Vissza a főcikkhez →

Amióta szól a rádió, azóta vannak levelezői. A levelezők többnyire véleményt közölnek, műsorszámokat kérnek vagy kifogásolnak. A szocializmus sajátos viszonyai között a hallgatók másfajta levelezést is folytattak a Rádióval. A szűkös áruellátás, a szolgáltatások korrupcióval átszőtt, kezdetleges viszonyai miatt az emberek segítséget, közbenjárást reméltek attól a nagyon korlátozott nyilvánosságtól, amit a rádió jelentett. A hivatalokra és a hatóságokra nem nagyon számíthattak, gondjaikkal elvesztek a bürokrácia útvesztőiben. Mivel sokan és gyakran megtapasztalták az ügyintézés érdektelenségét, a protekcióval nem rendelkező „kisemberek” tömegével próbálták a rendszert szaván fogni. Azt tették, amit a rádióban hallottak, illetve azt a példát követték, amit nem kevés propaganda-körettel a műsorok el akartak hitetni velük: a rendszer jó és működik, csak egyes pontjain akadozik a gépezete, néhány fafejű bürokrata gátolja a jogos igények érvényesítését. Tollat ragadtak, és panaszukat a Rádiónak küldték el. A levelek alapján a rádió afféle kijáró intézmény lett, mert amint a riporter valahol megjelent egy konkrét panasszal, csodák csodájára tüstént találtak megoldást a hónapok óta nyomasztó gondra. A folyamat önmagát gerjesztette: minél több olyan műsor készült, amely bizonygatta, hogy a rádió közbenjárására megnyugtatóan elintéződnek az ügyek, annál több hallgató fordult panasszal, segítségkéréssel a rádióhoz. A sajtó, a rádió így bizonyos hitelt szerzett magának, a levélírók pedig fórumot találtak elégedetlenségük kifejezésére.

A rádióhoz érkezett levelek politikai tartalma más hangulatot tükröz, mint amit a központi sajtó és a rádió riportjai közvetítettek. A rendszernek a realitástól elszakadt gátlástalan tömjénezésével szemben némelyik a közvéleménynek egy másik pólusát illusztrálja. Érdekes módon közülük maradt meg néhány a Magyar Országos Levéltárban.[1]

Az első, névtelen levél borítékján a dátum 1953. január 20. Szelíd kérés: „az endrődi asszonyok nevében írom, hogy csak este kérünk nótát, de akkor vígat, mert a sok forradalmi dal a háborúra emlékeztet.” A következő már keserű. A boríték bélyegzőjén 1953. február 5. szerepel: „…Rákosi Mátyás elvtárs azt mondta, jó lesz minden munkás embernek…és most ott vagyunk a Petőfi téeszben már 3 éve, és a kenyerünket se kapjuk meg…” Egy 1953. február 23-án jelentkezett névtelen sokkal keményebb: „Tik dögkeselyűk, hiénák! Ezt a levelet mutassátok meg a népnyúzó Rákosinak meg a népáruló Erdeinek. Elvették a fejadagot, és most falun sorban állnak kenyérért és jut 1-2 kg egy családnak… Nagyon fáj nektek az amerikai Rosenberg házaspár kivégzése? […] ez csak két személy, de itt Magyarországon hány ezer a száma, akiket a rendőrök meg ávósok kínoznak? A jószágok éhen pusztulnak úgy az állami gazdaságban, mint a tszcs-ben… A magyar falu nem alszik, néma ajakkal, ökölbe szorított kézzel várja, hogy üthessen, de az az ütés nagy lesz.”

Ugyanezen a napon kelteztek egy másik levelet is az intézménynek. Az ellenőrzés pirosa ceruzával minősítette: ellenséges. Feladója a költői nevű „Tiborc” Ferenc (így, idézőjelben írta), Törökszentmiklós, Newyork út 1. (Sok titkot még nem sikerült felfedni az akkori Magyarországról, de abban biztosak lehetünk, hogy ilyen – imperialista – nevű utca nem volt.) A levél stílusa és tartalma indokolta is, hogy szerzője eltagadja valódi nevét és címét. Írását az eredeti ortográfiával másoltuk ide: „Tiltakozom a Magyar nép becsületes tagjai nevében a Magyar rádió?nak a külföldi adások ellen intézett aljas zavarás ellen Tiltakozásomat a »Magyar« rádió vagy stúdió bűnbarlangjában szolgálatot teljesítő fanatikusai a kreml szekértolóihoz intézem. Kérdezem önöket, hogy a zavarást is teljesítményben csinálják-e? ha igen akkor alaposan lemaradtak a tervteljesítésben. Javasolom, hogy mielőbb javítsák meg a rekordot és a szomoru 50%rol ugorjanak fel a 100% ra de mivel a 100% elavult, ajánlom a szocializmus építése érdekében – legalább 200% vagy 600% – 1000% ban teljesítsék a tervet. Mert hiszen ma a technika fejlődött korában 400% sem ritkaság példa rá az egyik »elvtárs«, aki már az 1953 évi tervét teljesítette február hónapban. (csak február hónapban már január 5-6-án kellett volna teljesíteni. Önöknek is melegen ajánlom, hogy zavarási tervüket minél előbb fejezzék be. »Így építjük a szociálizmust.« Ha pedig a zavarási tervet semi képen tovább fokozni nem tudnák, akkor kérem mondjanak le minden reményről és hagyjanak fel a zavarással, ezzel a költséges vállalkozással mert úgy sincs semmi értelme mint annak a portékának amelynek az előállítási költsége többe kerül, mint amennyit a portéka ér. Lehetetlen észre nem venni, hogy az ország 99% vagy még több is torkig van a Kossuth rádió aljas rágalomhadjáratával és a sok haszontalan munka verseny és életszínvonal emelkedés és más egyéb haszontalan és hányingert keltő ostobaságokkal a Moszkva által kiagyalt frázisok szajkózásával torkig van mindenki, mert látja mindenki a ellenkezőjét a nyomort és a gazdasági romlást. Felhívom az illetékeseket, hogy legaláb a külföldi adásokat ne zavarják, amej kárpotolja a hazai rádió mulasztását előadásokat, zenét stb. Önöknek is mentségére szolgál majd annak idején, ha a zavarási parancsot nem ojjan nagy (lelkesedéssel) lelkiismeretességgel hajtják végre. Kérésemet ismételten hangsujozom és megismételve figyelmükbe ajánlom. Tisztelettel »Tiborc« Ferenc proletár”

Jegyzetek

[1] MOL XXVI-A-8-a; 177. doboz.

• Sztálin