Lorand Gaspar

Nyomtatóbarát változat

Hajnali tengerpaplan: forrongó színek szürkesége.
A kutató tekintet elvész árkaiban.
Csodás vízfelszín, zsongás dermedt zuhataga,
palaszín, kékszín bóják Isten ablakain.
Hámló, porózus földek távol.
Szürkéskék hegygerincek várakoznak,
rajzolódjék négy égtáj láthatára.
Végtelen asztalokon a víz hajlékony képzete.

Vonalak, hártyák siklanak,
a napban álló angyal hangja zeng,
terítve vár a madarak asztala.

Fogd össze te is szürke batyudat,
te nyughatatlan, sustorgó vegyület,
menj, távozz a fény áttetsző füttyszavába,
te dadogó, suta, mérgekkel teli zsák,
csontjaidban a madárroppanással.

(Tóth Krisztina fordítása)

• Vers