A munkások történelmi hagyományainak sorvadása

A munkás a mai magyar társadalomban ideológiai és morális passzivitásba süllyedt. Ez ellentmond osztálya történelmi, harcos hagyományainak.

1. Forradalmi múltját és cselekvő természetét megtagadta.

Mert hazájának és osztályának érdekeiért nem lép fel együttesen.

2. Az alkotó munka igényéről lemondott.

Mert nem tesz semmit a tisztességes és értelmes munka erkölcsi és anyagi elismertetéséért.

3. Tömegszervezetei iránt felelőtlen és közömbös.

Mert nem törekszik a dolgozó munkások érdekeit képviselő munkásvezetők megválasztására, s hagyja, hogy a mindenkori politikai irányzatot kiszolgáló vezetői legyenek, akik a saját érdekeiket helyezik előtérbe a dolgozói érdekekkel szemben.

4. A munkája iránt közömbös.

Mert nem követeli meg a maga és vezetői jó munkáját, és ennek hiányát nem kéri számon.

5. A munkatársai iránt közömbös.

Mert figyelembe se veszi a mellette lévő munkástársának problémáit – holott néki is azonos gondjai vannak.

6. Hazája jövője iránt közömbös.

Mert munkájával, tudásával, tehetségével és odafigyelésével vajmi keveset tesz a jelen nehézségek csökkentésére.

7. Az elődök eszméit, céljait és harcuk eredményét feladta.

Mert hagyta, hogy az egyik legalapvetőbb követelés – melyet tömören úgy fogalmaztak meg, hogy 3x8 – veszendőbe menjen. Alkalmazkodott a „másodgazdaság” legális és illegális megvalósulásához, s így visszasüllyedt a napi 12-14 órás „megtoldott munkaidőhöz”.

8. Gyermekei szellemi és erkölcsi nevelését elhanyagolja.

Mert erkölcsi és szellemi fejlődésüket az iskolára bízza, s nem a személyes példaadással és érzelmi kapcsolatteremtéssel segíti elő; a nevelést az anyagi javak biztosítására korlátozza.

9. A nemzetközi munkásszolidaritás hagyományos eszméjét elhanyagolja.

Mert nem emeli fel szavát más országok munkásmozgalmainak bilincsbe verése is vezetőik meghurcolása ellen.

Mindezek legyenek lelkiismeretünk és önbecsülésünk tárgyai. Ha most nem lépünk a cselekvés mezejére, holnap már sokkal nehezebb lesz.

Ezeknek a pontoknak a megfogalmazása hosszú évek tapasztalatának az eredménye. Nagyon sok apró példa összessége késztetett arra, hogy pontokba szedve próbáljam felhívni a figyelmet a társadalmunkat romboló morális erők jelenlétére. Aki csak egy kicsit is nyitott szemmel nézi hazánk erkölcsi helyzetét, nem lepődik meg azon, amit leírtam.

Gazdaságunkban egyre jobban terjed a korrupció – már nem is a csúszópénz és a borravaló, hanem a megvesztegetés.

Az államigazgatásban általános a baráti segítségek igénybevétele – jogtalan előnyök biztosítása egy ugyancsak jogtalan előny érdekében. Ez semmibe sem kerül annak, aki adja – csak a társadalomnak. Lényeges: csak az részesülhet ilyen előnyökben, akinek irányító funkciója van. A kétkezi munkás, a beosztott szellemi dolgozó nem vagy csak kevésbé részesülhet belőle, és ezt olyan formában próbálja kiegyenlíteni, hogy a munkája során kezébe kerülő társadalmi tulajdont ellopja. Aki ilyesmivel próbálkozik, könnyen rajtaveszthet – a vezetők manipulációit jóval nehezebb tetten érni, nem is beszélve arról, hogy a vezető eltussolhatja az ügyét.

Ez a különbség bizonyítja, hogy a társadalom két csoportra bomlott fel; irányítók és irányítottak. (Aki irányítottból irányítóvá válik, korrumpálódik, mert különben lehetetlenné teszik a munkáját.) Az irányítóréteg mindjobban igyekszik biztosítani a maga előnyeit és igazolni a nélkülözhetetlenségét.

Nem állítom, hogy minden vezető korrupt. De azt igen, hogy az alacsonyabb beosztású vezetők – szociális és anyagi helyzetükből adódóan – inkább rákényszerülnek a manőverezésre; a felsőbb vezetők már biztosítva látják egzisztenciájukat, és nem vesznek részt a közjátékban. A közép– és alsó vezetők korrumpálódása miatt mélyül a szakadék az irányítók és irányítottak között. Ez eleve lehetetlenné teszi a felső vezetők az irányú törekvését, hogy a társadalmi tömegszervezetek aktivizálódását elősegítsék, hiszen ők csak a középvezetők áttételén keresztül tudnak kapcsolatba lépni a dolgozókkal. A középvezetők igyekszenek olyanokat ültetni a tömegszervezetek élére, akiktől nem kell tartaniuk. És itt van a jelentősége a választótagságnak – mert csak az ő megalkuvásuk árán lehet a rossz vezetőket megválasztani.

Igaz, a munkások körében még mindig hatnak az ötvenes évek terrorjának erkölcsromboló hatása és a mai elnyomás – nem olyan feltűnően durva – példái. Ha valaki egy tömeggyűlésen nyíltan és pláne személyre szólóan valami jogtalan cselekményt megbírál, idővel számolhat a retorziókkal (fizetés- és prémiumcsökkentés stb.). Ha a munkakörülményeket bírálja, akkor még nem olyan veszélyes a dolog, csak vigyáznia kell, hogy a felelősséget ne firtassa – mert amíg hivatkozni lehet a külső körülményekre, addig nem érzik magukat veszélyben az irányító klikkek. Miért van az, hogy a társadalmi tömegszervezetek egyre inkább sorvadnak? Miért közömbösek az emberek? Mert féltik a jövedelmüket és egzisztenciájuk biztonságát s nem utolsósorban idegi állapotukat (egészségügyi felmérések szerint növekszik az idegi okokra visszavezethető betegségek száma).

Ezek a morális jelenségek meghatározzák nemzetgazdaságunk egész jelenét. A helyi kisebb hibák nem kerülnek felszínre, nem is oldják meg őket, így országos szinten már halmozódva jelennek meg.

Erősödik a bürokrácia – a saját igazolására növeli az adminisztrációt, s így szélesíti a korrupciós kört és lehetőségeket.

Romlik a munkamorál, mert a munkás nem látja értelmét, hogy valamit is megkérdőjelezzen nyilvánosan. A termelés növekedését nem tartja érdekének, mivel a növekményből csak csekély mértékben részesül – míg a vezetők nagyobb mértékben. Ezért van az, hogy a beruházások leállításával szűnőben van a termelékenység növekedése, hiszen csak a vezetői gárda érdeke a termelékenység, és így nem tudja kiaknázni a munkások tapasztalatait, ötleteit.

A rossz munkahelyi légkör, a kielégítetlen tenniakarás nemcsak közömbössé teszi a munkást, de a közérzete sem valami fényes.

Az irányítók és irányítottak közti különbség teszi, hogy nagyon sokan szeretnének irányítói munkakörbe kerülni, a saját gyengeségük és tehetetlenségük ellenére is. A megfelelő „nyelvcsapás” alkalmazása esetén ez egyeseknek sikerül is. Az erősebb jelleműek a mostani lehetőségeket kihasználva mindinkább a magánszektorban keresik meg a helyüket – s állítom, nemcsak a pénz miatt. A vállalkozási kedv felvirágzását az is okozza, hogy rosszak a körülmények a nagyvállalatok belső világában. Nyilvánvalóan bizonyítja a gazdasági mutatók eltérése is, hogy milyen morális különbségek vannak a kisvállalkozók és a nagyvállalatok között. A nagy létszámú vállalatoknak nagyobb termelő erő áll a rendelkezésére, ennek ellenére az egy főre kimutatható teljesítményük sokkal kevesebb, mert a mamutvállalatok dolgozóinak nem érdeke a termelékenység. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy meg kell szüntetni minden nagyvállalatot – hanem csak azt, hogy mindjobban be kell vonni a dolgozókat a vállalat irányításába és ellenőrzésébe. Ennek a célnak az eléréséhez az alábbi feladatokat kellene biztosítani a szakszervezetek tagsága részére:

1. a vezetők titkos választása (nem pedig jelölése);

2. a vállalat helyzetének folyamatos és őszinte ismertetése;

3. a vállalat irányításában a szakszervezeteknek több beleszólási és döntési jogot kellene biztosítani, és nemcsak az egyetértési jogot megengedni;

4. a létszámszükséglet megállapításánál figyelembe kellene venni a dolgozók javaslatait is annak biztosításával, hogy a megmaradó béralap bizonyos százalékát szétoszthatják maguk között; az így fennmaradó gyenge minőségű munkaerőt át kellene csoportosítani a munkaerőhiánnyal küszködő ágazatokba; nem kell félni attól, hogy az érintettek elégedetlenkedni fognak, mert viszont a produktív dolgozók támogatására számíthatna a vállalati, politikai és gazdasági vezetés;

5. az előző tétel egyenes következménye, hogy tényleges munkanélküliség keletkezne; a mostani munkanélküliség a munkaidő töredékes kihasználását jelenti. A megoldási javaslat kiszűrné a lumpenelemeket, és morálisan nagymértékben segítené a gazdasági helyzet konszolidálódását.

Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez csak úgy valósulhat meg nagyobb zökkenők nélkül, ha a dolgozók zömének támogatásával és a szubjektív tényezők kiküszöbölésével történik.

Tudom, hogy nagyon nehéz a világgazdaság kihívásával felvenni a versenyt, de csak úgy nyerhet valamit gazdasági és politikai téren a jelenlegi vezetés, ha összefog a munkásokkal. Ehhez az szükséges, hogy ne csak gazdasági, hanem politikai téren is valósítsa meg a nyitottság elvét. Ellentétben a tőkés országokkal, ahol a túltermelés okozza a válságot, nálunk a termelékenység és a minőség elmaradottsága az oka a válságnak.

Összefoglalva gondolatmenetem lényegét csak úgy tudunk a jövőben eredményt elérni, ha megszilárdítjuk társadalmunk morális alapjait. Ezt csak a munkások, a kevésbé korrupt réteg politikai és gazdasági függetlenségének növelésével érhetjük el. Előnyösebbnek tartom a felső vezetés által kezdeményezett rekonstrukciót, mint az alulról jövőt, mert az utóbbinak beláthatatlan következményei lehetnek – lásd Lengyelország esetét.

E pontok drasztikus megfogalmazásával szerettem volna minden tisztességes ember kételyeit felkelteni: vajon elég mély-e a lelkiismerete és a hazaszeretete? Bármelyikünk morális züllése gyengíti egész társadalmunk és népünk erejét. Szeretném, ha mindenki feltenné magának a kérdést; kit szolgál azon a helyen, ahova a sorsa állította? A vezetőknek beosztásuk nagyságával arányosan kellene népük és hazájuk érdekeit szolgálni; szolgává, nem pedig kiskirállyá kellene válniuk. Úgy gondolom, sok dolgozó osztozik velem ebben az elvárásban.

Itt az idő, hogy cselekedjünk, minden nehézség és dogma ellenére – mert az idő múlásával esélyeink is csökkennek.