Skip to main content

Mentőakció


Mert ugye a pártok ígérnek fűt-fát, egyik ezt, a másik pedig éppen az ellenkezőjét – aztán, amikor hatalomra kerülnek, kiderül, hogy az ígéreteket nem is olyan könnyű betartani. A gazdasági helyzet, a külpolitikai erőviszonyok és a politikai hagyományok nemegyszer oly kevés mozgásteret engednek az egymást követő kormányzatok számára, hogy az átlagpolgár felsóhajt: egyik párt tizenkilenc, a másik egy híján húsz!


A berlini fal leomlása óta Európa jövője a nemzetek és nemzetiségek sorsától függ Nyugaton és Keleten egyaránt. Egyfelől 1950 után Nyugat-Európa nemzetállamaiban – az amerikai nukleáris ernyő biztonságában és a Jalta utáni, Churchill által vasfüggönynek nevezett Maginot-vonal védelmében – erőteljes integrációs folyamat indult meg, ami most, miután életbe lépett a maastrichti szerződés, s az Európai Unió tagjainak száma immár 12-ről 16-ra emelkedett, döntő szakaszához érkezett.


(A Beszélő mint jelkép) Annak, ami a Beszélővel történt, illetve történik, szimbólumértéke van számomra. Paradox helyzet, hogy a Beszélő, amely túlélte Kádárt és Aczélt, Andrásfalvyt és Feketét, most Fodor és Török (nomen est omen) alatt szűnik meg, pontosabban fogalmazva, szembe kell néznie a megszűnés veszélyével, még finomabban fogalmazva, némi óhajjal fűszerezve: csak nagy nehézségekkel sikerülhet elkerülni a bukást.


Amikor úgy szoktam mesélni, a beszélőket nem szerettem, a léleknek gyötrelme volt csak, mit lehet azzal az öt perccel kezdeni, az igaz, de csak féligazság. Sokszor elmondtam már a dolgot, nem tudok róla semmi újat mondani.

…a mentőakcióról


Ott ültem éppen Radnótinál, amikor Gazsi átküldte a végleges fogalmazványt. (Faxon persze. Faxa kell legyen az embernek. Magam is veszek hamarost.) – Mit szólsz? – kérdezte Sándor, vagy valami ilyesmit. – Ühüm mondtam, vagy valami ilyesmit.


A kötet fordítója, előszóírója egy Tocqueville-konferencián nemcsak 1989-ig magyarázta A régi rend és a forradalom magyarországi népszerűtlenségét: a forradalom mint a történelmi mitológia központi eleme nem kizárólag a tört. mat.-os szemlélet kötelező hitcikkelye volt, hanem hasonló szakrális szerepet játszott nemzeti hagyományaink között is, ahol is a mindig levert forradalmak legendáriumában nem nagyon illett bele a forradalomról mint a hatalomkoncentráció tökéletesítéséről szóló tocqueville-i tanítás.


Tudta, hogy sajnálnia kellene az apját. Hiszen nehezen lélegzett, egyre feltűnőbben hullott a haja. Ha nem a munkájáról beszélt, panaszkodott. Hogy a kertből elkóborolnak a macskák. Minden macska otthagyja. És a virágokat is mindenféle titokzatos betegség pusztítja. Rettenetes augusztusi melegben ültek a padon. Az asztal eléggé rozzant volt, az apja ritkán dolgozott a maga számára.

De mindig ugyanaz jutott az eszébe, és dührohamokat kapott.

Aztán a munkájáról kérdezte az apját. Kinek csinálja azt a szekrényt (bár előre tudta a választ).

– A linzi Grün rabbinak.







A márciusi nagy esőzések tömérdek hullát mostak ki a földből Jaltától mintegy húsz kilométerre, egy tüneményes domboldalon. 1941-ben a náci rohamosztagok csaknem minden krími zsidót – szám szerint több mint negyvenezret – megöltek. Ezek közül bukkant néhány ezer a napvilágra.

(In memoriam Nagy W. András)


A hetvenes évek végén egy nyári délutánon váratlanul csöngettek lakásunk ajtaján. Bonjour, mosolygott rám egy ismeretlen vörösesszőke fiú, és elindult befele. Nyomában további ismeretlen francia fiúk-lányok nyomultak be a korlátozott légterű lakótelepi szobába, nyolcan-tízen; jöttek, egyre jöttek.

Nem beszélek franciául, de annyit megértettem, hogy konspiratív okokból nem jelentkeztek be se levélben, se telefonon, hogy lyoniak, és monsieur Kendétől kapták a címünket.



A Beszélő mostani különszáma remélhetőleg meggyőzően fogja bizonyítani, hogy potenciálisan – vészhelyzet esetén – nagyszámú és változatos szerzői gárdával rendelkezik, s hogy e szerzőknek és velük együtt a liberális értelmiség szélesebb köreinek érzelmileg biztosan szükségük van rá. Egyszerűen azért, mert megszokták, a szívükhöz nőtt.

Ami persze nem elegendő ok arra, hogy az e körökön kívüli tényezők, gazdaságiak és politikaiak, amelyek létére vagy nemlétére befolyással lehetnek, ugyancsak megtegyék a magukét a lap fennmaradása érdekében.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon