Csillaghegyi

Nyomtatóbarát változat

Kik csinálták az ötvenes éveket? „Ne keressék őket! Itt vagyunk!” – felelt meg a kérdésre Grósz Károly budapesti párttitkár. S nyomában jönnek a többiek, akik szintén büszkék akarnak lenni arra, hogy ők csinálták az ötvenes éveket. Nemcsak azok, akik Sztálinvárost építették, miközben az ország vezetői hibákat is elkövettek, és néha sajnálatos törvénysértésekre is sor került. Jönnek azok is, akik a hírhedt terrorszervezet, az ÁVH tagjai voltak. Jönnek, és nyilatkoznak a Magyar Nemzetnek (1985. április 23.) és a Népszabadságnak (1985. április 12. és 13.).

A Népszabadság riportjának szerzője, Sólyom József 1957-ben egyszer már meginterjúvolta riportalanyát, K. Farkas Józsefet, a Köztársaság téri pártház ostromának egyik túlélőjét. Az akkori riport meseszövése szerint a pártházat véletlenszerűen besorozott ÁVH-s kiskatonák védték; íme, a véres ellenforradalom a nép egyszerű gyermekeit mészárolta le... Hogy mi történt a Köztársaság téren a szörnyű lincselés előtt, hogyan és miért került sor a pártház ostromára: ezt most ne firtassuk. Érjük be annyival, hogy K. Farkas története napjainkra szabályos karriertörténetté változott.

Hősünk 1950 óta párttag. 1951-től (még csak 19 éves!) falusi párttitkár és begyűjtési biztos. Ma úgy emlékszik vissza azokra az időkre, hogy rendben ment minden, csak alkalmiak voltak a túlkapások. Falujukban például már 1950-ben (!) leváltották az uraskodó, mindenkit kuláklistára tevő párttitkárt, és a helyébe megértő és emberséges parasztember került. Szerinte a begyűjtők is általában emberségesek voltak, és erőszakos túllicitálók hamar lelepleződtek: csak befurakodtak a tisztességes begyűjtők közé, mint az ő falujában is egy volt csendőr őrmester. Ne kerülgessük: nem a rendszer okozta az iszonyú szenvedéseket és megaláztatásokat, nem is a rákosista vezetés („egyes vezetők gyengéi” – ahogyan Grósz Károly fogalmazott gyengéden), hanem a múltból itt maradt, ellenséges elemek.

Az ÁVH-val aztán végképp semmi baja nem volt a népnek; az emberek szerették az ávósokat, megkülönböztetett tisztelettel viseltettek irántuk, mindig ők kapták a legnagyobb tapsot. S a nép bizalma az elöljárók bizalmával ölelkezett: K. Farkasékat már 1955-ben méltónak ítélték vezetőik a titkos közlésre, miszerint az ellenforradalmi lázadás van készülőben.

Méltók voltak a bizalomra. K. Farkas József állítólag október 28-án kijelentette Mező Imrének, hogy ők nem Nagy Imrére – az ország akkori törvényes és kommunista miniszterelnökére – esküdtek föl, hanem a proletárdiktatúrára. Amire fölesküdtek, az a proletárdiktatúra. Ha a kormány feloszlatta az ÁVH-t, annál inkább. Maradnak. Kötelékben. Fegyverben. Ha kell, lőnek is. A nép ellen tűzön-vízen át...

’56 után karrierje egy darabig meredeken ível fölfelé: őrnagy lesz és párttitkár a Belügyminisztériumban. De 38 éves korában, 1966-ban váratlanul nyugdíjazzák. Ettől fogva a családja áll helyt őhelyette is: felesége és lánya belügyi dolgozó lesz. A testület nem hálátlan, számon tartja embereit, juttat a hozzátartozóknak is...

Tökéletesen érdektelen, hogy igaz-e a történet: megfelel-e a tényeknek vagy legalább annak, ahogyan K. Farkas látja őket. Ő vállalta, az újságíró megírta. Vajon miért? Kinek kell ma az ötvenes évek újraírása? Kinek fontos, hogy még a gyűlölt ÁVH-t is olyan embereknek mutassa be, akik elég későn lettek ávósok ahhoz, hogy a legsötétebb dolgokból kimaradjanak, és elég fiatalok voltak ahhoz, hogy legfeljebb verhettek, de parancsokat nem osztogathattak?

1960 után a Kádár-rezsim igyekezett megszabadulni Rákosiék terhes örökségétől. Némi tisztogatást hajtottak végre a politikai rendőrség kötelékében (a kényszernyugdíjazási hullám K. Farkas Józsefet is elérte), még az ÁVH nevét is igyekeztek elfelejtetni a néppel. Nem volt sem Péter Gábor, sem Farkas Vladimir, csak a szocializmus épült bizonyos sajnálatos hibák kíséretében (de mikor nincsenek hibák?), aztán jött egy kis rendetlenség, aztán minden végképp jóra fordult. Így volt ez egészen 1981-ig, amikor a 25. évfordulóra a propaganda megint fellapozta az 1957–58-ban összetákolt Fehér Könyveket. De az ÁVH mítosza egészen új dolog.

A riport hirtelen fordulattal zárul: „A napokban K. Farkas Józsefet behívták a Belügyminisztériumba, és újfent fontos megbízatást adtak neki.”

• Elolvastuk