Skip to main content

Beszélő folyóirat, 9. szám, Évfolyam 6, Szám 8

Orbán Ottó: A csontmező

Rádai Gábor:

: Kronológia

Méray Tibor: Aki nélkül nem lett volna ’56

Vásárhelyi Miklós: Négy névtelen sírhant

Kiss Ilona: „Nem író író, hanem olvasó író vagyok”

Anatolij Prisztavkin íróval, az oroszországi Kegyelmi Bizottság elnökével Kiss Ilona beszélget

Surányi Zoltán: „Mindannyian akarjuk, de...”

Autonómiaviták a Vajdaságban

Balla D. Károly: Mégis, kinek a státusa?

Zolnay János: Cigányügyi számmisztika

Koncz Lajos: Zsidómentés és nemzeti ellenállás

: A Wallenberg-ügy

Nyaranta Aranka–Telente Levente [Gács Anna–Csuhai István]: Számokba fojtva

Dékei Kriszta: Bé mint...

Nyári művészeti körkép – kutyusokkal

György Péter: Saxa loquuntur

Az olvasás archeológiája avagy Radnóti Sándor olvasással kapcsolatos tanulmányainak kritikai méltatása

Schein Gábor: Újra az elejéről

(Beck András: Hagyni a teóriát másra)

Kálmán C. György: Komolyan venni

Zoltán Gábor: Pincekönyvi bejegyzések

: N&n galéria

Szőcs Géza: Feltámadásos történet az Úrral és Petri Györggyel

Forgách András: Csak egy percig égjen

Orbán Ottó: Tatárok Magyarországban avagy a költői kérdésről

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon