Skip to main content

(Papírkert)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A legfelső emeleten még volt egy lépcsőforduló. Onnan szűkebbek,
magasabbak voltak a fokok, föl tovább, egy fekete vasajtóig: zengett,
ha ököllel vagy nyitott tenyérrel ráütöttek. Az ajtó mögött rejtelmes
padlást, öreg vaskazánt, ládába gyűjtött leveleket lehetett sejteni,
mint abban a későbbi házban, ahol a hatalmas födémgerendák alatt
egy rokkant homokkőszobor feküdt mozdíthatatlan, és a salakhalmok,
a cseréptörmelék, a galambtetemek fölött roskatag pallókon kellett
járni. De a fekete vasajtó mögött, amely egy napon kinyílt, nem éltek
se szobrok, se denevérek. A tető párkánya előtt laza drót volt kihúzva,
lent a Királyfürdő játékkupolája zöldellt, ujjnyi vékonyan folyt a Duna,
és a templom előtti kavicsos részről kitörlődtek a bicikli-féknyomok.
A vasajtótól pár lépésre, egy alacsony betonkúp tövében ott hevert egy
hullámosra ázott, savanyú szagú könyv: „…az ország dolgozói nagy
odaadással…”, „…az emberiség történelmében az elnyomottak…”,
„…hogy disznóormányukat ne legyen kedvük a mi szovjetkertünkbe
dugni…” Abban az évben sok eső hullt. Seprűzve, hűsen, hidegen szitálva
áztatta a tetőt, a kertet: a párkány lapjait a gaz, a fű megrepesztette,
és ahol nyáron megolvadt a kátrány, mély rések hasadtak. És a tetőre
mindenféle kitalált állatot lehetett képzelni. Kutyafejű bogarakat,
szárnyatlan verebet, beszélő gerlét, ahogy csörtetve felverik lapnyi
kertjüket: „…erkölcsi és politikai fegyver…”, „…felbőszítették a
nép ellenségeit…” Nem tudom, kinek jutott először eszébe, hogy
fölmenjen a tetőre napozni, és hogy ruhát teregessen. A vasajtó attól
kezdve mindig nyitva volt, és a szörnyecskék, míg papírkertjük szét
nem ázott, a betonkúp mögül a lakók minden mozdulatát figyelték.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon