Skip to main content

Diadalmas gyász

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1. Engedélyezze, hogy október 22-én a 298-as parcellánál emlékünnepséget tarthassanak, és zárja le erre az időre a temetőt. 2. Adja át a bizottságnak a terület kezelői jogát, beleértve a területrendezésre szóló felhatalmazást. Az intézet vezetője ez utóbbi kérést az önkormányzat hatáskörébe tartozónak vélte. A fővárosi önkormányzat illetékesei azonban azt szeretnék, ha a 298-as parcella a többi nemzeti emlékhellyel együtt az idén ősszel megalakuló Nemzeti Kegyeleti Bizottság felügyelete alá kerülne. Az ünnepség megtartását Ladányi Jenő engedélyezte, de arra nem volt hajlandó, hogy a megemlékezés idejére az egész temetőt lezárassa.

Az ünnepségre kedden délután négy órakor került sor. A nemes vállalkozásra némi árnyat vetett az a feltételezés – melyet Ladányi úr sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudott –, hogy ezen a helyen nemcsak a Rákosi-éra áldozatai nyugszanak, hanem a népbíróság által elítélt háborús bűnösök, köztük Szálasi és Bárdossy is. Az ünnepség szervezésében jelentős szerepet vállaló Márton András szerint, aki 1956-ban a Zrínyi Katonai Akadémia parancsnoka volt, a háborús bűnösök maradványait már elszállították innen, és csak a legnagyobb rosszindulattal lehet azt feltételezni, hogy a megemlékezés a „Szálasi-féléknek” szól.

Az ünnepségen elhelyezte koszorúját többek közt a Magyarok Nemzeti Szövetsége, a Szittyakürt szerkesztősége, valamint a Hungária Szabadságharcos Mozgalom. A megemlékezés visszafogott volt, de azért elhangzott néhány különös mondat. Vajon mire gondolt a „diadalmas gyász”-ról elmélkedő Romhányi László, amikor beszédét így fejezte be: „Éljen a független magyar Magyarország!.” Vagy hogyan értelmezendő az a kijelentése, hogy az 1945-tól ’56-ig terjedő időszak a magyar történelem legszégyenteljesebb korszaka volt, beleértve az 1849-es megtorlást, az 1919-es vörösterrort és az 1944-es nyilasuralmat is. Kívánatos lenne azonban, hogy a 298-as parcella ne legyen a Jurta Színház körül szerveződő politikai csoportok külön kegyeleti terepévé, s az egész ország tisztelettel emlékezhessen – csakúgy, mint a 301-es parcellában nyugvókra – az itt eltemetett ártatlan áldozatokra!






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon