Befejezetlen jelen

Zilahy Péter: Az utolsó Ablakzsiráf

K–ZS folytatás


k

A könnyező tiszt oszlásra szólít fel, hagymatalálat érte a kordont. Félig a megafonba, félig az adóvevőbe mondja, kérem oszoljanak. Oszoljon maga, ordít a mellettem álló néni, papírcsákóján felirat: „én egy véletlen járókelő vagyok”. Többé nem oszlunk. Hátszelünk van, és a rendőrök szemébe süt a nap. Az idő a mi oldalunkon. Szembejön a magyar tévé, és felvesznek mint belgrádi diákot. A tüntetés nyolcvanadik napján a hangulat töretlen, külföldi tudósítónk jelenti a Duna–Tisza–Dráva–Száva-sokszögből. A belgrádi diákok kotonnal dobálták a bíróság épületét.


Krasztev Péter: Vérisszák

Vendettázók Albániája


Zsarutörténet

„Policia!” – tépte föl az állami rendszámú terepjáró ajtaját egy szakajtófejű egyenruhás, és intett, hogy kifelé. Azután ugyanazzal a lendülettel kis híján beleszédült egy útszéli szemétkupacba: gyalázatosán részeg volt. Jimmy, a tolmácsunk, éppen a kocsma bejáratánál állt, és egy siheder gyilkosjelöltet próbált rávenni arra, hogy mesélje már el a külföldieknek, milyen technikával képzeli lemészárolni az ellenségét.


Karsai László: Történészek, gyilkosok, áldozatok

Viták a Holocaust-szaktudományban


Michael Marrus neves amerikai Holocaust-szakértő történész néhány évvel ezelőtt elismerően veregette meg saját és szintén a Holocausttal foglalkozó kollégái vállát. Vélekedése szerint az elmúlt két évtizedben a Holocaust olyan sajátos, új tudományterületté vált, ahol más korszakok szakértő történészei is otthon érezhetik magukat. Azonos forráskezelés, metodológia jellemez minket, Holocaust-szakértőket, akik tudatosan pontos módszertannal nem szűk, hanem széles, nagy problémaköröket felölelő kérdésekre keressük a válaszokat – dicsekedett M.

Zilahy Péter: Az utolsó Ablakzsiráf

Öt éven felülieknek


a

A magyar ábécé első betűje az A[1]

Golyóálló üveg által.

Ha feloszlatnak is, a szemébe nézek. Mozdulatlan testőrök napszemüvegben, nyári mikulások a hátsó ülésen. Felcsillanó cigarettatárca kondenzcsíkja retinámon. Az aranykor, mely itt volt karnyújtásnyira a határ túloldalán. Ha tudtuk volna! Hittünk volna a híreknek! Az elsuhanó Zastaváknak, idegenbeszakadthazánk fiainak, hogy jó, mint a mesében.






Forgács Éva: Donáth Péter (1938–1996)


Az önpusztítás mint műalkotás, akart és nem akart kudarc és diadal, Péter – az élet, az élhetés, amint utópiává távolodik tőled, s amit ezért, tudva és nem tudva, fokozatosan leépítettél, mint hamis látszatot.

Festőnek lenni, ez távolról sem a festést jelentette neked. Hamar el is dobtad az ecsetet, a képcsinálás más, mesteremberhez méltóbb, számodra mellébeszélésre alkalmatlanabb eszközei kedvéért.


Kozák Gyula: (M)oral history

A szociológus nyomorúsága


In memoriam R.

[A Jehova Tanúi Egyház szervezete]


A Jehova Tanúi Egyház (kezdetben Komoly Bibliakutatóknak nevezték magukat; más, kritikus egyházak pedig – s ennek nyomán a század eleji sajtó is – millenistáknak hívták őket) alapítója, Russell egyszemélyi vezetője volt a közösségnek.

Mára a teljesen kiépült szervezet élén a Vezetőtestület áll, mely Brooklynban székel, s bár létezik az elnöklő fogalma, a vezetés mégis kollektív. Több (pl. a nagyon fontos írói) bizottságban végzi munkáját.

A vezetőtestület alatti, inkább protokolláris irányítási egységek a zónák. Élükön a „zónafelvigyázó” áll.




Iványi Gábor: A magyarországi Jehova Tanúi Egyház küzdelmes évtizedeiről


Nem célom, hogy a Beszélő nyújtotta lehetőséggel élve és helyzetemmel visszaélve e lapokat hitvita számára foglaljam le. Olyan emberekről akarok írni, akik meggyőződésükért, hitükért szenvedések próbáit is kiáltották, sőt meggyőződésem, hogy az „ötödik pecsét” feltörésekor közülük valók is állnak majd a mártírok között az oltár alatt.

Jehova Tanúi: az 1870-es években Amerikában keletkezett millenista szekta híveinek Mo.-on ismert elnevezése. »Komoly bibliakutató«-knak is nevezik magukat.


Kovács Katalin, Váradi Monika Mária: Kisvárosi nők


Hatvan különböző foglalkozású, eltérő életkörülményekkel, társadalmi helyzettel jellemezhető asszony élettörténete alkotja írásunk alapanyagát. 1995 júliusa és 1996 márciusa között beszélgettünk velük ott, ahol mindannyian élnek, egy alföldi mezővárosban.[1] Egy eltartott és egy közelmúltban munkanélkülivé vált asszony kivételével valamennyi beszélgetőpartnerünk aktív kereső volt a kérdezés időpontjában.

1956. november 9. 15.29 h.


Név nélküli állomás, székhelye ismeretlen:

A szabadságharcosok már fáradtak, de lelkesebbek, mint valaha voltak. Segítséget kérünk, amíg nem késő. Kérjük, segítsenek bennünket hazánk megmentésében!

(Forrás: Magyarországi rádióadások 1956. október 23-a és november 9-e között, Szabad Európa Rádió Archívuma, München. 1981. 373–376. o.)