Skip to main content

(Velencei kalap)

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


J. P., amikor elunta
a konyhacsap üveghang-csepegését,
V. széles karimájú, velencei kalapjával a fején,
melyet a temetés másnapján hozott el V. lakásából,
kilépett a bordó csempés, hűvös lépcsőházba,
és elindult a Kármeliták piaca felé.
De nem ment el odáig, a Hollandok utcáján
a második sarkon befordult,
egy ruhakölcsönző elé ért, melynek kirakatában
évek óta ugyanaz a menyasszony
ugyanabban a zöld selyemruhában állt,
és a kirakat előtt kicsit elbizonytalanodva
J. P. dúdolni kezdett,
„őrizzétek a mátkát, jegyesek,
királyok városainkban”.
Volt néhány kedvenc utcája, tere.
A péntek este mindig az övé volt.
Olvasgatta az emléktáblákat,
nézelődött egy-egy kapualjban,
ott voltak felsorolva a nevek,
„mint amikor lecsukódnak szemeid”,
„hajolj meg hajlékomban”.
És J. P. hirtelen úgy érezte,
mintha valaki más emlékezetéből
csúszna elő ez az este,
s nem tudna neki semmit se mondani,
mi történt, ahogy eljött, a temetés után.
Közben J. P. ismét a Hollandok utcájába jutott.
A második sarkon megint befordult,
és újra ott állt
az esküvői ruhák kölcsönzője előtt:
látta magát, ahogy átlép az üvegen,
és V. kalapjában
belekarol a selyemruhás menyasszonyba,
„hallottad kérő szavamat”,
és amint ott állt a kirakatban, nevetve gondolta:
„mily gyönyörű vagy és elérhetetlen,
felhőkbe vesző Kármel”.







































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon