A Sztálin agóniája és halála körüli napokban a Magyar Rádió másorában megszaporodtak a versműsorok. A Szabad Népben március 6-tól naponta megjelent egy-egy alkalmi költemény. A rádióban is ezek képezték a gyakran műsorba kerülő irodalmi összeállítások gerincét. A vallási liturgiákban a nevezetes alkalom mindig előhívja a művészeteket. Ez történt a halálhír feldolgozása során is. Hamar kifulladtak a patetikus szónoklatok, elkopott az összes bombasztikus jelző, kellett valami elvontabb, de érthető formula. Jöhetett a vers, a zene.
A Pravdában Szergej Szmirnov (Nézzük, de élőnek látjuk / Érezzük szeme tüzét / Élete, minden szava / Vezetése tettekre ösztönöz minket), Alekszandr Prokofjev, Alekszej Szurkov, Dolmatovszkij, Nyikolaj Fagyejev és Lev Osanyin (Elvezetsz minket a tegnapi győzelmektől / A holnapi hatalmas győzelmekig / Te, a halhatatlan és félelem nélküli / És a mi sztálini Központi Bizottságunk) írása jelent meg. A magyar pártlapban Aczél Tamás nyitotta a sort : „…a szíve, a szíve értünk dobogott / a szíve a szíve a nép szíve volt / s nem szűnik meg az soha verni!” Másnap Benjámin László prózaverse jelent meg: „Hatalmas lelkét szétosztotta köztünk; adott örökké és nem fogyatkozott; megsokszorozva büszke nemzetekben, munkában, dalban, harcban Ő irányít, népek reménye, kommunizmus atyja, szabadság, béke hős tábornoka.” Kónya Lajos következett: „Kétmilliárd szív dübörög fel, / mint posztóval bevont dobok / kétmilliárd jaj égre röppen / galamb száll s halkan felzokog. / A hála lombos pálmaágát / emeljük Néki fénybe fel – / Ő hozta Dózsa, Kossuth álmát, / jövendőnk róla énekel!”
Devecseri Gábor képzavaraival mintha már-már gúnyolódna: „Könnyes szemek, kongó hang s utána némaság. / A gyászhír görbe karma élő szívekbe vág. / Hangunk tévelyg az űrben, nem szállhat már felé / ki szent hevünket karddá egyenesítené. / De váljék mégis karddá a hang, a szó, a szív, a tett, / suhogva járja végig a harcos éveket. / Emlékezőn s előre szökkenve, fel, tovább! / gyászunk nem fuvolán sír – szólaltat harsonát. / A százmilliók könnye, az árván csillogó, / érette egyesülve szent hömpölygő folyó, / mely pusztát termékennyé tenni előre tör, / mely fejét felütő gazt haraggal elsöpör.”
Beleillett a sorba Kövesi Endre: Mozdonyok sípja című költeményének egy részlete: „Emeld csak hangod mozdonyom, emeljed! / Szavadtól sunynak a burzsujok / palotájukba reszketve, félve, / zúgjad, csak zúgjad: Sztálin él! / Sztálin a népek szemefénye.”
A teljes művek a Szabad Nép 1953. márciusi számaiban találhatók. Kuczka Péter: Csak állsz és nézed című alkalmi verse talán az egyetlen, amely még ma is kiérdemli, hogy végig elolvassák. Jelzői nem kevésbé túlzóak, de mellőzi a burjánzó katakrézist, s olyan, mintha valódi érzelmek is beleszorultak volna. „Az ég könnytelen. Tiszta és közömbös. / Homlokunkon a bánat fellege. / Mint tépett szárny, tavaszi szélben röpdös / a gyászfekete zászlók serege” Persze Kuczka is a megkívánt fordulattal zár: „Ő néma már, de azt mondja szívünknek: / »Elvtársak! Folytassátok harcomat!«” Zelk Zoltán akkori önmagát adta. Az Őket hallom című versben a legrosszabb rigmusok között is felbukkan a költészet: „Költő vagyok, kinyithatom / az idő ablakát / és láthatom egy messzi kor / kertjében az anyát. / Hallom szavát. Fölemeli / magasba gyermekét / s tanítja: »Égbolt… hegy… folyó… / erdő… domb… lanka… rét… / Hol hajdan járvány, háború, / ínség lelt csak tanyát, / Ő tette, hogy ily dús a föld. Tiéd. Ő hagyta rád«.” Méray Tibor úgy tesz, mintha koreai élményt idézne fel. Öreg paraszttal találkozott, s megtalálta az egyetlen közös szót. „Tolmács se kellett, senkise. / Megértettük mindnyájan egymást, / Volt egy szavunk: az Ő neve. / Kétmilliárd értette egymást, / Mert mondta, zúgta a nevét. / Kétmilliárd értette egymást, / Sárgák, fehérek, feketék. / Kétmilliárd értette egymást, / Oroszok, grúzok, magyarok, / Franciák, arabok, malájok, / Még-szolgák és már – szabadok.”
A Magyar Nemzet olvasója se maradt költemény nélkül. Az első vers Alekszandr Zsarov: Sztálin – a béke című műve, fordította: Barát Endre. (Túl a Kárpátok vihartól tépett / ormán s köves Pamír tetején – / béke és igazság fénye éled / s forrásként zeng erdők rejtekén…) A temetés napján írta Bródy Lili Öt percnyi csend cím alatt: „Úgy gyúl ki bennünk az a tűz most / Az az egyetlen, büszke, biztos, / Hogy amit ő itt megteremtett, / Törvénye lett az embereknek.” Sokak szerencséjére a felsorolt szülemények nem váltak iskolai ünnepélyek, vállalati összejövetelek műsorának kötelező elemeivé. Mire ilyesmire sor kerülhetett volna, a költők szerencséjére már mindenki elfeledte őket.
Friss hozzászólások
6 év 27 hét
9 év 5 nap
9 év 4 hét
9 év 4 hét
9 év 5 hét
9 év 6 hét
9 év 6 hét
9 év 8 hét
9 év 8 hét
9 év 9 hét