míg Szerbia az ortodox és a muzulmán világhoz. A titói Jugoszláviában Szlovénia és Horvátország után itt volt a legkisebb az írástudatlanság, és ez a mai Jugoszláviában is így van: a lakosság átlagos iskolai végzettsége ma is itt a legmagasabb. Szlovénia és Horvátország után gazdaságilag is ez a terület volt a legfejlettebb, itt volt és ma is itt a legmagasabb az életszínvonal. Etnikailag ez a terület még a betelepítések, menekülthullámok ellenére is megőrizte sokszínűségét: a kisebbségek továbbra is a lakosság jelenős hányadát teszik ki.

A Vajdaság politikailag is különbözik Szerbia más részeitől. A kilencvenes évek elején itt voltak a legjelentősebb háborúellenes megmozdulások. Az első többpárti választások óta bizonyos községekben folyamatosan az ellenzék van hatalmon már tíz éve. Míg a tavaly szeptemberben megtartott parlamenti választásokon a szövetségi parlamentben ugyan a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (SZDE) a Polgárok Tanácsában 58 képviselői helyet kapott a 138-ból, a szocialisták és a Jugoszláv Egyesült Baloldal koalíciója pedig 44-et, addig a vajdasági szkupstinában a 120 közül 117 az SZDE képviselője, kettő a szocialistáké és az Egyesült Baloldalé, egy pedig független jelöltként jutott be a tartományi parlamentbe. A decemberben az SZDE számára jobb, igazságosabb feltételek között megtartott választásokon az ellenzék a szerbiai szkupstinában sem tudta ezt az arányt megvalósítani (a szerb szkupstina 250 képviselőjéből 176 az SZDE tagja, 37 a Szerbiai Szocialista Párté, 23 a Szerb Radikális Párté, és 14 a néhai Zeljko Raznjatovic Arkan Szerb Egység Pártjának képviselője). A Vajdaság tehát sokkal inkább ellenzéki, mint az ország többi részei, és a választásokon magasabb fokú politikai öntudatról tett tanúbizonyságot.

A Vajdaság autonómiája mellett a két legfőbb érv az, hogy egyrészt a tartomány természeti javai és a polgárok által megtermelt értékek csak kellő szintű autonómia esetén maradhatnak helyben, másrészt, hogy a tartomány megfelelőbb kerete a kisebbségi kérdés megoldásának, mint a köztársaság vagy a szövetségi állam, a kisebbségek itt jobban meg tudják őrizni és fejleszteni önazonosságukat és kultúrájukat.

Vannak, akik azzal érvelnek: a Vajdaságnak megvannak rá a lehetőségei, hogy Szerbiánál gyorsabban fejlődhessen. A 2001-es év első négy hónapjában az előző év azonos periódusához viszonyítva a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint a Vajdaságban 7,1 százalékkal nőtt az ipari termelés, míg Szerbiában 4,7 százalékkal csökkent. Továbbá: ha a Vajdaság helyzetét ismét Belgrádban határozzák meg a tartomány polgárai óhajának figyelembevétele nélkül, tovább fog erősödni az autonomista mozgalom. Tíz évvel ezelőtt még csak autonómiáról beszéltek a Vajdaságban ma, a Liga felmérése szerint, a polgárok 11 százaléka a köztársaságot,
6 százalékuk pedig a független a Vajdaságot tartja elfogadható megoldásnak.

Ez a terület a történelem folyamán soha nem volt Szerbiáé, és az utóbbi nyolcvan évben, amióta a Vajdaságot Szerbiához csatolták, nem is érzi sajátjának, ezért úgy is viszonyul hozzá, mint egy gyarmathoz. Szerbiát csak egy alkotmánnyal és nemzetközi garanciákkal biztosított autonómiával lehet meggátolni a Vajdaság kizsákmányolásában.

Milyen autonómia kell?

Vajdasági Szociáldemokrata Liga: „Vajdaság Köztársaság”

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (VSZL) és elnöke, Nenad Canak, a vajdasági képviselőház elnöke (a tavaly októberi fordulat óta) már évek óta a vajdasági autonómiatörekvések leghangosabb, legkitartóbb és legradikálisabb szószólója. A Liga ma a legnagyobb, legnépszerűbb és legerősebb autentikus, vajdasági párt. Politikai profiljukat kitartóan, következetesen és megalkuvások nélkül építették az elmúlt tíz évben. Akkor is következetesen vállalták az autonomista jelszót, amikor ez Szerbiában a szeparatizmus után a második legnagyobb bűn volt. Mint minden szerbiai párt, ez is egyetlen vezér köré épül: Nenad Canak karizmája döntően befolyásolja a párt helyét a politikai színtéren és értékelését a választásokon (ezért is okozott nagy zavart tavaly, a rendszerváltás előtt súlyos közlekedési balesete, amelynek folytán hónapokon át távol volt a politikai élettől).

Canak a jugoszláviai politikai színpad fenegyereke, éles hangú, tömegeket megmozgató, heves beszédeket szokott tartani, de pártjának 1999-ben elfogadott programja jól átgondolt, szélsőségektől mentes. Közérthetően, lényegre törően fogalmaz, kertelés nélkül kimondja, amit gondol. Nem áll tőle messze a populizmus sem, gyakran használ jelszavakat, frappáns jelmondatokat, amelyeket mindenki megért és megjegyez: „Előre a huszonegyedik századba a szocialisták nélkül!”, „Egy szem búzát sem a megszállóknak!”, „Mi csak a mi pénzünket akarjuk, de ők is a mi pénzünket akarják!”, „Kié a mi pénzünk?” stb. Bírálja a Szerbiai Demokratikus Ellenzék Vajdaság-politikáját, szerinte azzal, hogy a szerbiai kormányban csak két vajdasági miniszter van – Kasza József kormányalelnök és Dragan Veselinov mezőgazdasági miniszter –, egyértelműen kifejezték, mit jelent számukra a Vajdaság: a kisebbségek terhét és a mezőgazdaság javait.

A Vajdaság ma fordulópont előtt áll – szögezi le a Vajdasági Szociáldemokrata Liga programja –, a múltja még nem fejeződött be, és a jövője nem kezdődött még el. A Vajdaság múltját terheli a tartomány mint föderális egység tisztázatlan státusa a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságon és Szerbián belül. A Vajdaság alkotmányos és jogi helyzetének kialakításakor figyelembe kell venni, hogy a tartomány soknemzetiségű, multikonfesszionális és soknyelvű közösség. Különössége az, hogy területén ugyanannak a népnek ugyanolyan vallású, de más szülőföldön született tagjai élnek: ezeknek a kultúráknak és szokásoknak a gazdagsága teszi a Vajdaságot oly komplexszé.

Ez indokolja, hogy a tartomány autonómiájának megteremtésekor teljesen új, az eddigiektől eltérő megoldásokat kell keresni.

Először: a Vajdaságnak olyan jogi kereteket kell szavatolni, amelynek legfelsőbb elve az egyén különbözőségre való joga, amelyet csak más egyének különbözőséghez fűződő joga korlátozhat. A Vajdaság minden polgárának garantálni kell a teljes egyenjogúságot, a személyi, vagyoni és jogi biztonságot, nemzeti, vallási, faji, nemi megkülönböztetések nélkül. A Liga ezen a ponton bevezeti a „szülőföld” kategóriáját is, mert a Vajdaság mindig is migrációs területnek számított, és a lakosság nagy része több hullámban máshonnan érkezett ide, tehát sokaknak, akik ötven évvel ezelőtt költöztek a Vajdaságba, még ma sincs állampolgárságuk, és a milosevici rendszer a menekülteknek is vonakodott megadni az állampolgárságot. Egyetlen egyén és közösség helyzetét sem határozhatja meg olyan különbözőség, amely nem a szabad választás következménye – hangsúlyozza a program. A Vajdaság polgárai számára garantálni kell azt a jogot és szabadságot, hogy másokkal kapcsolatokat tartsanak a kollektív jogok, érdekek és szabadság megvalósítása érdekében. A közösségek jogát és szabadságát csak más kollektivitások joga és szabadsága korlátozhatja.

A Vajdaságnak kétházas parlamentre van szüksége, ezek: a Polgárok Tanácsa és a Népek Tanácsa. A Polgárok Tanácsát szabad, titkos és közvetlen periodikus választásokon választanák meg. A Népek Tanácsát a szerbek, magyarok, horvátok, szlovákok, románok, ruszinok és a többi szervezett nemzeti és vallási közösségek képviselői alkotnák: ez hozna egyhangú döntéseket a kultúra, az oktatás és a tájékoztatás kérdéseiről, amelyek fontosak a nyelvi, nemzeti, vallási, szülőföldi és egyéb specifikumok megőrzéséhez. A parlament hatáskörét a Vajdaság Alkotmánya rendezné, és ezt az alkotmányozó nemzetgyűlés hozná meg, amelynek ez lenne az egyedüli feladata az átmeneti időszakban. Az alkotmány határozná meg a Vajdaság kapcsolatát Szerbiával vagy azzal a szélesebb államközösséggel, amelynek a Vajdaság tagja lenne, és ugyancsak az alkotmány rendezné a vajdasági katonák Vajdaságon kívüli szolgálatának kérdését is.

Másodszor: a Vajdaság stratégiai gazdasági ágazatai az agráripar, a petrolkémia és a közlekedés – ezek fejlesztési stratégiáiról a vajdasági parlament dönt. A piacgazdaság elveinek alkalmazása magától értetődővé tenné az Európai Unió országaival való együttműködést.

Harmadszor: a Vajdaság kapcsolatait Szerbiával az egyenrangúság elvei szerint kell rendezni. A centralista, kvázinemzeti belgrádi stratégia, amely széttörte a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságot és magát Szerbiát is, a Vajdaságnak nem lehet partnere. Szerbiát a VLSZ mint demokratikus, föderatív államot képzeli el, amely több, alacsonyabb-magasabb szintű autonómiával rendelkező föderális egységből áll. Ezek a következők lennének: Vajdaság, Sumadija, Délkelet-Szerbia, Belgrád és környéke, Sandzsak (Raskai körzet) és Koszovó. Az új demokratikus Szerbiának kétházas parlamentje lenne: a Polgárok Tanácsa és a Föderális Egységek Tanácsa.

A Vajdaságnak egy ilyen föderatív államban köztársasági státust kellene élveznie. Ezt bizonyítják a történelmi tapasztalatok és a tény is, hogy az autonóm tartomány nem elég stabil megoldás megfelelő alkotmányos garanciák nélkül. Minderre bizonyíték az 1988-as puccs és a Vajdaság autonómiájának törvényellenes megszüntetése. A föderális egységek konszenzussal döntenének Szerbia valamilyen szélesebb integrációba való csatlakozásáról. Szerbia föderalizációja nagy lépés lenne a szerb állam stabilizációja felé, és minden szeparatista törekvést már a gyökerében fojtana el.

Vajdaság Köztársaságot szintén decentralizálni kellene a három hagyományos vajdasági régióra – Bácska, Bánát és Szerémség –, majd a városokra és a községekre. Vajdaság Köztársaság garantálná mindenkinek az állampolgárságra való jogot, függetlenül a nemzeti, vallási hovatartozástól vagy a születési helytől, és a kettős állampolgárságra való jogot is, ha arra szükség van. Saját zászlaja, himnusza és címere lenne, amelyeket a vajdasági törvények szerint a szerbiai zászlóval, himnusszal és címerrel együtt használnának.

Vajdasági Demokratikus Reformpárt: „Decentralizált önkormányzat”

A Vajdasági Demokratikus Reformpárt (VDRP) a Szociáldemokrata Liga és a VMSZ mellett a harmadik legerősebb autentikus vajdasági párt, a tartományi képviselőházban a Liga, a Demokrata Párt és a VMSZ után a legnagyobb képviselői csoporttal rendelkezik. A VDRP, mint az Ante Markovic alapította Reformpárt vajdasági szárnyának utódpártja, modern szociáldemokrata elveket vall. Programjukban legközelebb a Nenad Canak vezette Vajdasági Szociáldemokrata Ligához állnak, és az eddigi parlamenti választásokon gyakran indultak koalícióban. Mindkét párt tagja a Szerbiai Demokratikus Ellenzéknek és a Demokratikus Pártok Szövetségének. A két párt elnökét, Miodrag Mile Isakovot és Nenad Canakot személyes barátság is összefűzi, de ez a tavaly szeptemberi választások után megbomlott, most június elején találkoztak újból először és újították fel az együttműködést. Nyilvánvaló, hogy a belgrádi pártokkal szemben, a tartomány autonómiájáért vívott harcban csak a közös fellépés hozhat sikereket.

A reformisták szerint a Vajdaság mint sajátságos többnemzetiségű és történelmi alapokkal rendelkező terület csak egy föderatív, decentralizált, fejlett helyi önkormányzati rendszerrel rendelkező államban fejlődhet szabadon. A Vajdaságnak jár mindaz a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom, amelyet az államalkotók nem ruháztak át a közös intézményrendszerre. A Vajdaságnak joga van arra, hogy rendelkezzen saját természeti kincseivel, önálló kultúrpolitikát folytasson, amelynek alapelve a nemzeti kultúrák egyenlősége és arányos fejlődése. Külön szót emelnek a kisebbségek jogainak védelméért.

A reformisták szerint a részarányos választási rendszer tükrözi legjobban a vajdasági polgárok akaratát, és a Vajdaságnak egy választási egységnek kell lennie. Mint eurorégiónak, gazdasági és kulturális téren önálló regionális és nemzetközi kapcsolatokkal kell rendelkeznie. Csak a magas fokú gazdasági és pénzügyi autonómia garantálhatja a helyi önkormányzatok fejlődését, ez pedig csak úgy valósítható meg, ha a pénzügyeket a köztársaságban és a tartományban decentralizálják, és az anyagi eszközöket a városokban és a községekben használják fel, ott, ahol azokat meg is teremtették. Városi rangot kapnának a vajdasági gazdasági, kulturális és regionális gravitációs központok (Szerbiában ma csak három városi rangú település van, Belgrád, Nis, és Újvidék, miközben Szabadka, Zenta vagy Zombor például községek), a hagyományos régiók, Bácska, Bánát és Szerémség pedig saját képviselő-testületeket (szkupstinákat).

Miodrag Isakov szerint a Szerbiai Demokratikus Ellenzékben ma két áramlat létezik, egy konzervatív-nacionalista, amely a nemzetet és az államot dicsőíti, és egy menedzseri, amely az üzletet és a profitot hajhássza mértéktelenül. Mindkettő azt mondja, hogy nem jött el még az alkalom arra, hogy a Vajdaság autonómiájának kérdésével foglalkozunk. A Vajdaság azonban soha többé nem fog belenyugodni az olyan gyarmati helyzetbe, mint amilyenben az elmúlt tíz évben volt. Fennáll a veszélye, hogy ha nem oldják meg a tartomány helyzetét, Szerbia egy újabb drámai problémával fog szembenézni.

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége: „Magyar kisebbségi önkormányzat”

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a rendszerváltás hajnalán alakult meg, a Délvidéken a magyarok első politikai érdekszervezeteként. Később ebből az úgynevezett történelmi VMDK-ból váltak ki a VMSZ és a VMDP, és maradt meg dr. Pál Sándor körül a VMDK egy része, és őrzi a párt kontinuitását. A VMDK magyarkanizsai kongresszusán 1992. április 25-én fogadta el autonómiatervezetét, amely még most is hivatalos dokumentuma a pártnak, és több cím alatt is ismertté vált, úgy mint Magyar autonómia, illetve a VMDK állásfoglalása a kisebbségi önkormányzatokról, hogy a szerb tárgyalófeleket ne irritálja annyira az autonómia kifejezés. A VMDK 1992-es évkönyvében pedig a dokumentum Memorandum a Szerb Köztársaságban élő magyarok önkormányzatáról címen található meg. A javaslat három gondolati támpontra épül:

1. a hágai Jugoszlávia-értekezleten Lord Carrington által előterjesztett rendezési javaslatra,

2. a perszonális autonómiára vonatkozó korábbi VMDK állásfoglalásra,

3. a kisebbségek jogaival kapcsolatos nemzetközi dokumentumokra.

A VMDK akkori vezetői tárgyalási alapnak a kisebbségek politikai szubjektivitását és az önrendelkezési jog elfogadását kínálták fel. Úgy vélték, hogy azokkal a politikai szervezetekkel, pártokkal, kormányokkal, amelyek nem ismerik el a magyarság politikai szubjektivitását, nincs miről tárgyalni. A másik alapszempont: a kisebbségi kollektív jogok biztosítása. A terv minimális igényt fogalmazott meg, de Szerbiában ezt a maximumnál is többnek tartották: megengedhetetlen jogérvényesítési igénynek.

Slobodan Milosevic szerbiai elnökösködése alatt nem sok ellenzéki politikust fogadott, de Ágoston András és a VMDK küldöttsége azon kevesek közé tartozik, akikkel leült tárgyalni. A vele való beszélgetés során dr. Hódi Sándor visszaemlékezési szerint elismerte a magyarság jogát az autonómiakövetelésekre: „mindaddig, amíg ennek az országnak az állampolgáraiként nem érezzük igazán otthon magunkat, jogunk van kérni, jogunk van harcolni”. A kérés hiábavaló volt, a harc eredménytelen.

A VMDK kanizsai közgyűlésén 1992. április 25-én elfogadott memorandum elsőként tett kísérletet a magyarság és egyúttal a Vajdaság státusának politikai rendezésére is: alkotmánymódosítással kellene rendezni a kisebbségi autonómiák kérdését, és népszavazáson dönthetnének a Vajdaság polgárai arról, hogy a tartománynak maradjon-e a formális autonómia, vagy pedig a Vajdaság váljon igazán önálló politikai és gazdasági szubjektummá. Persze a VMDK vezetői tisztában voltak azzal, hogy a referendum kimenetele a többségi szerb nép akaratán múlik. A memorandum háromlépcsős autonómiát vázol fel:

1. a személyi (perszonális) autonómia,

2. a különleges státusú magyar területi önkormányzat és

3. a magyar helyi önkormányzatok.

A személyi önkormányzat célja a magyarság nemzeti, etnikai és nyelvi önazonosságának, oktatási, művelődési, tájékoztatási és nyelvhasználati jogainak érvényre juttatása és védelme, hagyományainak ápolása és kultúrájának erősítése. Új vonás lenne, hogy olyan személyek is lehetnek a perszonális autonómia tagjai, akik nem tartoznak a magyar nemzeti, nyelvi kisebbséghez, de neveltetésük, vallásuk, kulturális érdeklődésük alapján vagy valamilyen más meggondolásból részt kívánnak venni a magyar önkormányzat munkájában. A memorandum követeli az egykor a kisebbségi szervezetek tulajdonát képező és időközben államosított társadalmi tulajdonú oktatási, művelődési és tájékoztatási intézmények visszaszármaztatását.

A személyi önkormányzatnak saját parlamentje, önkormányzati tanácsa lenne, az önkormányzatnak pedig elnöke. A parlament képviselőit négyéves mandátummal az etnikai kisebbséghez tarozó választópolgárok választanák. Az önkormányzati tanács az autonómia 30 fős, operatív döntéshozó szerve. A tanács tagjait az önkormányzati képviselők köréből választják. Az önkormányzat elnökét is a perszonális autonómia parlamentje választja többes jelölés alapján, négyéves megbízatással.

A különleges státusú magyar területi önkormányzat, avagy Magyar Autonóm Körzet, a területileg összetartozó különleges státusszal rendelkező magyar többségű községek társulásából jönne létre. Hatásköre kiterjed a vallás, a közoktatás, a gazdaság, a szociális ügyek, az egészségügy, a hírközlés, az igazságszolgáltatás, a rendfenntartás és a pénzügyek körére. A körzet területén egyenjogú hivatalos nyelv a magyar, a szerb és a horvát. A körzetnek címere és piros-fehér-zöld zászlója van. A Magyar Autonóm Körzetnek képviselő-testülete, területi tanácsa és elnöke van.

A szórványban élő magyarság azon településein, falvaiban, ahol a magyar népcsoport tagjai egyszerű többségben élnek, létrehoznák az autonómia harmadik formáját, a magyar helyi önkormányzatokat. Ezeknek az önkormányzatoknak a jogait törvények és rendelkezések szabályoznák, és a magyarság nyelvi és kulturális érdekeit szem előtt tartó hatáskörökkel rendelkeznének.

A vajdasági magyarság saját autonómiájának megvalósítását az itt élő más népekkel és népcsoportokkal együtt élve kívánja elérni – szögezi le legvégül a dokumentum, hogy eloszlassa még a gyanúját is a kiválási szándéknak, illetve annak, hogy más népek és népcsoportok kárára követelnek a magyaroknak többletjogokat.

Vajdasági Magyar Demokrata Párt: „magyar (perszonális) autonómia”

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) a Magyar Szó 2001. április 29., 30., május 1., 2. ünnepi számában fizetett hirdetésben tette közzé autonómiakoncepcióját. A Kezdődik a küzdelem a magyar (perszonális) autonómia létrehozataláért című kiáltvány legelején rögtön Ágoston András a VMDP elnöke megvádolta a VMSZ-t, hogy nem akar magyar autonómiát. Szerinte: „A VMSZ csak alternatív megoldásként foglalkozik a magyar autonómiával, a VMDP pedig ebben látja a vajdasági magyarság megmaradásának zálogát.” Felrója a VMSZ-es dr. Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkárnak, hogy készséges és nyilvánosan bevallott segédletével készül a „lex Várady” típusú, minimális kisebbségi jogokon alapuló törvénytervezet, amellyel a szerb hatalom a vajdasági magyarság autonómiaigényét akarja megkerülni.

„Ma már az sem titok, hogy az új szerb hatalom ezt a felemás tervezetet is sokallja – [ismeri el Ágoston A. – S. Z. megjegyzése] –, s levélben kérte a nemzetközi közösség képviselőit, hogy a kisebbségi kérdés rendezésére adjanak haladékot. Az sajnos a vajdasági magyarság terhére írható, hogy a halasztási kérelmet, a kisebbségek kárára és a szerb koalíciós partner szolgálatában, Józsa László, a VMSZ alelnöke aláírta.” – Ezt később a VMSZ vezetői többször is cáfolták, a VMDP kiáltványa mindennek ellenére egyenesen a magyar érdekek elárulásával vádolja a VMSZ-t.

A VMDP koncepciója szerint azért van szükség a magyar (perszonális) autonómiára, mert: „A vajdasági magyarság kérdése nyílt és megoldatlan. A VMDP által szorgalmazott magyar (perszonális) autonómiára azért van szükség, hogy a Kárpát-medencében közösségként járulhasson hozzá a magyarországi és a szomszédos országokban élő magyarok határmódosítás nélküli nemzeti integrációjához. Másrészt a magyar (perszonális) autonómia lehetővé teszi, hogy a vajdasági magyarok területi elhatárolódás nélkül váljanak a politika szubjektumává Szerbiában, s demokratikus folyamatokban integrálódhassanak az Európa felé forduló szerb és jugoszláv társadalomba.” „A perszonális autonómia célja, hogy: szervei feltárják, kifejezzék és képviseljék a vajdasági magyar nemzeti közösség alapérdekeit, a Szerb Köztársaság hatalmi szerveivel kialakított demokratikus dialógus alapján biztosítsa a vajdasági magyarság nemzeti identitásának, valamint szellemi és anyagi kultúrájának megőrzését és fejlesztését.”

A perszonális autonómia szerveit a vajdasági magyarok választási névjegyzékében szereplő polgárok választanák, de ezen a listán nemcsak azok szerepelhetnének, akik magyarnak vallják magukat, hanem azok (és családtagjaik) is, akik nemzeti hovatartozástól függetlenül használják az autonómia intézményeit, akik legalább három éven át bizonyos pénzösszeggel segítik az autonómia működését, és akiknek felvétele a magyar nemzet alapérdekeit figyelembe véve indokolt.

Az autonómia legfelsőbb szerve az 51 tagú Perszonális Autonómia Tanácsa, amelynek tagjait általános közvetlen és titkos választásokon választják meg a vajdasági magyarok választói névjegyzékén szereplők. A tanácsnak van elnöke, munkatestületei, 21 tagú, elnök irányította végrehajtó bizottsága. A tanács egyszerre funkcionál parlamentként és kormányként: a legerősebb párt vagy koalíció alakít kormányt, és adja a kormányfőt. A perszonális autonómia szervei – az alkotmánnyal és a törvényekkel összhangban jogszabályjavaslatokat tennének a Szerb Köztársaság illetékes szerveinek az oktatás, a művelődés és a tájékoztatás terén, a gazdaság, a belügy, az igazságszolgáltatás stb. területén azonban semmiféle kompetenciával nem rendelkeznének.

„A VMDP olyan kettős kapcsolatrendszer létrehozását kezdeményezi, amelyben az egyik oldalon a magyar (perszonális) autonómia biztosítja e közösség megmaradását a szerb államban, a másikon a státustörvény és a hozzá csatlakozó kedvezmények, majd a kettős állampolgárság révén integrált része lehet a magyar nemzetnek. A vajdasági magyar politikai elitnek megosztottságát félre téve, közösen kell kidolgoznia a magyar (perszonális) autonómia statútumának tervezetét. Az autonómia statútumtervezetének a jugoszláv és az új szerb parlamenthez történő eljuttatásával a vajdasági magyar politikai elit történelmi felelősségéről tehet tanúbizonyságot, ugyanakkor politikailag megalapozhatja a magyar kormány további aktív fellépését” – vallja a VMDP.

Vajdasági Magyar Szövetség: „nemzeti közösségek önkormányzatai”

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) VII. közgyűlésén, amelyet I. kongresszusnak is neveznek, 2001. június 23-án Szabadkán módosította a programját, és elfogadta az új autonómiakoncepcióját Megállapodás a Vajdaság és a vajdasági nemzeti közösségek önkormányzatának politikai és jogi kereteiről címmel, amelyben a Vajdaság autonómiájával és a kisebbségek (a magyar kisebbség) autonómiájával egyaránt foglalkozik. A VMSZ tisztában van azzal, hogy Vajdaság Autonóm Tartomány széles körű önállósága nem elsősorban magyar érdek, hanem az itt élők közös érdeke. Ennek érdekében a VMSZ szorgalmazza a Vajdaság alkotmányos helyzetének módosítását, hogy a tartomány törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató jogokkal rendelkezzen, hogy a polgárok önállóan gazdálkodjanak az itt megtermelt javakkal, a befizetett adókkal és járulékokkal. A VMSZ a valós autonómia kialakítását szorgalmazza, nem egy olyan decentralizációt, amely a centralizációt csak kihelyezné egy más centrumba, azaz a köztársasági központosítás helyett tartományi központosítást szeretne kialakítani. Olyan intézményes megoldásokat, olyan döntéshozatali mechanizmust keres, amely meggátolná, hogy a nemzetiségeket érintő kérdésekben a többség rákényszerítse akaratát a kisebbségekre. A következő állami szerveket tervezik: képviselőház, kormány, kisebbségi jogok ombudsmanja, Legfelsőbb Bíróság, Legfelsőbb Ügyészség és Alkotmánybíróság. A nemzeti közösségek önszerveződés útján Nemzeti Tanácsot hoznak létre. A Vajdaság Képviselőháza a jövőben nem egy tanácsból állna, mint most, hanem kettőből: a Polgárok Tanácsából és a Nemzeti Közösségek Tanácsából. A Polgárok Tanácsában az „egy polgár egy szavazat” elve alapján választanának képviselőket, a Nemzeti Közösségek Tanácsába a küldöttséget az adott nemzeti közösség nemzeti tanácsa alakítja meg. A tanácsban külön küldöttséggel rendelkezik a magyar, a horvát, a szlovák, a román, a ruszin és az ukrán nemzeti közösség.

Az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács a VMSZ, a VMDK és a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom képviselőiből 1999. augusztus 20-án már megalakult azzal, hogy a másik három magyar párt képviselőinek is fenntartották a helyet, azonban az eredetileg 55 tagot számláló tanácsból a VMDK gyorsan kilépett, a VMDP pedig nem is volt hajlandó belépni. Az IMNT-t 2000. november 24-én újraalakították a szövetségi, tartományi képviselők, községi tanácsnokok és a pártok képviselőinek részvételével – az új tanács 69 tagot számlál, ez kellene, hogy a majdani perszonális autonómia tanácsának magva legyen.

Nemzeti minimumként a VMSZ továbbra is kitart a hárompilléres autonómiakoncepció mellett, nevezetesen:

– személyi elvű vagy perszonális autonómia,

– területi vagy Magyar Körzeti Önkormányzat, és

– helyi önkormányzat.

A magyarság a perszonális önkormányzat rendszerében érvényesítené az anyanyelvhasználat, a kultúra, az oktatás, az anyanyelven való tájékoztatás, valamint a nemzeti önazonosság megőrzését biztosító jogokat. Ennek érdekében a külön választói névjegyzéken szereplő – magukat magyarnak valló, a perszonális önkormányzat intézményeit igénybe vevő vagy segítő – jugoszláv állampolgárok választanák meg a Magyar Nemzeti Tanácsot. A tanács döntései végrehajtására intéző bizottságot hoz létre, amely gondoskodik a perszonális önkormányzat által meghozott jogszabályok végrehajtásáról. Ahogy az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács egy jövendőbeli perszonális önkormányzat előhírnöke, úgy az áprilisban aláírt protokoll nyolc észak-vajdasági község együttműködéséről egy területi autonómia magva lehet. A szerb többség nem jó szemmel nézi a tartomány északi részén és a Tisza mentén elterülő községek szervezkedését, ahol a magyarság tömbben él és többséget alkot, mert nem a regionalizációt, hanem a szeparatizmust látja benne. Ada, Becse, Csóka, Kanizsa, Kishegyes, Szabadka, Topolya, Törökkanizsa és Zenta a magyar közösség nemzeti önazonosságának hatékonyabb megőrzése és fejlesztése céljából Magyar Körzeti Önkormányzatot hoz létre. A községek – a megállapodás szerint – területfejlesztéssel, gazdasági, környezetvédelmi, egészségügyi, igazságügyi, belügyi nyelvhasználati kérdésekkel foglalkoznak. A Körzeti Önkormányzatnak választott képviselő-testülete van, és ez választja a végrehajtó bizottságot. A VMSZ szerint a Körzeti Önkormányzat finanszírozását a központi költségvetési rendszertől megfelelő módon elkülönült rendszerben kell biztosítani.

A VMSZ, figyelembe véve a Vajdaság gazdasági, földrajzi, kulturális tájegységeinek sajátos örökségét, hagyományait és igényeit, támogatja a tartomány alkotmányjogi státusának megváltoztatását, a regionális és a nemzetközi együttműködés hatékony, új formáit.

Más koncepciók: egységes akarat nélkül

A szerbiai politikai színtéren szinte minden politikai pártnak van elképzelése az autonómiáról. Az egyedüli párt, amely teljesen elutasítja a Vajdaság autonómiáját, az a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt.

A Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt ugyan még nem dolgozta ki részletes autonómiakoncepcióját, de egyfajta regionalizáció mellett érvel, ahol a Vajdaság ugyanúgy egy régiója lenne Szerbiának, mint például Sumadija vagy Sandzsak.

A Dusan Mihaljlovic vezette Új Demokrácia pártja szintén a regionális átrendezés híve, sőt a vajdasági körzeteket is átrendeznék a régi „politikai geometria” elvei alapján: a szabadkai Észak-Bácskai körzethez csatolnák a nyugat-bácskai Zombort, hogy „erősítsék a térség multietnikus jellegét”, azaz, hogy a magyar tömbökben megszüntessék a magyar többséget. A szocialisták autonómiakoncepciója mindenki számára világos, következményeit pedig már több mint tíz éve viseljük.

A Zoran Dindic vezette Demokrata Párt vajdasági Tartományi Bizottsága szerint a Vajdaság autonómiájának visszaállítása elkerülhetetlen, mert természetes és logikus, a tartományi jogköröket azonban csakis a köztársasági és a tartományi képviselőházak és kormányok megegyezésére alapozva lehet visszaállítani.

A Vajdasági Mozgalom politikai és gazdasági autonómiát követel a tartománynak, a szövetségi állam és a Szerb Köztársaság illetékességében csak az olyan stratégiai fontosságú hatásköröket hagyná meg, mint a honvédelem, a külpolitika és a monetáris politika. A Vajdaságot tovább decentralizálnák, és három régiót alakítanának ki – Bácska, Bánát és Szerémség –, hogy a polgárokhoz minél közelebb vigyék a közigazgatási szerveket. Kétházas parlamentre lenne szükség: a Polgárok Tanácsában és a Nemzetiségek Tanácsában minden olyan kisebbségnek lennének képviselői, amelyeknek aránya a tartomány lakosságának több mint 0,5 százaléka.

A Böröcz József vezette Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom a legkisebb vajdasági magyar párt, de tagjai az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Vajdasági Mozgalomnak is. A VMPM egyszerre próbál meg jelen lenni és kiállni mindkét autonómia mellett: támogatják mind a magyar kisebbségi, mind a vajdasági autonómiaköveteléseket. A kettő között szükségszerű és kívánatos a kapcsolat, ami azt is bizonyítja, hogy a Vajdaság autonómiájának kérdése nem csupán „szerb kérdés”. Szerintük a bármilyen szintű autonómia létrehozása anyagi kérdés: a pénz pedig csak úgy teremthető elő, ha a Vajdaságban marad az itteniek munkájának haszna.

Jelentékeny vajdasági autonomista politikai párt a jelenlegi szerbiai mezőgazdasági miniszter, Dragan Veselinov vezette, pancsovai székhelyű Vajdaság Koalíció is, amely a Népi Parasztpártból alakult ki, és 1997-ben a Reformpárttal és a Szociáldemokrata Ligával közösen hozták létre a Vajdaság Koalíciót, amelyet Veselinov később a saját nevére jegyzett be, és három képviselői helyért elárulta koalíciós partnereit. Pancsova Belgrádhoz való közelsége döntően meghatározza, mennyire őszintén akarja a Vajdaság Koalíció a tartomány autonómiáját.

A vajdasági kisebbségek között sem alakult ki egységes politikai akarat. A vajdasági horvátok elégedetlenek a tartomány és a horvát etnikum jelenlegi helyzetével: a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége támogatja a Vajdaság autonómiáját és a kisebbségek perszonális autonómiájának intézményesítését. A vajdasági szlovákoknak – mint a tartomány második legszámosabb kisebbségének – saját politikai pártjuk nincs, Petrőc környékén a Reformisták és a Demokrata Párt népszerű közöttük, a fiatalok között pedig a Vajdasági Szociáldemokrata Liga. A román kisebbség tömbben él Bánátban, az utóbbi időben két politikai érdekvédelmi szervezetet is alakítottak, a Románok Demokratikus Szövetségét, amely a Demokrata Párthoz áll közel, és a Jugoszláviai Románok Közösségét, amely a Dragan Veselinov-féle Vajdaság Koalíció partnere. A ruszinok a legkisebb számú etnikai kisebbség, amelynek politikai szubjektivitását, nyelvhasználati jogát még elismerték a régi titói Jugoszláviában. Mára számuk jelentősen megfogyatkozott, a tartomány összlakosságának egy százalékát sem éri el. Politikai pártba nem szerveződtek, az ellenzéki pártok közül a Demokrata Párt és a Reformisták számíthattak közöttük jelentősebb szavazóbázisra, a fiatalabbak között itt is a Liga népszerű.

A nemzeti kisebbségek között az átlagosnál magasabb volt az ellenzéki pártok támogatottsága, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki ellenzéki volt a kisebbségiek közül. A kisebbségi szolidaritásra azonban a vajdasági magyar pártok aligha számíthatnak autonómiakövetelésükben. Ennek több oka van. Történelmi ellentétek – még élnek az elmagyarosítással szembeni ellenállás reflexei a Monarchia korából, a Kisantant szelleme –, szlovák, román, szerb összefogás a magyarokkal szemben, és az anyaországokból is inkább csak elbátortalanítják a kisebbségek perszonális vagy bármilyen más irányú autonómiaköveteléseit. Az újabbkori Jugoszlávia történelme során a szlovákok, románok és ruszinok időnként úgy érezték, a magyarok mint a legszámosabb vajdasági kisebbség előnyöket élveznek, nekik például nem csak hetilapjaik, hanem napilapjuk is volt, huszonnégy órás rádióműsoruk, előbb kaptak tévéműsort, mint a többi kisebbség, stb. Újabban azonban valamiféle önszerveződés indult meg, és ezek a kisebbségek is hallatják hangjukat, néha még az anyaországéval ellentétes véleményeket is kimondanak. A szlovákok érdeklődnek a nyolc vajdasági község együttműködési protokollja iránt, a vajdasági románok hetilapjában, a Libertateában pedig megjelent Marinica Ciobanu tollából egy éles hangú kommentár Kihez tartoznak a kisebbségek? címmel, amelyben a szerző elhatárolja magát Ion Iliescu kijelentéseitől a státustörvénnyel kapcsolatban, és elítéli azt a gyakorlatot, hogy az államot az elnökkel azonosítsák, még inkább pedig a kisebbséget. „Én viszont, mint a vajdasági román kisebbség tagja, tehát Románia határain kívül élő román, megengedhetem magamnak, hogy bíráljam Iliescunak az említett törvényről mondott ítéletét. Egyszerűen, amikor hallottam, hogy a magyarok elfogadták a törvényt, vállat vonva megjegyeztem: »Lám a magyarok mégis gondját viselik kisebbségeiknek, bezzeg a románok! Nem törődtek velünk akkor sem, amikor bombázták az országot, még csak gondba sem estek, amikor nyilvánosságra kerültek a szakértők felméréseinek eredményei, hogy a Vajdaság területén 2064-ig el fogunk tűnni.« ...Őszintén szólva, nem tudom, mi a gond. Nem értem, hogy Ion Iliescu román elnök miért gondolja azt, hogy a magyar törvény, amint ő fogalmazott: »ellentétes az európai eszmékkel«. Vajon ez alatt mit ért? Ahogy én értelmezek bizonyos új társadalmi, európai folyamatokat, mindenütt a határok eltörlésére törekednek, arra, hogy a nemzeti ne legyen az emberi, a civilizációs fölött.”

Magyarkérdés, pártkérdés

A vajdasági magyar politikai pártok, ha autonómiáról van szó, leginkább a politikai szubjektivitásról, határmódosítás nélküli integrációról, az anyanyelv és a kultúra megőrzéséről beszélnek, de senki sem mondja ki: az autonómiára azért van szükség, hogy a vajdasági magyarság jobban éljen, gazdagabb kulturális élete, oktatási rendszere legyen, és ha szellemi és anyagi ereje engedi, környezeténél gyorsabban fejlődjön. A szellemi és anyagi kultúra megőrzését tekintik az autonómia fő céljának, miközben elhanyagolják a megmaradás anyagi alapjának megteremtését. Ha a vajdasági magyarság nem kapja vissza elkobzott vagyonát, földjeit, gyárait, ingatlanait, ha nem részesül a privatizációból, ha ismét kirekesztik a gazdaság irányításából, ha nem lesznek erős magyar vállalkozók és mezőgazdasági termelők, farmerek, akkor hiába minden perszonális és területi autonómia.

A vajdasági magyar politikai pártoknak meg kellene egyezniük valamiféle közös maximumban (nem minimumban), amely mint vajdasági magyar autonómiakövetelés jelenhetne meg a jugoszláv és a szerbiai alkotmány kidolgozásának folyamatában, egyébként nincs esély arra, hogy ezek a követelések alkotmányos garanciát is kapjanak. Jelen pillanatban a közös fellépés igen valószínűtlen, van olyan párt, amelyik a többpártiság szükségességét magát kérdőjelezi meg. A VMDP például autonómiaprogramjában kijelenti: a magyar perszonális autonómia, ha jól működik, szükségtelenné teszi a kisebbségi nemzeti pártok fellépését a szerb politikai színtéren, a magyarok, akik polgárként be akarnak kapcsolódni a szerb politikai életbe, azt az országos szerb pártok keretében is megtehetik. Valójában a magyar pártok perszonális autonómián kívüli politizálásának mindaddig van értelme és súlya, amíg a választásokon önállóan indulva is képviselőket juttathatnak a szövetségi, a köztársasági és a tartományi parlamentbe. Arra jelenleg igen kevés az esély, hogy ezek a pártok együtt követeljék az autonómiát, arra viszont nagyon is szükség lenne, hogy ne egymást túl- vagy alullicitálva, netán a szerb hatalomnak különalkukat kínálva küzdenének a személyes vagy pártprivilégiumokért.

Ugyanakkor arra is szükség van, hogy ezeket a követeléseket az autentikus vajdasági autonomista pártokkal egyszerre nyújtsák be a szerb és jugoszláv hatalmi szervekhez: egységes fellépéssel egymást is segíthetnék, és jobb esélyük lenne mind a hazai, mind a nemzetközi politikai színtéren a támogatásra. A vajdasági politikai pártoknak – akár együtt, akár külön-külön harcolnak a tartomány és az itt élő kisebbségek autonómiájáért – egyvalamit tudomásul kell venniük: a Vajdaság kérdése nem az első a szerbiai politika napirendjén. Előtte van a Crna Gora-i és a koszovói kérdés. Szerbiában minden kisebbségi politikai kezdeményezést fokozott körültekintéssel és kitartással kell indokolni, és nemzetközi nyomás nélkül nehezen lehet rendezni.

• Játéktér