Kupa Mihály

Nyomtatóbarát változat

Rózsa Edit (SZDSZ) a következő kérdést intézte a pénzügyminiszterhez:

Ön a sajtó október 10-i híradásai szerint a világkiállításról így nyilatkozott:

„Felesleges illúziókeltésről van szó csupán. Lehet ugyan világkiállítást rendezni, de nem ilyen tematikával, nem ilyen emberekkel, és nem ennyi pénzből.”

Kérdezem Önt: Milyen indítékok alapján foglalt így állást? Változott-e azóta a véleménye? Ha változott, milyen új fejlemények nyomán?







Kupa Mihály válasza:


Három témáról szeretnék beszélni.

1. Az első: az Expo benne van az 1991–94. évi gazdasági programban, de nem készítettünk rá külön részletes tanulmányokat, e két okból: egyrészt, mert nem akartuk nagyberuházásként kezelni, másrészt pedig azért, mert az volt a felfogásunk, hogy ha a gazdasági program peremfeltételei teljesülnek, akkor egy ilyen Expo hozzájárulhat a növekedéshez, ha nem teljesülnek, akkor nem nagyon lehet megcsinálni. Tehát az Expo önmagában nem olyan jelentős növekedést gerjesztő tényező, amiért külön kéne számításokat végezni.

Szeretném elmondani, hogy az autópályák, vasutak benne vannak a gazdasági programban, függetlenül attól, hogy az Expo megvalósul vagy nem, mert a kormányprogramnak van infrastrukturális programja.

Az Állami Számvevőszék jelentései, valamint amit Rott Nándor képviselő úr elmondott a feasibility study (megvalósíthatósági tanulmány) állapotáról, nem is tették indokolttá, hogy nagyon számolgassunk.

2. Költségvetési tehervállalás: A kormány március hónapban ad hoc bizottságot állított fel, az én politikai államtitkárom, Szabó Tamás úr vezetésével, még az 1995. évi közös rendezésű világkiállítás finanszírozási lehetőségeinek megvizsgálására. A bizottság munkájában részt vett a fővárosi önkormányzat is. Különvéleményüket a jelentésekben rögzítették.

A bizottság a dél-budapesti helyszínen történő megrendezéshez úgynevezett minimális fejlesztési programot fogadott el, ez gyakorlatilag azokat az elkerülhetetlen beruházásokat tartalmazza, amelyek kizárólag a világkiállítás megrendezéséhez szükségesek. Az ad hoc bizottság megvizsgálta, hogy a kialakított fejlesztések közül melyek azok, amelyeket kizárólag vagy döntően csak költségvetési forrásból lehet megvalósítani. Így alakult ki a 17, illetve 30 milliárd forint összegű költségvetési finanszírozás. A többit a vállalkozók, illetve az önkormányzatok finanszírozzák.

Bécs kiválása után a döntés-előkészítés további szakaszában a költségvetési finanszírozás már csak fővárosi fejlesztésekhez kapcsolódott, ahogy ez a törvénytervezet 2. számú mellékletében van. Egyértelmű, hogy a szóban forgó beruházásokat nem kizárólagosan finanszírozza a költségvetés, hanem megvalósításukhoz költségvetési beruházási támogatást nyújt. Az ország teherviselő-képességét figyelembe véve a 30 milliárd forint tűnik egy reális számnak. Ütemezése: ’92-ben 2 milliárd forint, ’93-ban 8, ’94-ben 13, ’95-ben 5 és ’96-ban 2.

Ezek elég jelentős összegek, de azt elképzelhetőnek tartjuk, hogy a költségvetés el tudja viselni.

Összhangban a vállalkozói jellegű világkiállítás gondolatával, az az úgynevezett „kerítésen belüli világkiállítás” finanszírozására az elgondolás, hogy az üzleti alapon, ingatlanok, telkek hasznosításával, vállalkozásba adásával, vagyoni háttérrel valósul meg. Az elkészült, külföldi szakértők által is elemzett tanulmányok szerint a szükséges ráfordítások összege 60-70 milliárd forint.

A külföldi szakértők álláspontja szerint 800-900 millió dollár külső forrás megszerezhető, ha a magyar kormány a részvénykibocsátásoknál kötelezettséget vállal, hogy ha a részvényeket az Expót megvalósító fejlesztési társaság nem tudja eladni, akkor a részvényeket a költségvetés vásárolja meg. Ezt a kockázatot a költségvetés nem tudja vállalni, mert ez meghaladja a 30 milliárd forintot.

3. Garancia: A kockázatok felméréséhez a BIE-követelmény értelmezéséből kell kiindulni, ami lényegében az Expo teljes megrendezésére kér garanciát. Ez végső soron azt jelenti, hogy a kormány részéről a 30 milliárd forintos költségvetési támogatással nem lehet elintézettnek tekinteni az Expo megrendezését, a BIE felé a százmilliárd forintnyi fejlesztés teljes megvalósítására kell garanciát adni, közvetve azzal, hogy a megrendezésre a kormány garanciát ad.

Azok a külföldi tanácsadók, pénzügyi szakemberek, akik az előkészítés utolsó heteiben a megvalósíthatósági tanulmányt készítették, a befektetők számára is kormánygaranciát tartanak szükségesnek. Korábbi tárgyalásokból ismert, hogy azok a befektetők, akik a kormánygaranciát alapvető követelményként nem kötik ki, azok más módon, 200-300 hektárnyi fővárosi területre vonatkozó fejlesztési jogosultságra vagy jelentős teleknagyságra az Expo területén túlmenően zálogjog kikötésével kívánják magukat biztosítani.

Tehát a megrendezés vállalásánál dönteni kell arról, hogy a befektetők számára szükséges garanciát a költségvetés viseli, amit én személy szerint nem támogatok, a befektetők biztosítékként ingatlanfejlesztési jogokat vagy földterületre szóló jelzálogjogot kapnak. Az ingatlanfejlesztési jogok megadását tartjuk tárgyalási alapnak, ehhez azonban a fővárosi önkormányzatok teljes egyetértése szükséges. Az eddig megismert ajánlatok 200 hektárra kérnek fejlesztési jogot.

Mindezt összegezve úgy hiszem, hogy én Rott Nándor képviselő úrral értek egyet, aki azt mondja, hogy a javaslatot egy kicsit meg kéne vizsgálni, gazdaságilag megdolgozni, és ismét áttekinteni.

(El akartuk kérni Kupa Mihálytól a leírt szöveget, de azt mondta, hogy nem adja oda, mert abban „több van” – a szerk.)

• Belföld