Skip to main content

Sztálin


Szuttyongatja pipáját,
A mi apánk, Sztálin,
Csak zacskója nincs hozzá,
Hímzünk neki máris.




Ezzel a kis mondókával kezdte reggeleit kisded óvodás korában a szerző – és hát ki tudhatta még akkor, mi lesz a vége ennek.

1953 márciusában jómagam csak hétéves voltam, „a mi apánk” meg több mint hetven, ám egyszer csak fogta magát, és 5-én éjszakára kilehelte a lelkét.




(Részlet)


A menet közeledett Arhengelszkhez. Itt lakott egy II.


1.

Joszif Visszarionovics gyerekkorában súlyos beteg volt, 14 éves koráig járni se tudott. Akaratereje és az állandó edzés azonban meghozta gyümölcsét: fél év se telt bele, és már többpúdos súlyokat felemelt. Kimegy egyszer az utcára, és látja, hogy egy jó, testes kölyök ver egy kisebbet. Sztálin odamegy, elkergeti a támadót. Az meg így szól: „Te aztán tényleg erős vagy”. Ránéz Sztálin nagy figyelemmel, elkomolyodik, és azt feleli: „Nem én – az igazság erős”.

2.

A nép sora végképp rosszra fordult.







„Ez mind csak betű a papíron” – nyugtatgatja Vlagyimir Szorokin zaklatott olvasó és nem-olvasó táborát (l. hetilap Beszélő, 1994, 7. szám).

Dokumentumok


Temetés, 1953
Szvjatoszlav Richter visszaemlékezése
Részlet Bruno Monsaigeon Beszélgetések Richterrel című könyvéből. A könyv a Holnap Kiadó gondozásában jelenik meg 2003 áprilisában. Rácz Judit fordítása.

„Azok az abszurditások, amelyeket rólam írnak, néha valóban túlmennek minden határon, és nem egyebek, mint a valós tényekből szőtt képzelgések. Néhány francia firkászt olvasva azt hinné az ember, hogy az egész időmet a Sztálin elleni tiltakozással töltöttem.




Rádióműsorok Sztálin haláláról


A címet Aczél Tamás verséből idéztük, Sztálint siratta ezekkel a szavakkal. Kétségtelenül világtörténelmi jelentőségű esemény volt fél évszázaddal ezelőtt a Szovjetunió vezérének halála. A politikai elemzők tudták, a többiek érezték, hogy változás következik. „Senki sem vár népfelkelést, nyíltan talán nem fog történni semmi, de áramlat fut végig”[1] – tudósított a londoni rádió a Szabad Európa Rádió rádiófigyelő szolgálatának napi jelentése szerint.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon