Skip to main content

Második nyilvánosság


„Az Ellenpontok szamizdat-folyóirat. Megjelenése alkalomszerű. Célja a kelet-közép-európai emberi jogfosztottságnak – és ezen belül az erdélyi magyarság politikai, kulturális elnyomásának – ismertetése. Szerzőink nevét nyilvánvaló okokból nem közölhetjük, kivéve, ha külföldön már névvel megjelent szövegek újraközléséről van szó… A folyóirat e számának szerkesztése és sokszorosítása Erdélyben történt.”

A fenti impresszummal az Ellenpontoknak már négy száma jelent meg; az első 1981 végén, a többi 1982-ben, gépírással.


ABC Tájékoztató I–II.


Izgatott légkörben jelent meg, névtelenségbe burkolózva az ABC Tájékoztató, 1983. január végén. Hírek, rémhírek, mendemondák keringtek ekkoriban az erdélyi, szlovákiai és budapesti közelmúlt eseményeiről, az Ellenpontok, a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága és a hazai szamizdat elleni rendőri támadásokról, a hivatalos tömegtájékoztatás pedig mélyen hallgatott.


Egy és negyedévvel ezelőtt, amikor az anyaggyűjtés és a kötet összeállítása befejeződött, ezt a Pilinszkytől kölcsönzött címet akartuk adni a Szegényeket Támogató Alap antológiájának. Akkor elvetettük az ötletet: úgy véltük, nem eléggé ismert a vers, amely ezt a címet viseli, és a cím így önmagában könnyen kelthet mulatságos asszociációkat. A mélypont ünnepélye – szállóige, a kézlegyintést helyettesítő szófordulat lett az antológia sorsát ismerők körében.

De vajon nem kell-e annak, a mélypont ünnepélyének ereznünk a Szeta-antológia megjelenését és ezt a mai alkalmat?



1977-ben a magyar ellenzék 34 fős csoportja[1] támogatásáról biztosította a Charta '77 csehszlovák polgárjogi mozgalmat. Az aláírási akció szervezői állítólag engem is kerestek, de nem találtak otthon.


Magyar Füzetek 1–8.
A Magyar Füzetek könyvei 1.

1978 óta nyolc vastag füzetet és két könyvet jelentetett meg ez a párizsi kiadó. Az MF az egyetlen fórum, ahol rendszeresen nyomdafestékre lelhetett a Magyarországon írt, de itthon kiadhatatlan politikai publicisztika. Cikkeket, interjúkat, esszéket: mintegy ötven itthon élő szerzőt publikált eddig az MF, névvel vagy álnévvel.

A „kiadót” valójában Kende Péter párizsi közgazdásznak, az 1956-os Értelmiségi Forradalmi Bizottság tagjának fáradságos szerkesztői munkája élteti.





A második nyilvánosság az októberi évforduló és a decemberi hatalomátvétel között


Magyarországon huszonöt év óta mindig akadtak emberek, akik megemlékeztek az 1956. október 23-án kirobbant forradalom évfordulójáról. Az első évfordulón néhány egyetemista végigment az előző évi tüntetés útvonalán – megtorlásul örökre elzárták előlük a tanulás lehetőségét. A megemlékezés magánlakásokba szorult, bensőséges, személyes üggyé lett, de néhányan – néhány ezren, néhány tucatnyian? – nem feledkeztek meg a dátumról, összejöttek barátaikkal, volt börtöntársaikkal; vagy gyertyát gyújtottak a halottakért meg az ismeretlenekért: magyar felkelőkért, orosz sorkatonákért.


A Beszélőben essék szó arról, ami egy majdani életrajzban, ha nem is külön fejezetet, de egy bekezdést megérdemel: Illyés Gyula és a második nyilvánosság kapcsolatáról.

Az aláírásgyűjtők szinte elsőnek őt keresték fel, ha beadványukhoz, tiltakozólevelükhöz igyekeztek megnyerni a közvélemény támogatását. Illyés azonban járta a maga másolhatatlan, egyéni útját, nem vett részt „nyílt ellenzéki akciókban”.


Lengyelország a december utáni magyar szamizdatban


Wojciech Jaruzelski brumaire 18-ája. tovább →

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon