Révész Béla

Vissza a főcikkhez →

A BELÜGYMINISZTÉRIUM AD HOC BIZOTTSÁG JELENTÉSE¹

Az SZDSZ és a Fidesz képviselői 1990. január 5-én a fővárosi főügyészhez feljelentést tettek ismeretlen tettessel szemben hivatali visszaélés és más bűncselekmény miatt. A feljelentés szerint a Belügyminisztérium Állambiztonsági Szolgálata titkos eszközökkel és módszerekkel nyomozást folytat ellenzéki pártokkal, szervezetekkel szemben. A feljelentéshez csatolták a BM III/III-7. osztályának 219. számú, 1989. november 10-i napi jelentését. Ezenkívül a feljelentés kapcsán tartott sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozták ugyanezen osztály 1989. december 6-i, 20-i és 22-i napi jelentését is. A nyilvánosságra hozott dokumentumok jogellenesen kerültek a felhasználók kezébe, ennek felderítésére a bizottság feladata nem terjedt ki.

A nyilvánosságra hozott napi jelentésekből a feljelentők levonták azt a következtetést, hogy a Belügyminisztérium illetékes szerve az említett időszakban információkat gyűjtött az SZDSZ, Fidesz, MSZDP, MDP, kisgazdapárt és más pártok, szervezetek tevékenységéről, választási terveiről. Megállapították továbbá azt is, hogy ezen információk egy része titkos eszközök (telefonlehallgatás, levélellenőrzés, hálózat) igénybevételével keletkeztek.

A feljelentésben foglaltak kivizsgálására, a tények megállapítására a belügyminiszter ad hoc bizottságot hozott létre, amely az ügyben eljárva a következőket állapította meg:

I.

A főügyészséghez eljuttatott napi jelentések minden kétséget kizáróan a BM III/III-as csoportfőnökségen készültek. Ezt erősítette meg a csoportfőnök nyilatkozata, valamint a jelentéseket összeállító III/III-7. osztály vezetőjének a meghallgatása is.

Feltételezhető, hogy a nyilvánosságra került napi jelentéseken kívül további dokumentumok is kikerültek. Sem a csoportfőnökség, sem a belbiztonsági osztály nem rendelkezik olyan tényekkel, amelyek ezt a feltételezést kizárnák.

Az előbbiekben említett napi jelentésekben olyan információk szerepeltek, amelyeknek egy része kizárólag titkosszolgálati felderítés útján keletkezhetett. Ennek megfelelően a bizottság feladata volt azoknak a legfontosabb belügyi rendelkezéseknek a számbavétele, amelyek a szolgálat jogosítványait és működési rendjét meghatározták.

Az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. tvr., valamint a rendőrségről szóló 39/1974. sz. MT-rendelet feladatokat ír elő az állambiztonsági szolgálat számára, de nem nyújt legitimitást a felderítés eszközeinek és módszereinek. Az elhárító munkát ugyanakkor számos (közel 140) belügyi parancs, utasítás és intézkedés szabályozza. Elvileg ezek az 1970-ben, 1972-ben alkotott máig változatlan előírások kivételével – mindegyike a 6000/1975. (VI. 2.) MT-határozatra és az 1/1975. MT-elnökhelyettesi utasításra épülnek, minthogy e két normatíva jelenleg is a titkosszolgálati eszközök alkalmazására felhatalmazást adó legmagasabb forrás. Ez a helyzet azonban már a keletkezésének idején alkotmányellenes volt, mert az állampolgári jogok korlátozására titkos rendelkezés nem adhat felhatalmazást. Ráadásul még ennek a felhatalmazásnak a szövege sem volt ismert azok előtt, akiknek ezt alkalmazniuk kellett volna. A belügyi rendelkezésekben még csak hivatkozás sem történhetett rájuk.

Az állambiztonsági tevékenységet szabályozó belügyi normatívák lényegében három csoportra oszthatók: azok az előírások, amelyek a felderítés irányait és az információs igényt szabják meg, azok a rendelkezések, amelyek az alkalmazható erők, eszközök és módszerek felhasználási rendjét írták körül, és végül a felderítés eljárási szabályai. A csoportosítás önkényes, mert ez a szabálytömeg logikai rendszerbe nem sorolható, megszámlálhatatlan belső ellentmondással terhes, közülük többet már egyáltalán nem alkalmaznak, de ez utóbbiak hatályon kívül helyezése elmaradt. A hírigényt olyan általános normatív fogalmak írják körül, amelyek a legszélesebb kiterjesztő értelmezést teszik lehetővé. Az eljárási szabályok között garanciális rendelkezés alig van, teljesen hiányzik a szervezeten kívüli kontroll lehetősége, az engedélyezési jogosítványok, pedig olyan alacsonyra vannak helyezve (beosztott osztályvezető), hogy még a hatékony belső ellenőrzés sem biztosított.

A vizsgált időszakban a belső biztonsági szolgálat tevékenységét kizárólag az előbbiek szerint jellemezhető belső szabályok határozták meg.

Annak eldöntésére, hogy a felderítések elrendelése és lefolytatása a szolgálat jelenleg is hatályos rendje szerint történt-e, a következő kérdések merültek fel:

- A nyilvánosságra került napi jelentésekben szereplő információkat felszínre hozó titkos eljárások megfeleltek-e az előzetes ellenőrzésről és a bizalmas nyomozásról szóló 0010/1973. számú BM-paranccsal kiadott szabályzat előírásainak?

- A postai küldemények ellenőrzésének az elrendelése a 0019/1970. számú BM-parancs alapján indokolt volt-e?

- Az operatív technikai rendszabályok igénybevétele megfelelt-e a 30/1985. számú BM-paranccsal módosított 35/1982. számú BM-parancs előírásainak?

A vizsgálat idején azonban a csoportfőnökségen már nem voltak fellelhetőek azok a dossziék, amelyek az érintett feldolgozások írásos dokumentumait tartalmazták, és amelyek elemzése alapján az előzőekben foglalt kérdések megválaszolhatóak lettek volna. A rendelkezésre bocsátott kimutatás szerint 1989. január 1-jén 105 személyi dossziét kezeltek a csoportfőnökségen, és ezekből 1989. december 31-én mindössze 3 dosszié maradt, a többi megsemmisítésre került. (Az év folyamán megsemmisítették az összes „csoport”, „F” és „rendkívüli esemény” dossziét. Az „objektum” dossziéknak is csak mintegy kétharmada található meg jelenleg.)

Az érvényben lévő szabályozás szerint, amennyiben a feldolgozás nem állapított meg bűncselekményt, jegyzőkönyv felvétele mellett a keletkezett iratokat meg kell semmisíteni. Ez a megsemmisítés az említett okra hivatkozással 1989 végén megkezdődött és december 22-e után utasításra, jegyzőkönyv felvétele nélkül folytatódott. Az utasítást az állambiztonsági miniszterhelyettesi titkárság adta ki aláírás nélkül.

A BM III/3., illetve a BM III/4. osztályon sem rekonstruálható, hogy mikor; kivel szemben, milyen indokok alapján rendelt el a belső biztonsági szolgálat postai és technikai ellenőrzést, mivel az ellenőrzés befejezése után az elrendelő határozatokat megsemmisítik. Ez az eljárás megfelel a vonatkozó utasításnak. A BM III/3. osztályon csak az mutatható ki, hogy a Fidesz Budapest, Molnár utca 16. számú alatti irodája 1989. október 3-tól 1990. január 5-ig volt ellenőrzés alatt. A korábbi ellenőrzésekről nem állnak rendelkezésre anyagok, mert az azokat kezdeményező szolgálati jegyeket szintén megsemmisítették. (Az osztályon vezetett nyilvántartó könyvből csak azt lehetett megállapítani, hogy a III/III. csoportfőnökség 1989. január 11. és október 13-a között összesen 64 esetben kért szoros „K” ellenőrzést.)

A BM III/4. osztály – az osztályvezető közlése szerint mindössze három, konkrét ügyben folytat, illetve folytatott telefon-ellenőrzést. (A. R-rel szemben 1989. október 16-tól alkotmányellenes tevékenysége miatt, dr. P. S-sel szemben 1989. október 9-től alkotmányellenes tevékenysége és végül K. F-fel szemben 1989. november 1-jétől december 31-ig államtitoksértés gyanúja miatt.) A belső biztonsági szolgálat által elrendelt más ellenőrzésekről semmiféle írásos dokumentum nem maradt az osztályon, mert azokat ugyancsak megsemmisítették.

Mindezek alapján, a bizottság döntően a csoportfőnökségi napi jelentések tartalmának elemzéséből és a személyes meghallgatásokból vonhatott le következtetést arról, hogy a belső és biztonsági szolgálat 1989 végéig operatív erők és eszközök felhasználásával is gyűjtött információkat az SZDSZ, a Fidesz, valamint más pártok, szervezetek és személyek tevékenységéről. A szolgálat vezetője és a hozzá beosztott parancsnokok ezt lényegében elismerték. Álláspontjuk szerint ez a szolgálati tevékenységük az alkotmányos rendet nem sértette, és összhangban volt a politikai átmenet időszakának megfelelő, az alkotmányvédelmet, a nemzet biztonságát szolgáló állambiztonsági célkitűzésekkel. Rámutattak. arra, hogy az általuk irányított, illetve végrehajtott felderítésék egyik célja volt az ellenzéki pártok védelme, továbbá azoknak a szélsőségesen radikális erőszakos fellépéseknek a leleplezése amelyek ezen pártok szervezetein belül történhettek.

Ezzel szemben a napi jelentésekben foglalt információk nem tanúskodnak arról, hogy azok az ellenzéki pártok vezető személyiségeinek a védelmét szolgálták volna, ellenkezőleg azt bizonyítják, hogy a felderítés ezen személyek tevékenységének, kapcsolatainak; valamint terveinek a feltárását eredményezték.

Kétségtelen, hogy a belső biztonsági szolgálat olyan adatokhoz is jutott, amelyek szerint egyesek mély ellenszenvvel viseltetnek az ellenzéki pártok egyike vagy másika iránt és gyűlölködő; fenyegető hangon szólnak az ellenzék ismert személyiségeiről. Nem igazolható ellenben az, hogy az előbbiekben említett operatív adatok csak az érintett pártok ellen alkalmazott operatív felderítés eredményeként voltak feltárhatóak. Tényként kell megállapítani azt is; hogy bár a szolgálat az operatív helyzet értékelése során újra meg újra rámutatott a különböző erőszakos, szélsőséges elemek fellépésének a veszélyére, az ellenzéki pártok tevékenységét dokumentáló felderítőmunkájuk során olyan adatokat nem tártak fel, amelyek akár cselekményre, akár személyre az ilyen gyanút valószínűsíthették vagy megalapozhatták volna. Ha pedig ilyen adatok mégis dokumentálásra kerültek, akkor azokat már csak azért sem lehetett utóbb ellenőrizni, mert a feldolgozások írásos anyagait tartalmazó dossziék túlnyomó többségükben időközben megsemmisítésre kerültek.

II.

A 29/1982. számú BM-parancs, az 5/1982. és az 1/1986. számú államtitkári intézkedések szabták meg az MSZMP és a Minisztertanács vezetői belügyminisztériumi tájékoztatásának a rendjét.

A nyilvánosságra került napi jelentések a csoportfőnökség vezetőinek belső tájékoztatását szolgálják, 14 példányban készülnek; ezek közül l példányt felterjesztenek a főcsoportfőnökség titkárságára. Ilyen formában ezek a jelentések az állambiztonsági információs rendszer részét képezik. A főcsoportfőnökség titkársága többek között az innen származó információk felhasználásával készíti el az úgynevezett „Napi operatív információs jelentést”. Ezt a jelentést a BM felső vezetéséből a belügyminiszter, az államtitkár, az állambiztonsági és közbiztonsági miniszterhelyettes kapja meg. Ebben a jelentésben már csak az információt küldő csoportfőnökségek kerülnek megjelölésre. Az információ forrása már nem!

Az SZDSZ által nyilvánosságra hozott napi jelentésekből a főcsoportfőnökségi információs jelentések mindegyikébe kerültek a belső biztonsági szolgálattól származó információk. (Az 1989. november 10-i jelentésbe például:

- a különböző pártok és csoportok 1989. november 15-re tervezett tüntetéséről,

- K. F. berlini ismerősével folytatott beszélgetéséről,

- a Nemzeti Radikális Párt szervezésének megkezdéséről, valamint

- M. I. egykori védőügyvédje özvegyének tiltakozó leveléről szóló információ.)

A főcsoportfőnöki jelentésekbe bekerült valamennyi ilyen természetű közlés az ellenzéki pártok szervezetek és egyes személyek pártbeli tevékenységéről, terveiről, választási elképzeléseiről, a pártokon belül folyó vitákról.

Az említetteken kívül úgynevezett „BM Tájékoztató jelentés” is készül, amelyet 1989. december 15-ig az adatfeldolgozó csoportfőnökség, ezt követően pedig az állambiztonsági információk vonatkozásában – a BM III. főcsoportfőnökség titkársága készít. A BM Tájékoztató jelentést a korábbi időszak általános megoldásától itt most eltekintve 1989. június 26-tól október 10-ig – az állami vezetés felső körén kívül előbb az MSZMP egyes vezető tisztségviselői is megkapták, utóbb pedig az MSZP vezetése.

Egyes témákban a politikai elemzésekről az értékelésekről külön is tájékoztatáshoz jutott az állam és az MSZP felső vezetése. Így például:

1989. november 8-án „az SZDSZ választási törekvéseiről”,

1989. október 25-én „az MSZMP kongresszusának nemzetközi visszhangjáról”,

1989. november 2-án „Az SZDSZ demonstrációiról”,

ugyancsak 1989. november 2-án (soron kívüli jelzéssel) „november 4-ével kapcsolatos információk”,

1989. november 27-én „a főbb politikai erők fejlődésének folyamata, a belügyi munka tapasztalatai” címmel és végül

1989. december 5-én „az SZDSZ nyíregyházi csoportjának tevékenységéről”.

Az 1989. október 23-át követő időszakra vonatkozóan dr. Horváth József csoportfőnök a bizottság rendelkezésére bocsátott két további jelentést. 1989. december (konkrét nap megjelölése hiányzik) „tárgy: R. R.”, azok köre, akik kapták, nincs megjelölve. Továbbá 1989. október 25., tárgy: a belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyugati értékelések és befolyásolási törekvések, amelyet szintén az állam és az MSZP vezetésének meghatározott köre kapott.

Az adatfeldolgozó csoportfőnökség megállapítása szerint 1989-ben a BM III/III-as csoportfőnökség hatáskörébe tartozó elhárítási területről 49 jelentést továbbítottak a BM Tájékoztatóban. Az anyagok ugyan személyes vezetői tájékoztatásra készültek, ennek ellenére a szélesebb munkatársi kör előtt is ismertté válhattak; és a kiküldött jelentések számottevő része egyes címzettektől a mai napig nem érkezett vissza a Belügyminisztériumhoz.

A vizsgált időszakban – 1989. november l0-től december 31-ig a BM Tájékoztató jelentésekbe tudomásunk szerint nem készült a belső biztonsági szolgálat elhárítási területéről anyag. Összefoglaló jelentés készült viszont 1989 novemberében „A főbb politikai erők fejlődésének folyamatai, a belügyi munka tapasztalatai” címmel. Az adatfeldolgozó csoportfőnökség adatai szerint, ezt a jelentést, az 1989. október 24-i elosztó szerint a BM Tájékoztató címzettjei megkapták, és szintén nem küldték még vissza.

Összegezve két következtetés vonható le:

- az egyik, hogy az állambiztonsági szolgálat illetékes szerve az említett időszakban és azt megelőzően is folytatott titkos módszerekkel és eszközökkel információszerző tevékenységet az érintett pártok, szervezetek és személyek ellen,

- a másik, hogy ezeknek az információknak, annak ellenére, hogy többségükben a belső biztonsági szolgálaton belül maradtak, egy része bekerült a főcsoportfőnökség és ezen keresztül a már jelzett módon a Belügyminisztérum információs rendszerébe is.

III.

A Belügyminisztérium vezetése részéről elindított koncepcióváltásnak számos dokumentuma van, amelyek a változtatás megkezdését tükrözik. Megtörténik a Belügyminisztérium pártirányításának a megszüntetése, és konkrét intézkedések történnek az állambiztonsági szolgálat új feladatrendszerének, korszerűsített, szervezetének, legitimitásának, pártsemlegességének megteremtése érdekében. Ez a különböző színtű parancsnoki értekezletek jegyzőkönyveiből, a kiadott intézkedésekből dokumentálható.

A reformfolyamat megindulása már 1988 őszétől nyomon követhető, amikor a biztonsági szolgálat vezetése elfogadta az állambiztonsági munka törvényessége témakörének tudományos igényű kidolgozását.

1989 márciusában a Belügyminisztérium vezetése tudományos értekezletet hívott össze, amelyen felvázolta a Belügyminisztérium – ezen belül az állambiztonsági szolgálat feladatkörének, szervezetének átalakítását, a működését szabályozó alkotmányos törvények alapvonalait. Rövidesen – még 1989 nyarán – megszüntették a BM vizsgálati osztályát, elvonva ezzel annak még a lehetőségét is, hogy a biztonsági szolgálat hatósági eszközöket vehessen igénybe.

A belügyminiszter például az 1989. július 3-án megtartott vezetői értekezleten a következőket határozta meg az állambiztonsági szolgálattal kapcsolatban: „A belső biztonsági szolgálat tevékenysége az alkotmányos, a törvényes rend szempontjából alapvető biztonsági érdekek szférájába tartozó területek védelmét fogja át. Fő feladatai: az alkotmányos; a törvényes rend ellen fellépő erők elleni tevékenység” az alkotmányos hatalom és intézményrendszere, az ország nem gazdasági jellegű infrastruktúrája védelmének megszervezése. A büntető törvénykönyvben az állam elleni bűncselekmények közé felvett, abba ütköző törvényellenes erők elleni fellépés.”

A Minisztertanács kabinetje 1989. július 3-án a belügyminiszter előterjesztésében megtárgyalta és elfogadta „A bel- és állambiztonság kérdéseiről a jelenlegi belpolitikai helyzetben” című jelentést. Ebben többek között az alábbiak szerepelnek: (az állambiztonsági szolgálat) „tevékenységének fő irányába kell helyezni az alkotmányos rend védelmét, a törvények betartását” Új hangsúlyoknak kell kialakulni a szervek munkájában. Az eddigi „ellenségképet” fe1 kell váltani az alkotmányos rend védelmével; a nemzet biztonságát sértő, veszélyeztető cselekmények, az azokat hordozó személyek, csoportok felderítésével”. (Eredeti kiemelések.)

A belügyminiszter az állomány hozzáállásával kapcsolatban is megfogalmazta kritikáját, például az 1989. szeptember 30-i belügyi pártértekezleten a következőket mondta: „Vannak olyanok, akik szívesen maradnának ott és abban a világban, amiben eddig éltünk és dolgoztunk, akikben van szerintem bizonyos ábránd az 88. májusi pártértekezlet előtti időknek a politikai szellemisége iránt”.

Az állambiztonsági szolgálaton belül megkezdődött a jogalkotási folyamat a szervezet legitimitásának megteremtése érdekében. A pártállam politikai rendszerének megszűnésével egy csapásra három szükséglet teljesítésének igénye merült fel:

- a biztonsági szolgálat hatáskörének saját természetes tevékenységi területére történő leszűkítése;

- az állambiztonsági munka alkotmányos alapjainak létrehozása,

- a biztonsági munka új szakmai alapjait meghatározó elméleti feltárás, kutatómunka elvégzése.

1989-ben ezek megvalósítása elkezdődött, de ellentmondásosan folyt, ezért áttörést nem eredményezett. A feladatok nagyságrendjéből következik, hogy ez ilyen rövid idő alatt, politikai támadások kereszttüzében nem volt egyidejűleg teljesíthető. Figyelembe kell venni azt is, hogy a szolgálat funkciója szerint a kormányt szolgálja ki. A kormányzat és a legfelső pártvezetés folyamatosan elfogadta a szolgálat által nyújtott információkat.

Különlegesen érzékeny terület ebből a szempontból a belső biztonsági szolgálat tevékenysége. A korábban politikai funkcióként felfogott belső elhárítás lényegében semmiféle működési korlátot nem tartalmazott; most pedig tevékenységét szinte egy csapásra az alkotmány által megszabott keretek közé kellett volna szorítania. Ilyen fordulat azonban nem következett be.

Az 1988. májusi pártértekezlet utáni helyzet sajátos képet mutat. Az állambiztonsági vezetés fokozatosan leépíti a totális elhárítási koncepciót; de még élnek a folyamatban levő ügyek, a begyakorlott rutin, a korábban „ellenzéki elemekre” telepített operatív eszközök. A ténylegesen, kialakult belpolitikai helyzet változásainak mozgási sebességét a szolgálat nem tudta egy csapásra felvenni; de azzal legalább a regisztrálás szintjén megpróbált lépést tartani.

További példát véve; 1989. júliusában az állambiztonsági vezetés a választások operatív biztosításának tárgyában kiadott intézkedési tervében a következőket deklarálta:

„Az állambiztonsági szolgálatnak nem feladata egyetlen jelölt vagy párt támogatása vagy lejáratása, ilyen irányú tevékenységet nem folytathat.”

Az 1989: november 21-i siófoki parancsnoki összevonáson a következő is elhangzik: „az átalakulás során miközben elhagyunk totalitásokat; objektumokat, osztályok elnevezését; aközben továbbra is működtetni kell minden meglévő operatív pozíciónkat az elhárítási funkcióknak megfelelően”, hozzátéve; hogy ezeket a pozíciókat úgy kell megtartani, hogy azokat az „alkotmányos rend védelmében, illetve a Btk.-ba ütköző tevékenység időbeli felszínre hozásában használják fel”. E téren önállóságot, felelősséget, kezdeményezőkészséget várt el a vezetés az operatív állománytól. Belátható azonban, hogy ennek ilyen körülmények között hiányoztak a belső rendelkezéseken alapuló feltételei.

Az állambiztonsági szolgálat vezetése, miközben a megváltozott feladatokat szóban hangsúlyozta, nem intézkedett a belső parancsok és utasítások azonnali módosítására; vagy azok hatályon kívül helyezésére. A végrehajtást végzők ezért felemás helyzetbe kerültek a szóbeli és a korábbról fennmaradt írásbeli utasítások értelmezése terén. Ezért fordulhatott többek között elő, hogy a régi reflexek sok helyen tovább működtek.

A belső biztonsági szolgálat számos, javaslatot készített az állambiztonsági munkát szabályozó érvényes belső rendelkezések felülvizsgálatára. Munkabizottságok alakultak, amelyek konkrét parancstervezeteket is kidolgoztak:

Például:

- a nemzetbiztonsági szolgálat ügyfeldolgozó munkájának szabályzata,

- a nemzetbiztonsági szolgálat információszerző (hálózati) munkájának alapelvei,

- a biztonsági szolgálat operatív nyilvántartási szabályzata;

- a nemzetbiztonsági szolgálat ideiglenes szolgálati szabályzata.

Ez utóbbi például korszerű módon megfogalmazza a belső biztonsági szolgálat alkotmányvédelmi kompetenciájának határait.

1989 szeptemberében elkészültek az állam- és közbiztonságról szóló törvény szabályozásának elvei, a rendőrségről és állambiztonságról szóló törvény koncepciója. Az állambiztonsági törvényrő1 szóló koncepció viszont nem került az ellenzéki pártok elé megvitatásra Ez, nézetünk szerint, ki fog hatni a törvényjavaslat novemberi vitájára, és meghosszabbíthatja annak elfogadását.

A belső rendelkezések reformja tehát viszonylag előrehaladott stádiumba került, azonban ezek bevezetése, az elavult rendelkezések azonnali hatályon kívül helyezése az állambiztonsági törvény hiányára való hivatkozással elmaradt.

E helyzet ellenére a belső biztonsági szolgálat a régi normatívák alapján, amelyek a megváltozott törvényeknek már nem feleltek meg, ha korlátozottan is, de folytatta az állampolgári alapjogokat sértő operatív beavatkozások útján történő információszerzést.

Összegezve a leírtakat, a felvázolt folyamat egy „már nem – még nem” helyzet kialakulására vezetett. A korábbi pártállami, sok tekintetben totális állambiztonsági elhárítási rendszer már feleslegessé és működésképtelenné vált, de még nem alakult ki a modern nemzetbiztonsági stratégia és főként az ennek megfelelő működési rendszer. Nagyban akadályozta az átalakítás teljes véghezvitelét az a politikai megállapodást is, amelynek értelmében a sarkalatos törvények elfogadása – ide tartozik az állambiztonságról szóló alkotmányerejű törvény is – nem képezheti feladatát a jelenlegi összetételű parlamentnek. Ezzel az állambiztonsági szolgálat tevékenységének törvényes alapokra helyezése kitolódott.

Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat vezetőit olyan események is lefoglalták, mint a június 16-i gyászszertartás, október 23-án a köztársaság kikiáltása, továbbá a november 4-i rendezvények és a különböző államfői látogatások operatív biztosítása.

IV.

A felsoroltakból az alábbi következtetések vonhatók le:

Komoly felelősség terheli az állambiztonsági szolgálat vezetését azért, hogy elkezdődött ugyan az állambiztonsági munkát meghatározó belső utasítások, szabályzatok, parancsok felülvizsgálata, hatályon kívül helyezése, de nem történtek meg azok a legszükségesebb átmeneti lépések, amelyek a megváltozott körülmények között a törvényes titkosszolgálati munkához nélkülözhetetlenek lettek volna.

Megalapozza a felelősséget, hogy a legálisan működő politikai pártokhoz; szervezetekhez kapcsolódó személyek tevékenységéről titkos operatív eszközökkel történő adatgyűjtéseknek ilyen módon már a belső normatívák alapján sem volt jogi alapjuk.

Az egyes pártok; szervezetek tagjaival szemben alkalmazott titkos operatív módszerek, ezen személyek állampolgári jogait sértették.

Megállapította a bizottság, hogy az állambiztonsági szolgálatnál olyan ügyirat-megsemmisítés folyik, amely sem a fennálló szabályoknak, sem a józan ész követelményeinek – így a szolgálat valódi érdekeinek nem felel meg. Ez a tevékenység már a történelmi felelősség kérdését is felveti.

A biztonsági szolgálat működésének jelenlegi formájában nincs biztosíték a törvényesség megtartására. Összemosódik ugyanis a minisztériumi feladatkör és a tényleges elhárító tevékenység, nem társul kellő garancia az alkalmazott eszközökhöz és módszerekhez, nincs érdemi nyoma egy működőképes belső ellenőrzésnek.

Tény ugyanakkor az is, hogy a minisztérium és a biztonsági szolgálat vezetése már 1988 decemberétől felismerte a jelzett problémák zömét, a változtatás szükségességét, és ennek megoldására a korábban már vázolt módon különböző intézkedéseket kezdeményezett.

Végeredményben a szolgálat egyfajta „lebegő” állapotba került, ami elbizonytalanította a végrehajtó apparátust, és ami csak egy markáns kormányzati, biztonságpolitikai koncepció birtokában lett volna elkerülhető. Más oldalról viszont az állam és az MSZP legfelső színtű vezetése elfogadta azokat az információkat, amelyek nyilvánvalóan az inkriminált körbe tartoznak.

Megítélésünk szerint a végrehajtó szolgálat személyi állományát általános, illetőleg testületi felelősség nem terheli. Ez a megállapítás az egyes személyek által elkövetett esetleges konkrét hivatali vagy szolgálati bűncselekményekre nem vonatkozik. Kétségtelen, hogy a személyi állomány egy nem lebecsülendő része – különösen kezdetekben – erősen kötődött a pártállami értékekhez. Ugyanakkor az állomány egy másik része egyre erőteljesebben követelte a változtatásokat.

A vizsgálat tények és folyamatok feltárására és értékelésére irányult. Ezért a felelősség körének és alanyainak tekintetében a bizottság teljességre nem törekedhetett.

V.

A bizottság javasolja:

1. A Belügyminisztérium bocsásson a vizsgálatot folytató Katonai Főügyészség rendelkezésére minden, az üggyel kapcsolatba hozható dokumentumot.

2. Le kell vonni az ügy személyi konzekvenciáit.

3. A minisztérium vezetésének haladéktalanul intézkednie kell olyan tartalmú utasítás kiadására, amely egyértelműen megtiltja a titkos operatív eszközök olyan jellegű alkalmazását, ami nem konkrét bűncselekmény felderítésére irányul, amelynek alkalmazását gyanú nem alapozza meg. E rendelkezésben kiemelten fel kell hívni a figyelmet a törvényesen bejegyzett pártok és szervezetek működése ellenőrzésének tilalmára. Ezen eszközök alkalmazásának engedélyezését a miniszter vonja saját hatáskörébe.

4. Haladéktalanul hatályon kívül kell helyezni az állambiztonsági szolgálat tevékenységét szabályozó mindazon belső utasításokat és rendelkezéseket, amelyek alkotmányellenesek, illetve bármi módon a pártállam védelmét és az egypártrendszer fennállásának sérthetetlenségét biztosítják.

Ezzel egyidejűleg soron kívül intézkedni kell a már megindult iratmegsemmisítések megszüntetésére, és megállapítani, hogy eddig milyen jellegű iratok kerültek megsemmisítésre. Tisztázni kell e körben is a személyi felelősséget. 0élszerű lenne a még meglévő iratokat levéltárban elhelyezni, és 50 évre zárolni.

5. Célszerű sürgősen befejezni a nemzetbiztonsági szolgálat átszervezését, amely terjedjen ki a feladatok teljes felülvizsgálatára, a felesleges tevékenységi körök megszüntetésére, ezzel összhangban a szervezet és az irányítás tartalmi korszerűsítésére, valamint a titkosszolgálati munka külső és belső garanciáinak kiépítésére, működtetésére. Valósuljon meg a feladatokkal arányos létszámcsökkentés.

6. Indokolt az átalakítás megszervezésével, lebonyolításával olyan személyt megbízni, aki az ehhez szükséges teljes felhatalmazással és politikai bizalommal rendelkezik.

7. Célszerű az állambiztonsági szolgálat parancsnokai számára országos értekezleten a vizsgálat következtetéseit ismertetni, felhívja a figyelmet a további törvénysértések és mulasztások elkerülésére.

8. Indokolt lenne, hogy az Országgyűlés és a Minisztertanács számára a belügyminiszter adjon tájékoztatást a vizsgálat megállapításairól és a javaslatokról. A valós tényekről – megfelelő formában – a közvéleményt is tájékoztatni szükséges.

9. A biztonsági szolgálat iránti bizalmat elősegítené, ha a belügyminiszter az ügyben érintett pártok vezetői számára tájékoztatást adna és kifejezné sajnálkozását a történtek miatt.

Budapest, 1990. január 16.

A bizottság vezetője:

Dr. Diczig István r. vőrgy., az állam a jogtudomány doktora

A bizottság tagjai:

Dr. Finszter Géza alezr., az állam- és jogtudomány kandidátusa

Dr. Kolláth György minisztériumi főosztályvezető

Dr. SzikingerIistván       a BM Közigazgatási Kutatások Programirodájának vezetője


AZ ORSZÁGGYŰLÉS VIZSGÁLÓ BIZOTTSÁGÁNAK JELENTÉSE²

1. Az Országgyűlés a Belügyminisztérium belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottságnak a határozat mellékletében foglalt jelentését elfogadja.

2. Az Országgyűlés a rendőrségről és a nemzetbiztonságról szóló alkotmányerejű törvények megalkotását sürgősnek tartja.

3. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy ellenőrizze a belső biztonsági szolgálat teljes feloszlatását, és minden törvénysértő tevékenységének megszüntetését.

4. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt: a Büntető Törvénykönyv átdolgozása során vizsgálja felül az állampolgári jogok titkosszolgálati eszközökkel való megsértésének büntetőjogi következményeit.

Melléklet Bizottsági jelentés a BM belső biztonsági szolgálatának tevékenységéről

A Szabad Demokraták Szövetségének és a Fiatal Demokraták Szövetségének képviselői 1990. január 5-én feljelentést tettek hivatali visszaélés miatt a Fővárosi Főügyészségen. Azért kívánták a büntető eljárás megindítását, mert a belső biztonsági szolgálat egyik tisztjétől tudomásukra jutott, hogy a Belügyminisztérium szervei egyes ellenzéki pártok, valamint ellenzéki politikusok tevékenységéről törvényellenes módon adatokat gyűjtöttek, és ezeket különféle jelentéseikben felhasználták. Feljelentésükhöz csatolták a Belügyminisztérium III/III-7. osztályának 219. számú, 1989. november 10-én kelt napijelentését. Sajtótájékoztatójukon további, hasonló jelentéseket is nyilvánosság elé tártak.

Az Országgyűlés 1990. január 25-én törvényt alkotott a különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek

engedélyezésének átmeneti szabályozására, majd az 1990. január 31-i ülésén bizottságot hozott létre az igazságügyi miniszter engedélyező tevékenységének figyelemmel kísérésére és ,,a belső biztonsági szolgálat tevékenységének kivizsgálására''.

A bizottságnak e teljesen ismeretlen tárgykör vizsgálatához rövid idő állt rendelkezésére, mert úgy értelmezte feladatát, hogy jelentését még az Országgyűlés utolsó munka-ülésén elő kell terjeszteni. Ezért a bizottság arra az elhatározásra jutott, hogy csak néhány fontos és jól körülhatárolható kérdésre korlátozza a vizsgálatot. (A bizottság vizsgálatának részleteiről az 1. számú függelék ad tájékoztatást.)

I.

1. Először az 1989. október 23-át megelőző helyzetet vizsgáltuk, ezen belül is az állambiztonsági munka jogi szabályozásának és elvi irányításának a módját.

Az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendelet, valamint a rendőrségről szóló 39/1974. (XI. 1.) MT rendelet – amelyek nyílt jogszabályok – nem adtak felhatalmazást az állambiztonsági szerveknek titkos bizonyítási módszerek (távbeszélő lehallgatása, postai küldemények felbontása stb.) alkalmazására.

A 6000/1975. (VI. 2.) MT határozat az 1974. évi 17. tvr. 12.§-ára való hivatkozással meghatározta a Belügyminisztérium állambiztonsági főcsoportfőnökségének a feladatait. A határozat utalt a titkos információk beszerzésére, a felderítő és megelőző intézkedések rendszerére, az ellenséges elemek tevékenységével szembeni védekezésre, de utalt arra is, hogy az állambiztonsági szervek feladataik végrehajtása során ,,jogszabályban meghatározott eszközöket és módszereket alkalmazhatnak''. A Minisztertanács elnökhelyettesének 1/1975. számú, 1975. június 2-án kelt utasítása rendelkezett az állam biztonságának a védelmében alkalmazható eszközökről és módszerekről. Az utasítás 2. pontja engedélyezte ,,a rejtett operatív technikai lehallgatást'', ,,a postai küldemények titkos ellenőrzését'' stb. A fent említett két alapvető titkos jogszabályt – elmondása szerint – sem a belügyminiszter, sem az állambiztonságot irányító helyettese nem ismerte.

E jogszabályokra száznál több belügyi parancs, utasítás és intézkedés épült. Ezek igen aprólékosan, bürokratikusan szabályozták a titkos technikai rendszerek és módszerek alkalmazását.

A szabályozásnak az a módja, hogy alacsony szintű és titkos jogszabályokkal korlátozták az Alkotmányban biztosított állampolgári jogokat, alapvető jogelveket sértett. A Magyar Népköztársaság Alkotmányának 1975-ben hatályos szövege szerint ugyanis ,,A Magyar Népköztársaság biztosítja az állampolgárok személyes szabadságát és sérthetetlenségét, a levéltitok és a magánlakás tiszteletben tartását.'' (66.§)

A bizottság a formai jogi hibáknál súlyosabbnak tartja a titkossággal leplezett politikai irányítás módszerét. (Például a 6000/1975. MT határozat 8. pontja szerint ,,A belügyminiszter az állam biztonsága helyzetéről és azzal összefüggő kérdésekről köteles rendszeres tájékoztatást adni a párt és az állam illetékes vezetői részére.'')

Igaz, hogy az állampolgári, emberi jogokat tiszteletben tartó országok is alkalmaznak ilyen módszereket, valamint, hogy egyes országokban sokáig késett a nyilvános szabályozás, ez azonban nem lehet mentség a magyar viszonyokra. Nálunk a belső feszültségek elfojtására éberen ügyelő, az elnyomást, a megtévesztést takargató pártállam célszerűbbnek találta a belső, titkos szabályozást. Ezzel a politikai rendőrséget bizonyos keretek közé szorította és a maga számára ellenőrizhetőbbé tette a szóban forgó eszközök és módszerek alkalmazását, valamint a megfigyeltek kiválasztását.

Az ellenségkép megrajzolása, politikai ismérveinek kiválasztása volt a pártállam politikai fegyvere. Így például egy 1970-ben kiadott belügyminiszteri parancs elrendelte azoknak az operatív ellenőrzését, akik ,,az állam kulturális és tudománypolitikáját, irányító szerepét saját irányvonalukkal és csoportjaik tevékenységével kívánják felváltani'' vagy ,,irodalmi, publicisztikai, művészeti termékeket illegálisan külföldre juttatnak''.

1978-ban az előbbi parancs végrehajtását azzal a rendelkezéssel egészítették ki, hogy jelentést kell tenni a reakciós egyházi személyek káros politikai akcióiról, illetve az ellenséges, nacionalista, ,,ellenzéki'' egyénekről, valamint az összejöveteleikre vonatkozó információkról és ezek előkészületeivel kapcsolatos adatokról.

Az ilyen szellemű állambiztonsági munka egyik területe volt a BM III. (állambiztonsági) főcsoportfőnökségének III. (belső reakcióelhárító) csoportfőnöksége, amely maga is több osztályra tagozódott. Rendszeresen végeztek lehallgatásokat, a 70-es évek végétől ellenzéki politikusok és aktivisták körében is. 1988. őszétől a szerveződő pártokról ,,csoport-dossziét'' nyitottak; felbontották és ellenőrizték leveleiket, így például – meghallgatott személy szerint – felbontották a Magyar Demokrata Fórum lakiteleki címére érkező leveleket. A bizottság megállapította, hogy 1989. október 3-a és 1990. január 5-e között ellenőrizték a Fiatal Demokraták Szövetsége Budapest, Molnár utcai irodájának postáját.

Részletes, pontos adatok az iratmegsemmisítések következtében nem álltak a bizottság rendelkezésére, de a meghallgatások alapján vélelmezhető, hogy a Belügyminisztériumban 1989. szeptemberében, illetve 1990. január elején megsemmisítésre került mintegy 1400 dosszié. A bizottságnak nincs tudomása a számítógépen tárolt adatok sorsáról. Az operatív technikai módszerek alkalmazásának gyakoriságára utal az a tény, hogy a belföldi telefonbeszélgetések lehallgatásának engedélyezése osztályvezetői jogkörbe tartozott.

2. A bizottság vizsgálódása szempontjából fordulópontnak tekintette 1989. október 23-át, a köztársasági Alkotmány kihirdetésének napját: megszűnt az egypártrendszer, szertefoszlott az ellenzék-, ellenségkép; egyértelmű megfogalmazásban jelentek meg az alaptörvényben az emberi jogok és alkotmányos védelmük.

Az állambiztonsági szolgálatnál azonban nem következtek be a szükséges változások. Készültek tervezetek az új Nemzetbiztonsági Szolgálat felállítására; voltak tudományos tanácskozások, vezetői megbeszélések és eligazítások, de határozott, egyértelmű, írásba foglalt döntések nem születtek. A régi belső, titkos szabályok érvényben maradtak, a szervezet – lendkerék módjára – tovább működött. Folyt adatgyűjtés ellenzéki szervezetekről és személyekről; esetenként igénybe vettek titkos eszközöket és módszereket (pl. levélfelbontást és telefonlehallgatást), tovább készültek ezekről a belső jelentések. Ezen túlmenően néhány esetben folyt olyan megfigyelés is, amely állambiztonsági szempontból indokoltnak tűnik.

Az iratmegsemmisítések miatt a bizottság számára nem volt megállapítható, hogy az állampolgári jogokat sértő cselekményeket kik és hány alkalommal rendelték el, de maradt adat arról, hogy például 1989. december 8-án lehallgatták és jelentésben rögzítették Haraszti Miklós, valamint Csurka István olyan telefonbeszélgetéseit is, amelyek semmiféle összefüggésben nem álltak alkotmányellenes tevékenységgel, továbbá ugyanebben az időben a Tamás Gáspár Miklós lakásában lefolyt magánbeszélgetést is rögzítették.

3. A bizottság részletesen vizsgálta a különféle jelentések ügyét, mert ezek tartalmáról és sorsáról a tömegtájékoztatásban különféle találgatások, eltérő következtetések bukkantak fel. A bizottság több jelentéstípussal találkozott.

A III/III. csoportfőnökség napijelentésében olyan információk is szerepeltek, amelyek a személyiségi jogokat sértő módszerek révén keletkeztek. Ezek a jelentések a csoportfőnökség vezetőinek tájékoztatására szolgáltak, és titkos kódolással jelölték az információk forrását is. A feljelentéshez csatolt, 1989. november 10-én kelt jelentés is ebbe a csoportba tartozott és – forrásként – a távbeszélő-lehallgatást is jelölve – rögzítette Kőszeg Ferenc beszélgetését egy külföldi ismerősével. Ilyen típusú belső jelentésből volt megállapítható a már említett Haraszti Miklós és Csurka István lehallgatása is.

A főcsoportfőnökség titkársága – III/III. csoportfőnökség jelentéseit is felhasználva – napi operatív információs jelentéseket is készített. Ezeket már megkapta a belügyminiszter, az államtitkár, az állambiztonsági és a közbiztonsági miniszterhelyettes is. Ez utóbbi jelentésekben feltüntették az információt szolgáltató csoportfőnökséget, de már nem történt utalás az információ beszerzésének módjára. Ezek a jelentések 1989. október 23-a után is tartalmaztak a biztonsági szolgálattól származó, jogsértő módon megszerzett információkat. Az eddig felsorolt jelentések hivatalos úton nem kerültek ki a Belügyminisztériumból.

A belső jelentéseken kívül a Belügyminisztérium napi tájékoztató jelentéseket készített az állami felső vezetés, az MSZMP, majd – 1989. október 10. után – az MSZP egyes vezetői számára. E tájékoztató jelentések tartalmát belső, titkos jogszabály írta elő. Adatokat közöltek a személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedések számszerű alakulásáról, kiemelt közlekedési balesetekről, az országhatár rendjét jelentősen befolyásoló eseményekről stb. Ezekben nem volt utalás az információ forrására, és általában nem is tartalmaztak titkosszolgálati adatokat.

A napijelentésekhez alkalmanként külön tájékoztató jellegű jelentéseket is csatoltak. A bizottság rendelkezésére álló 1989. október 25-e és december 5-e között készített hét ilyen jelentés többsége politikai kérdésekkel foglalkozott – pl. az SZDSZ tevékenységével -, és ,,Szigorúan titkos'' jelzést viselt. Néhány jelentésről megállapítható volt, hogy az ellenzéki pártok által nyilvánosságra nem hozott információkat is tartalmaztak. A jelentésen nem volt feltüntetve, hogy tiltott módszerek alkalmazásával szerezték-e be ezeket az adatokat. (A jelentések címzettjeinek jegyzékét a 2. számú függelék tartalmazza.)

Megállapítható, hogy a kormány egyes tagjain kívül az MSZP néhány tisztségviselője is kapott a jelentésekből.

4. Dr. Horváth István volt belügyminiszter és vezető munkatársai (Pallagi Ferenc volt miniszterhelyettes és dr. Horváth József volt főcsoportfőnök) meghallgatásuk alkalmával ismételten hivatkoztak arra, hogy számos intézkedésükkel a békés átmenet ügyét kívánták elősegíteni, de elképzeléseik bevezetésére idő hiányában nem került sor. Kétségtelen tény, hogy a reformfolyamat a Belügyminisztériumban már 1988-ban megindult és 1989. nyarán felgyorsult. Bizottság alakult az új szabályozás előkészítésére, és tudományos értekezletre is sor került.

A belügyminiszter a kormány kabinet-ülésére (1989. július 3.) előterjesztést nyújtott be ,,Az állambiztonság kérdéseiről a jelenlegi belpolitikai helyzetben'' címmel. A Javaslat az alkotmányos rend védelmét, a törvények betartását állította az állambiztonsági tevékenység fő irányába. A kabinet ülésén döntés is született a jogszabályi változások előkészítéséről.

A politikai egyeztető tárgyalások I/6. számú, ,,az erőszakos megoldásokat kizáró jogi garanciák megteremtésé''-vel foglalkozó munkabizottsága ülésein ismételten szerepelt a nemzetbiztonsági munka átszervezésének kérdése, de végül ez nem került be a legsürgősebben megoldandó sarkalatos törvények csoportjába. Az események felgyorsultak, a gazdasági kérdések kerültek az előtérbe.

Az Alkotmányt módosító 1989. évi XXXI. törvény 39.§ (2) bekezdése 1990. április 30-ig adott haladékot az Alkotmány végrehajtásához szükséges törvényjavaslatoknak az Országgyűlés elé terjesztésére, illetőleg a Minisztertanács hatáskörébe tartozó jogalkotási feladatok elvégzésére.

Időközben újabb tervezetek készültek a belső biztonsági szolgálat átalakítására. A reformmunkálatok folytak, de elmaradt a régi rendelkezések felülvizsgálata és módosítása. Vezetői szinten megvoltak az elképzelések a változtatásra, de elmulasztották – 1989. október 23-a után is – a határozott, egyértelmű, írásban is rögzített intézkedéseket mind az információgyűjtés irányának, mind a módszerek megváltoztatásának területén. Csak 1989. december végén adott ki dr. Horváth József átirat formájában egy utasítást, amely a szolgálat munkatársait arra kötelezte, hogy ezeket a személyiségi jogokat sértő titkosszolgálati eszközöket csak az Alkotmányba és a Btk-ba ütköző cselekmények esetén alkalmazzák.

5. A bizottság ténymegállapító munkáját nagy mértékben akadályozta, hogy a BM III/III. csoportfőnökség majdnem teljes iratanyagát gyorsított ütemben megsemmisítették, és hasonló módon jártak el a budapesti, valamint a megyei főkapitányságokon is.

A belső szabályzatok lehetővé tették, illetve elő is írták a rendszeres, jegyzőkönyvezett iratmegsemmisítést. Ezt indokolta a szinte határtalan adatgyűjtési munka, amely eredményének nagy része vagy értéktelen információkat tartalmazott, vagy rövid időn belül elvesztette értékét. 1989. decemberében azonban indokolatlanul nagy arányú iratmegsemmisítés kezdődött a III/III. csoportfőnökségen. Kezdetben csak a valóban elavult iratokat selejtezték, majd azokat, amelyek megtartása az Alkotmány, illetve a Büntető Törvénykönyv változásai következtében törvénysértővé vált, december végére azonban már szinte válogatás nélkül történt az iratmegsemmisítés. Többek között mintegy 1400 személyi anyag került megsemmisítésre, s mire a Katonai Ügyészség a lefoglalásokat megkezdte, már csak négy ,,élő'' dossziét találtak. Pallagi Ferenc volt miniszterhelyettes intézkedése nyomán 1989. december 22-től – félretéve az érvényes előírásokat – a megsemmisített anyagokról nem készítettek jegyőkönyvet, sőt helyenként megsemmisítették a régi selejtezési jegyzőkönyveket is. Egyes vidéki rendőr-főkapitányságokon az ügyészi lefoglalásokra csak január 15-e körül került sor.

II.

A bizottság a következőkben látta megállapíthatónak a politikai felelősséget.

1. A Belügyminisztérium, illetve az állambiztonsági szolgálat vezetése 1989-ben számos, de inkább csak elvi jelentőségű előkészítő munkálatot indított meg, és rendszeresen hangoztatta a változások indokoltságát. Nem gondoskodott azonban az Alkotmánynak megfelelő legsürgősebb változásokról. Elmaradt a belső szabályzatok felülvizsgálata és az új utasítások, parancsok, intézkedések kiadása, továbbá a személyi állomány hatékony felkészítése az új politikai és jogi helyzetre.

Kétségtelen tény azonban az is, hogy az ezekre a feladatokra rendelkezésre álló idő a politikai események felgyorsulása következtében lerövidült. 1989-ben a szolgálatot sok, előre nem látható esemény is foglalkoztatta (Nagy Imre és társai temetése, október 23. évfordulója és a köztársaság kikiáltása, november 4. évfordulója), és a békés átmenet biztosítása más jellegű, jelentékeny feladatokat hárított az egész szervezetre.

A legjelentősebb mulasztás az, hogy az új Alkotmány életbe lépésével egyidejűleg nem intézkedtek a belső jogszabályok hatályon kívül helyezéséről, és eltűrték az immár egyértelműen törvénysértővé vált gyakorlat folytatását. Az 1990. januári intézkedések azt tanúsítják, hogy ha ezeket kellő időben és kellő körültekintéssel hozták volna meg a Belügyminisztérium vezető munkatársai, ez kevesebb megrázkódtatást és politikai kárt okozott volna az országnak.

2. A vizsgálat adatai alapján feltételezhető, hogy Horváth István belügyminiszter Raffay Ernő képviselő kérdésére beosztottai – valóságnak meg nem felelő – tájékoztatása alapján adta azt a választ, hogy a Belügyminisztériumban csak az előírásoknak megfelelő módon és mennyiségben folynak iratmegsemmisítések. Bár a képviselői kérdésnek – a bizottság véleménye szerint – figyelmeztető jellege is volt, ennek ellenére a miniszteri ellenőrzés elmaradt. Így történhetett meg, hogy december 22-én, a miniszter parlamenti kijelentését követő napon, a miniszterhelyettes nemcsak elrendelte a további, nagyarányú selejtezést, hanem azt a saját jogkörben kiadott, szabályzatellenes utasításával még meg is könnyítette.

III.

Összefoglaló következtetések

1. Az állambiztonsági szolgálat belbiztonsági csoportfőnökségét abból a célból hozták létre, hogy az állampárt támasza legyen. Felépítése, összetétele, működési mechanizmusa és titkos jogi szabályozása egy kialakított ellenségképhez igazodott. Ellenségnek számított minden másként gondolkodó egyén, vagy közösség. A szervezetet irányító jogszabályok és a szervezet működése az akkori Alkotmánnyal is szemben álltak.

2. A titkosszolgálati különleges eszközök 1989. október 23-a utáni alkalmazása a köztársasági Alkotmányt sértette. Dr. Horváth István volt belügyminiszternek, az állambiztonsági szolgálat vezetésével megbízott Pallagi Ferenc volt miniszterhelyettesnek és a III/III. csoportfőnökség volt vezetőjének, dr. Horváth Józsefnek személyes politikai felelőssége van, mert ki-ki a maga szintjén megszüntethette volna e módszerek Alkotmányt sértő alkalmazását. Dr. Horváth József volt csoportfőnök december végi körlevele után, amely az Alkotmányt sértő eszközök alkalmazását tiltotta, a felelősség köre ennél is szélesebben állapítható meg.

3. A bizottság bizonyítottnak látja, hogy amikor a pártállam széthullása már elkerülhetetlennek látszott, akkor a szolgálat megpróbált alkalmazkodni a megváltozott politikai körülményekhez, de dr. Horváth Istvánnak e téren tett lépései nem voltak elégségesek.

4. A rendelkezésre álló jelentésekből kiderül, hogy a kormány egyes tagjai információkat kaptak az ellenzékről is. Nem állapítható meg egyértelműen a jelentésekből lehetett-e arra következtetni, hogy milyen eszközökkel szerezték be az információkat. A kormány egészét nem terheli felelősség azért, mert egyes tagjai olyan tájékoztató jelentéseket kaptak, amelyekről a bizottság számára utólag kiderült, hogy titkosszolgálati eredetű elemeket is tartalmaztak.

5. A bizottság megállapította, hogy a III/III. belbiztonsági csoportfőnökség csaknem egész iratanyagát megsemmisítették 1989. decemberében és 1990. januárjának első felében. E tekintetben nem fogadhattuk el azt az érvet, hogy erre azért került sor, mert az iratok puszta léte is sértette a köztársasági Alkotmányt, mivel az iratmegsemmisítésekkel egyidőben folytatták a személyiségi jogokat sértő módszerekkel történő információszerzést. A pártállam létének utolsó hónapjaiban megsemmisített, e rendszerre jellemző dokumentumok levéltári zárolása lehetővé tette volna, hogy azok utódaink okulására megmaradjanak. A megsemmisítés ilyen mértékéért a felelősség elsősorban Pallagi Ferencet terheli.

6. A bizottság alkotmánysértőnek tartja, hogy az MSZP két, kormánytisztséget be nem töltő vezetője – a régi pártállami gyakorlat továbbéléseként – 1989. október 23-a után is kapott a jelentésekből.

7. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy dr. Horváth István belügyminiszter, Pallagi Ferenc miniszterhelyettes és dr. Horváth József főcsoportfőnök lemondása indokolt volt.

1. számú függelék

TÁJÉKOZTATÓ a bizottság tevékenységéről

1. A bizottság a következő személyeket hallgatta meg:

- Bajcsi István volt rendőrfőhadnagy

- Diczig István vezérőrnagy

- dr. Horváth István volt belügyminiszter

- dr. Horváth József volt főcsoportfőnök

- Ilcsik Sándor belügyminiszter-helyettes

- dr. Kámán József katonai főügyész

- Kékesdi L. Gyula rendőrszázados

- Kovács Jenő (MSZP)

- Németh Miklós miniszterelnök

- Pallagi Ferenc volt miniszterhelyettes

- Sarlós Zoltán rendőrfőhadnagy

- Végvári József volt rendőrőrnagy

(A meghallgatásokról 636 oldal jegyzőkönyv készült.)

2. A bizottság a következő fontosabb iratokat vizsgálta meg:

- a dr. Horváth István belügyminiszter által kiküldött vizsgálóbizottság jelentése (1990. január 16.),

- a Katonai Főügyészség által a BM III/III. főcsoportfőnökségen lefoglalt iratok,

- a BM III/III. főcsoportfőnökség munkájára vonatkozó belső, titkos jogszabályok (86 parancs, utasítás, intézkedés),

- a kormánykabinet 1989. július 3-i ülésének jegyzőkönyve,

- a politikai egyeztető tárgyalások I/6. számú bizottságának tárgyalási jegyzőkönyve,

- az Országgyűlés programjának felülvizsgálatára kiküldött bizottság üléseinek jegyzőkönyve,

- a nemzetbiztonsági szolgálat kialakítására vonatkozó tervezetek (Horváth István és Pallagi Ferenc által becsatolt iratok),

- a feljelentéshez csatolt jelentések,

- a Végvári József által 1990. február 16-án pótlólag becsatolt iratok,

- a Tamás Gáspár Miklós által 1990. február 16-án becsatolt iratok, amelyeket Végvári József még a feljelentés megtétele előtt juttatott el az SZDSZ-hez,

- a Katonai Főügyészségtől pótlólag beszerzett iratok (a BM alkalmi jelentései).

3. A bizottság egyes tagjai meglátogatták a következő intézményeket és ott tanulmányozták az üggyel összefüggő iratokat:

- a Belügyminisztérium központi épülete (Roosevelt tér),

- a Belügyminisztérium hivatali helyiségei (Honvéd u.)

- Katonai Főügyészség (Markó u.)

- postahivatali levélbontó

- megyei rendőrkapitányság (Nyíregyháza, Kecskemét, Pest megye).

A bizottság tagjainak a Belügyminisztérium munkatársai bemutatták a biztonsági szolgálat technikai eszközeit.

4. A bizottság megalakulásakor úgy döntött, hogy zárt üléseket tart, de tevékenységéről rendszeresen sajtótájékoztatót ad ki.

Az eljárás során beszerzett iratokat a bizottság a keletkezési helyükre visszaküldi, saját iratait pedig az Országgyűlés Irattárában – zárt anyagként – helyezi el.

A bizottság a jelentés és a függelékek egyes részleteiről szótöbbséggel határozott, de a jelentés fő szövegét egyhangúlag fogadta el.

2. számú függelék

A Belügyminisztérium által készített tájékoztató jelentések címzettjeinek jegyzéke

1. 1989. október 25.

Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Nyers Rezső, Kovács Jenő

2. 1989. október 25.

Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Nyers Rezső, Kovács Jenő

3. 1989. november 2.

Kapta: Németh Miklós, Nyers Rezső, Kovács Jenő

4. 1989. november 2.

Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Medgyessy Péter, Horn Gyula, Kárpáti Ferenc, Nyers Rezső

5. 1989. november 8.

Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Nyers Rezső, Kovács Jenő

6. 1989. november 27.

Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Nyers Rezső

7. 1989. december 5.

Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula

A bizottság a jelentések szövegét azért nem hozta nyilvánosságra, mert ellenőrizhetetlen adatokat tartalmaznak és sértik az ország külpolitikai érdekeit, valamint az egyes pártok jogait.

A jelentések nagy része – a bizottság megítélése szerint – értéktelen adatokat tartalmazott.
 

1 A Duna-gate egy belügyminisztériumi jelentés tükrében. Közzéteszi: Markó György. Kritika, 2002. október

2 Lásd 184. sz. jegyzet
 

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges