Skip to main content

Olvasóink írják

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Első számunkban adalékot kértünk a Hódmezővásárhelyi Porcelángyárban 1981 októberében lezajlott sztrájk történetéhez. Egyik levélírónk szerint a kérdéses gyárrészlegnél már 15 éve nem volt nagyjavítás, s a kemence épp akkor esett ki a termelésből, amikor a vezetőséget szorítani kezdte a részben exportra szánt szaniter áru (mosdókagyló, WC) évi terve. A dolgozóknak „ígértek”, ha a különlegesen rossz feltételek mellett is hozzák a tervet. (Levélírónk sem az ígéreteket nem részletezi, sem a többletmunka módját. A sztrájk kiváltó oka az volt, írja, hogy a dolgozók megtették, amit kértek tőlük, de a vezetők ígérete ígéret maradt, s az maradt (részben? egészben?) a sztrájk után is. A munkások máig sem felejtették el az esetet, „bátran ki merik mondani igényüket”. Munkájukon is érződik az elégedetlenség.

Egy másik olvasónk úgy tudja: a sztrájkot követően elbocsátottak néhány munkást a részlegből, sokan pedig maguktól mentek el, mivel a munkakörülmények nem javultak.

„Krónikás” két híre közül a március 15-i spontán ünnepséget emeljük ki. A budapesti Petőfi-szobor körül 10 óra óta nőtt a közönség, amely a szokásos hivatalos ünnepségre és arra várt, hogy a Nemzeti Múzeumhoz vonuljanak. Hiába, mert az idén ez elmaradt; majdhogynem titokban, már kora reggel megtartották a koszorúzást. Olvasónk részletesen leírja, hogyan találta fel magát hat-hétszáz főnyi várakozó: először bátortalanul, majd mind lelkesebben énekelni kezdtek. A fiatalok szavaltak a szobor talapzatánál, s a kitörő taps ezúttal talán nem a művészi teljesítménynek szólt. Virágok: nemzetiszín- vagy gyászszalagos hóvirág, szegfű, tulipán. Rendőrök: számosak, de nyugodtak. Dalok: Kossuth-nóta, Himnusz, Szózat és amit Koncz Zsuzsa énekel a zászlóról: „Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, s nem lennék játéka mindenféle szélnek.”

Kolozsvári olvasónk februári keltezésű levele arról tudósít, hogy a Korunk című magyar nyelvű folyóirat lehetetlen helyzetbe került: árát 8-ról 20 lejre emelték, s megvonták tőle az anyagi támogatást. Ez utóbbi intézkedés gyakorlatilag azt jelenti, hogy az újságárusoknál el nem kelt példányokat a szerkesztőségnek kell kifizetnie. Elvileg ez arra ösztönözné a Korunk szerkesztőit, hogy kelendőbb lapot csináljanak – csakhogy az árusokhoz leadható lapmennyiséget adminisztratív módon korlátozzák. Marad tehát az előfizetők számának növelése; ám az új, 20 lejes árral a Korunk a legdrágább irodalmi és művelődési folyóirattá vált Romániában. Mindez úgy hangzik, mint a lap „meghalasztásának” lassú, de biztos módja. Ürügye – állítólag – a magyarországi sajtó és tévé néhány óvatosan bíráló cikke és műsora a román „belügyekről”. Levélírónk – nyilván támogató előfizetők figyelmébe ajánlva – közli a Korunk postacímét: 3400 Cluj-Napoca, casuta postala 273, Republica Socialista Romania. Félreértések elkerülése végett emlékeztet: nem „ellenzéki”, nem is „társadalomkritikai” a folyóirat, sőt helyzetéből adódóan még lojálisabb is a román nyelvű lapok átlagánál.



„Túlélő” lehetne az álneve levelezőnknek, aki emlékeztet rá, hogy az 1956 utáni megtorlás áldozatai máig is számmal jelzett sírokban fekszenek a rákoskeresztúri temető drótsövénnyel elkerített sarkában. Nem látogathatják őket még hozzátartozóik sem. A Habsburgok annak idején tíz-egynéhány év után megbocsátottak áldozataiknak, és a hozzátartozók még Sopronkőhidáról is elvihették a holttesteket – írja. „Követelhetnénk, hogy szűnjön meg végre a tilalom, hogy a hozzátartozók vagy egykori rabtársak legalább a halott nevével jelölhessék meg a sírokat. De talán elég, ha csak figyelmeztetjük az illetékeseket: vessenek véget a szertelen büntetésnek, ne büntessék tovább a halottakat.”










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon