Skip to main content

Búcsú Donáth Ferenctől

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Donáth Ferenc 1986. július 15-én halt meg, július 29-én temették a Farkasréti temetőben. Búcsúztatására ezernél is többen mentek el. A ravatalnál Újhelyi Szilárd, Csoóri Sándor és Kis János mondott beszédet. Hogy az ország közvéleménye jelen lett volna, ezt sajnos nem mondhatjuk, a temetés mégis méltó volt ahhoz az emberhez, akinek alakján keresztül a független magyar gondolkodás és politikai cselekvés legtöbb vonulata találkozni tudott egymással.

A nemzet számára a demokratikus csoportok közötti kapcsolat élesztgetője ment el Donáth Ferenccel. De mindenki külön-külön is vesztett valamit, a Beszélő is. Az első pillanattól rokonszenvező figyelemmel kísérte vállalkozásunkat. Erkölcsi támogatása különösen sokat jelentett 1981. december 13-a után, amikor el kellett döntenünk, hogy az új helyzetben folytatjuk-e az éppen hogy elindult lapot. Második számunkhoz dokumentumot és írást is adott: Nagy Imre fogságban írott levelét s az ő kommentárjait, melyeket eredetileg Molnár Miklósnak írt meg, Genfbe. Halála előtt interjút készült adni nekünk, de az már nem készülhetett el...

 




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon