Skip to main content

Legendahős és pornósztár

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Ez mind csak betű a papíron” – nyugtatgatja Vlagyimir Szorokin zaklatott olvasó és nem-olvasó táborát (l. hetilap Beszélő, 1994, 7. szám). De a kedélyek nem csillapodnak: a moszkvai „Putyin-fiúk” (a mi polgári köreinkre kísértetiesen hasonlító, „alulról jövő” akciózók, akiknek Iduscsije vmeszte – azaz „együtt menetelők” – elnevezésű mozgalmában persze leányzók is bőven vannak) egyre vehemensebb támadásokat intéznek a közönséget immár kilencedik könyvével sokkoló orosz író ellen, aki Dmitrij Prigov, Jevgenyij Popov, Viktor Jerofejev (Jó Sztálin, Beszélő, 1999. június) mellett a mai posztmodern orosz irodalom legfontosabb figurája. A botránysorozat ártatlan könyvcsereakcióval kezdődött 2002 elején: az erkölcscsősz ifjak arra biztatták rajongóikat, hogy a rendkívül kártékony hatású Jerofejev, Pelevin és Karl Marx (!) művei mellett a Szorokin-köteteket is cseréljék be nevelő hatású művekre. Aztán meg akarták akadályozni, hogy Jerofejev és Szorokin dedikálja könyveit; majd eljárást kezdeményeztek Szorokin ellen – pornográfia terjesztésének vádjával. A bűnjel: a Kékháj (Goluboje szalo) című regény alábbiakban olvasható két fejezete. Két okból döntöttünk úgy, hogy közöljük – és éppen most közöljük – az ominózus részleteket (az ürügyről nem beszélve). Legfőképp szolidaritásból: kategorikusan ellenezzük a kifejezés szabadságának korlátozását. De van rá „kultúrtörténeti” indokunk is: ez az orosz írógeneráció hozzálátott a szovjet múlt feldolgozásához (vagy inkább: „kibelezéséhez”), s ebből olyan remekművek születtek, amelyek révén az orosz kultúra ismét a világ élvonalába tört, mint az előző század végén, Dosztojevszkijék térhódításakor. Nemzetközi ismertségükhöz természetesen hozzájárulnak a föntiekhez hasonló botrányok is, de ez nem csökkenti irodalmi érdemeiket: a szovjet múltat mint megélt, saját történetet, hihetetlen személyes erővel prezentálják. A legfőképp azonban azért válhattak ezek a művek egyetemessé, mert saját szovjet kultúrtörténetüket azonnal tágabb kultúrtörténeti kontextusban vették vizsgálat alá. Szorokin például, mint látni fogják, az erőszak és a nemiség összes kultúrtörténeti emblémáját és szimbolikus figuráját mozgósítja – Sade-tól a pornósztárokig –, miközben kegyetlenül orosz történetet mesél. Prigov 20+7 Sztálin-legendáját viszont teljes egészében olvashatják, és Popov friss (a Beszélőnek írt) moszkvai tudósítását is.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon