Petri György

Nyomtatóbarát változat

Aggatott szőlőfürtök. Golyólukasnak
megélt molyette zakók. Sok lázbeszéd. Kevés tett.
Egyetlen hőstett: a fegyverletétel;
egyetlen épelméjű: Görgey.
Öregedem: már per tu-ban vagyok
a Törökhonon át Párizsba kényszerült
kuplerájtulajdonossal, valamint a
turini remetével (a fiatalabbak kedvéért: tér, kalap,
esik rája, kokárd.)

„Ha mégegyszer azt üzeni
mindnyájunknak el kell menni!
Éljen a magyar szabadság,
éljen a haza!”
Tetszenek érteni: ha és mégegyszer.
Nem kapkodjuk el a dolgot.
Vitam et sanguinem, sed non pecuniam
(latinul nem tudók kedvéért: életünket és
vérünket, de a pénzünket – soha).

De egyszer azért tettük a dolgunkat
(illetve tették az áldozatok): illette őket
közkrajcár, honvédmenhely, kárpótlási (!) törvény,
mely gyönyörű magyar szó! pótolták a kárt, ott ahol
nem volt. Van valami hézag? Az megkapja a
hézagpótlót! (Lyukat a fejibe.) A lassúdadabb
felfogásúak kedviért:
Damjanich szájában
égett a szivar,
amikor akasztották,
és a hóhérsegédek
nem mertek hozzányúlni.
Noli me tangere.
Szellete a szivarfüst.*

* Jegyzet: A szakorvosok szerint akasztáskor a delikvens defekál és spontán hólyagürítésre kerül sor. Bizonyára igazuk van. De azért – személye válogatja – ember marad.**

** Néha viszont magára marad. És fütyörészik, mint kisgyermek az erdőben. Hogy ne féljen.

• Vers