1.
Az 1972-es év legfontosabb izraeli eseményeinek listája a következő.
Április 8. Uganda kiutasít minden izraelit, és bezárja az izraeli követséget. (Romániát kivéve ekkor már nincs kapcsolat a kommunista tábor egyetlen országával sem. A következő évben további 26 ország szakítja meg kapcsolatait Izraellel, amelynek már semmi kapcsolata sincs azokkal a kontinensekkel, melyeknek a találkozásánál fekszik.)
Április 16–17.
Raanana ipari övezete felé tartottam az autómon, mikor valósággal felrobbant az egyik hátsó kerék. Beevickéltem vele a buszmegállóba, és tanácstalanul ültem a tüzes vasdobozban. Éppen a lyukas pótkereket akartam ugyanis megjavíttatni, és most nem volt tovább. Nem voltam nagyon kétségbeesve, ám ennek semmi tárgyi alapja nem volt. Egyszerűen csak leszoktam róla. Itt mindenféle arccal találkozhatsz, szoktam magyarázni magyar vendégeimnek, csak határozatlan arcot nem látsz.
Azt azért már nagyon elgondolkodtatónak találtam, amikor tágabb privátkörnyezetemben is elhangzott, hogy a magyar zsidóság leróhatná háláját Horthy sírja előtt, aki elvégre megmentette a budapesti zsidókat. Először azt hittem, viccet hallok, hiszen – talán a fiatal demokratákat leszámítva – még sokan emlékeznek rá, hogy amikor a komszomoltitkár dicsőítő történetet akar mesélni Lenin elvtársról, előadja, hogyan rontott a lármázó gyerekek közé a borotválkozó Lenin, hogy aztán csak annyit jegyezzen meg: gyerekek, csendesebben!
Két és fél hónapja vagyok itt: a fülem már megkülönbözteti a héber beszédet az arabtól akkor is, ha semmit sem értek. A szemem nem szokott bele semmibe. Hazafelé tartok a Jeruzsálemtől mintegy 60 kilométerre eső repülőtérről. A busz majdnem üres, a könyörtelen nap újabb és újabb lángcsóvákat vet a kocsi belsejébe. Az utat kétfelől szegő sziklák közt a függetlenségi háború emlékműként ottfelejtett harci járművei hevernek, kereke és ajtaja vesztett vontató, mind rozsdaszínűre festve.
Miután az Úr jó idővel ezelőtt, ígéretének megfelelően, kiűzte „előlem” a kivveust, a hitteust, a jebuzeust stb., kerek másfél hónapja immár, hogy naponta próbálom beleélni magam ebbe a városba, Jeruzsálembe, melynek egyszerre égi és földi ragyogása már több ízben elvakított. Beszélik, hogy az itteni elmeorvosok számon tartanak egy tünetegyüttest, melyet egyszerűen Jeruzsálem-szindrómának hívnak.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét