Skip to main content

A csontmező

Orbán Ottó

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Egy csontmezőn tántorgok a távolinak képzelt cél felé
és szomjan halok, ha nem tudok versekkel vizet fakasztani a csontból
szellem liheg a nyomomban,
vagy pár lépéssel előttem, ki tudja,
az úgynevezett ihlet,
egy kurva, akinek hinnem muszáj,
akárhányszor is becsapott idáig.
A költészet, súgja a fülembe, végső soron varázslás,
mely előhívja belőlünk a bennünk rejtőzködő jót,
s rögeszme nélkül ki élhetné túl a bombázásokat,
a rettentő fölismerést, hogy az ember embernek farkasa
lehet, hogy költészet nélkül is van jövőnk,
épp csak szomjan kell majd veszni benne,
mint üres kulaccsal a naptól izzó Szaharában.















Megjelent: Beszélő folyóirat, 9. szám, Évfolyam 6, Szám 8


  • Következő cikk:

Hasonló cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon