Szuttyongatja pipáját,
A mi apánk, Sztálin,
Csak zacskója nincs hozzá,
Hímzünk neki máris.
Ezzel a kis mondókával kezdte reggeleit kisded óvodás korában a szerző – és hát ki tudhatta még akkor, mi lesz a vége ennek.
1953 márciusában jómagam csak hétéves voltam, „a mi apánk” meg több mint hetven, ám egyszer csak fogta magát, és 5-én éjszakára kilehelte a lelkét.
A menet közeledett Arhengelszkhez. Itt lakott egy II.
1.
Joszif Visszarionovics gyerekkorában súlyos beteg volt, 14 éves koráig járni se tudott. Akaratereje és az állandó edzés azonban meghozta gyümölcsét: fél év se telt bele, és már többpúdos súlyokat felemelt. Kimegy egyszer az utcára, és látja, hogy egy jó, testes kölyök ver egy kisebbet. Sztálin odamegy, elkergeti a támadót. Az meg így szól: „Te aztán tényleg erős vagy”. Ránéz Sztálin nagy figyelemmel, elkomolyodik, és azt feleli: „Nem én – az igazság erős”.
2.
A nép sora végképp rosszra fordult.
„Ez mind csak betű a papíron” – nyugtatgatja Vlagyimir Szorokin zaklatott olvasó és nem-olvasó táborát (l. hetilap Beszélő, 1994, 7. szám).
Temetés, 1953
Szvjatoszlav Richter visszaemlékezése
Részlet Bruno Monsaigeon Beszélgetések Richterrel című könyvéből. A könyv a Holnap Kiadó gondozásában jelenik meg 2003 áprilisában. Rácz Judit fordítása.
„Azok az abszurditások, amelyeket rólam írnak, néha valóban túlmennek minden határon, és nem egyebek, mint a valós tényekből szőtt képzelgések. Néhány francia firkászt olvasva azt hinné az ember, hogy az egész időmet a Sztálin elleni tiltakozással töltöttem.
Egy névtelen levél 1953. március 17-én: „Hagyják abba Sztálin dicsőítését!” A másik levélíró sajátos nyelvezete megkívánja, hogy eredeti mivoltában másoljuk ide:
„Tisztelt Igazgatóság!! Nézzen a körmire annak a bitangoknak, akik a műsort csinálják. Ezek az elenség kezére dolgoznak. Utájják mindent ami magyar. Különösen a zenében, de másba is. En megkoplaltam, de az egész családom, hogy vettünk rádiót. No hiszen pénzen vettünk mérget, pedig előre megmondták, hogy borzasztó a műsor. De én nem hittem.
Amióta szól a rádió, azóta vannak levelezői. A levelezők többnyire véleményt közölnek, műsorszámokat kérnek vagy kifogásolnak. A szocializmus sajátos viszonyai között a hallgatók másfajta levelezést is folytattak a Rádióval. A szűkös áruellátás, a szolgáltatások korrupcióval átszőtt, kezdetleges viszonyai miatt az emberek segítséget, közbenjárást reméltek attól a nagyon korlátozott nyilvánosságtól, amit a rádió jelentett. A hivatalokra és a hatóságokra nem nagyon számíthattak, gondjaikkal elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
A Sztálin agóniája és halála körüli napokban a Magyar Rádió másorában megszaporodtak a versműsorok. A Szabad Népben március 6-tól naponta megjelent egy-egy alkalmi költemény. A rádióban is ezek képezték a gyakran műsorba kerülő irodalmi összeállítások gerincét. A vallási liturgiákban a nevezetes alkalom mindig előhívja a művészeteket. Ez történt a halálhír feldolgozása során is. Hamar kifulladtak a patetikus szónoklatok, elkopott az összes bombasztikus jelző, kellett valami elvontabb, de érthető formula.
A címet Aczél Tamás verséből idéztük, Sztálint siratta ezekkel a szavakkal. Kétségtelenül világtörténelmi jelentőségű esemény volt fél évszázaddal ezelőtt a Szovjetunió vezérének halála. A politikai elemzők tudták, a többiek érezték, hogy változás következik. „Senki sem vár népfelkelést, nyíltan talán nem fog történni semmi, de áramlat fut végig”[1] – tudósított a londoni rádió a Szabad Európa Rádió rádiófigyelő szolgálatának napi jelentése szerint.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 36 hét
8 év 9 hét
8 év 13 hét
8 év 13 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét