Skip to main content

’56


Az 1986. decemberi konferencia három évtized után az első nagyobb szabású, szervezett összejövetel volt Magyarországon, ahol a magyar forradalomról hazugság nélkül, tárgyilagosan, vagy éppen nyílt rokonszenvvel beszéltek a résztvevők.

A konferencia kezdeményezője Donáth Ferenc volt. 1985 tavaszán az ő lakásának konyhájában (!) jöttünk össze néhányan, s ekkor fejtette ki Donáth azt a jó ideje érlelődő tervét, hogy a forradalom 30. évfordulóján elébe kell vágni az 1981-es 25.


Egy asszony a Corvin közből


A forradalom előtt hogyan élt, mit csinált és hogy került a Corvin közbe?

Lőrincen laktam a Fecske utca 11.-ben. Ott dolgoztam a Villamosforgó Gépgyárban mint raktárkönyvelő. Október 23-án* éppen színházba készültünk, a Nemzetiben ment a Traviata. A kolléganőmmel úgy beszéltük meg, hogy vár engem az Üllői út sarkán, és hét órára ott leszünk a Nemzetiben. Szépen elindultam Lőrincről, már úgy vittem be a ruhámat a munkahelyemre, hogy ne kelljen hazamenni felöltözni.



Azt hihetnénk, hogy az 1956-os magyar forradalom körül minden rendben van. A parlament nemzeti ünnepeink sorába illesztette, kutatóintézet foglalkozik eseményeinek feldolgozásával, számtalan szövetség, társadalmi egyesület vigyáz arra, nehogy hagyománya elenyésszen. Mégsem ennyire rózsás a kép. Bár a forradalom általános megítélésében ma széles körű társadalmi konszenzus van, a jelen politikai presztízsharcai, a forradalomhoz (is) kapcsolódó szélsőséges politikai megnyilvánulások veszélyeztetik ’56 talán két legfontosabb élményét a remény és a nemzeti egység megélését.


Beszélő: Ha minden igaz, napokon belül megnyílik az a kiállítás, amelyet ez év júniusában magam is láttam Poznanban. Nagyon jónak találtuk, és szerettük volna, hogyha ezt itt is látják, annál is inkább, mert Magyarországon nemigen tartják számon a poznani eseményeket.


„…S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.”
(Petőfi)

Hanyatlik? Vagy akár már le is hanyatlott, mint a hulló csillag, amely egy pillanatra megfényesíti az eget, hogy aztán elenyésszen?

Egy éve, két éve hogy hallom ezeket a kérdéseket. Múltam és szívem szerint be kellene állnom a jajveszékelők sorába, hiszen ez a csillag vezérelt haza, látható fogyatkozását pedig nem vonhatom kétségbe.







Mink András


A TIB és az MTA hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be azt az olvasókönyvet, amelyik az 1956-os magyar forradalom történetét foglalja össze, reményeik szerint nemcsak középiskolások számára. A könyv, amelynek szellemi atyja Jenei Károly történelemtanár volt, régi hiányt igyekszik pótolni: az utóbbi bő 30 év hamisításai és torzításai után próbál objektív képet adni 1956 előzményeiről, eseményeiről és utóéletéről.

150 ezres példányszámban a parlamenti pártok egyetértésének eredményeképpen jelentős állami dotációval, rendkívül olcsó áron (17 Ft) kerül forgalomba.



1. Engedélyezze, hogy október 22-én a 298-as parcellánál emlékünnepséget tarthassanak, és zárja le erre az időre a temetőt. 2. Adja át a bizottságnak a terület kezelői jogát, beleértve a területrendezésre szóló felhatalmazást. Az intézet vezetője ez utóbbi kérést az önkormányzat hatáskörébe tartozónak vélte. A fővárosi önkormányzat illetékesei azonban azt szeretnék, ha a 298-as parcella a többi nemzeti emlékhellyel együtt az idén ősszel megalakuló Nemzeti Kegyeleti Bizottság felügyelete alá kerülne.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon