Csurka István

Nyomtatóbarát változat

A személyemmel és külföldön tanúsított magatartásommal kapcsolatosan közreadott tájékoztatások valóigaz állítások mellett, a tények irányzatos csoportosítása által emberi és írói tisztességem megingatására is alkalmasak, különösen az irodalmi élet viszonyait kevésbé ismerő, és amúgy is hiányosan tájékoztatott közönség körében. Ezért a magam s a magyar írótársadalomnak a nemzet sorsa iránt elkötelezett része védelmében kénytelen vagyok a következőket kinyilvánítani:

1. Megfelel a valóságnak, hogy én engedélyt adtam a Szabad Európa Rádió egy képviselőjének New Yorkban, hogy a New York-i magyar március 15-i ünnepségen elmondott ünnepi beszédem felolvassák. Ehhez azonban szükséges hozzátenni:

a) Ebben a beszédben szerény eszközeimmel egyetemes felelősség- és áldozatvállalásra szólítottam fel öt világrész magyarságát, különös tekintettel a határainkon kívüli, a Kárpát-medence ősi magyar falvaiban és városaiban a kulturális és most már etnikai megsemmisítés viszonyai között tengődő magyarság sorsára.

b) Amikor az engedélyadás ténye a politika mérlegére kerül, mérlegre kell kerülnie annak is, hogy miért nincs helye hazája fórumain ezekkel a gondolataival egy magyar írónak.

c) Az engedélyadást egyébként saját magam hoztam a Művelődési Minisztérium Irodalmi Osztálya tudomására hazatértemkor, önként készített úti beszámolómban.

2. Megfelel a valóságnak, hogy az ide vonatkozó rendeletek figyelmen kívül hagyásával esszékötetet jelentettem meg New Yorkban.[SZJ] Ehhez azonban hozzá kell tenni a teljesség kedvéért: könyvem kiadója Püski Sándor, a legnagyobb magyar nyugati könyvkereskedő és kiadó, a népi írók egykori kiadója, és könyvem elsősorban utazásom finanszírozására, előadókörutamon való árusításra készült. Egyes darabjai a hazai nyilvánosságban is napvilágot láttak.

3. Nem fedi a valóságot, hogy a rám most kirótt szilencium a fentiek következménye. „Vizsgák és fegyelmik” című, több évvel ezelőtt megírt és előzetesen a kulturális jóváhagyó szervek által már engedélyezett darabomat, amelyet a Vígszínház 1986. március 7-én kívánt bemutatni, ugyanezek a kultúrpolitikai szervek, amelyek a szilenciumot most kihirdették, 1986. január első felében már betiltották.[SZJ]

Ez a betiltás – a szokásokhoz híven – nem volt nyilvános, még azt sem sikerült elérnem, hogy a betiltók írásba foglalják és közöljék végzésüket. Tehát, amikor elindultam Amerikába, már leszedték a kenyeret az asztalomról – drámaírással keresem ugyanis a kenyerem – s most, hazatértemkor látványos csinnadrattával csak a morzsákat söpörték le róla.

Az egyéb tilalmi listákon való szerepléseim, az ellenem irányuló nyílt vagy burkolt nyomás, a kultúrpolitikai szervek szócsövének tekinthető zsurnál-szájból rám szórt mocskolódás lényegében véve azóta tart, amióta felemeltem tiltakozó szavam Csoóri Sándor 1983-ban történt, hasonlóan, a magyar közönség által nem ismert egy-két mondat miatti szilenciumra tevése ellen.[SZJ]

4. A művelődésiminiszter-helyettesnek[SZJ] azt a sértő megállapítását, miszerint mindezt én nemcsak pózolva, hanem valamely ellentömbbeli szervezet instrukciójára végzem – visszautasítom.

Nem ártana végre mérlegre tenniök a kultúrpolitika túlhatalmú irányítóinak, hogy vajon mi késztet számos magyar írót, értelmiségit élete ötödik-hatodik évtizedében kockára vetni egész működését, életformáját, egzisztenciális hányattatásnak kitennie magát. Póznak mégis, talán egy kicsit drága ez, nem?

Mint afféle realista szemléletű és minden ellenkező híreszteléssel szemben demokratikus beállítottságú író világosan látom a fentieken kívül az alábbiakat is:

a) nem lehet meg mindenkiben a magyar felelősségvállalásra való készség és erkölcsi késztetés;

b) sok másféle módon is lehet valaki hasznos tagja a magyar társadalomnak;

c) semmiféle hátrányt nem szenvedhet valaki azért, mert nincs meg benne a nemzeti azonosságtudatból fakadó áldozatvállalás készsége, de ugyanakkor ezt a hiányt, vagy ezt a másságot nem lehet erénnyé magasztosítani;

d) ugyanígy nem szenvedhetnek hátrányt, nem lehetnek gúny tárgyai és nem válhatnak elbocsátottakká azok, akikben megvan a nehéz helyzetbe jutott, vonagló, apadó nemzetünk iránti áldozatvállalás készsége, vagy egyszerűen csak magyarságukat és azonosságukat szolgáltatják be a közös vállalkozásba.

5. Ezt a szilenciumot én azért kaptam, mert megtörtem a csendet. Azt is tudom, hogy elítélőim magukhoz mérten liberális, önmérséklő, sőt netán humánus intézkedésnek tartják elhallgattatásomat. Ki kell ábrándítanom őket. Ez egy irodalmi terrorintézkedés, amellyel eltettek láb alól egy magyar írót. Nagy tétel nem vagyok, de valahol, valamikor majd még hiányozni fogok az elszámolásnál. A nekem szánt golyó a magyar irodalom testében robbant fel. Nehéz megállapítani, hogy csak roncsolt vagy ölt is.

6. A miniszterhelyettes nyilatkozatában az eltiltás tartamára nézve a „további intézkedésig” kifejezés található. Ennek két jelentése van: egy fenyegető és egy a feloldás irányába mutató. A fenyegetőre nézve nincs megjegyzésem. A feloldóra nézve van: kettőn áll a vásár. Sajátosan elfertőződött gondolkodásra vall azt képzelni, hogy én ugyanazoknak a „további intézkedésére” majd alázatosan visszasettenkedem oda, ahonnan most le- és kiparancsoltak.

Nekem most már csak akkor van, lehet helyem ebben a fertőzött, mérgezett, és kvázi-magyar-kvázi-nyilvánosságban, ha azok a beteges körülmények, amelyek oda vezettek, hogy most engem sújtottak szilenciummal, megszűnnek. Bizony, én most már csak várom, csendben és némán a további intézkedéseket, amelyek nyomán megszűnik a magyar kulturális életben a diszkrimináció, a tehetségek szüntelen és tervszerű elgáncsolása, a magyarellenesség, a dilettánsok dáridója a magas posztokon, a középszerűség és tehetségtelenség és akarnokság favorizálása, a vezetés eszmétlen, vegetáló kapkodása, szakszerűtlensége és anyag-, ember- és pénzpazarlása. Várom a további intézkedéseket a csőd felszámolására a könyvkiadás, a televízió, a filmgyártás és a színházi élet területén. Várom, hogy lehető legyen a közös munkálkodás a magyar fennmaradásért, a becsületes reformokért és a megújulásért. Az első ilyen jelre, mint csataló a kürtszóra felnyerít – jelentkezem munkára és keresztényi megbocsátással nyújtom a kezem azoknak, akik most megaláztak.

Budapest, 1986. augusztus 14.