Losonczi Ágnes 2014. március 25.

Nyomtatóbarát változat

Kedves Éva!

Nagyon sajnálom, de le kell mondanom az előadásomat. Elolvastam a programot, és rájöttem, hogy most is, mint máskor, amikor igyekszem úgy tenni, mintha a 86 év és a velejáró nehézségek elhanyagolhatóak lehetnének, túlbecsültem képességeimet azzal, hogy elvállaltam a szereplést.   

Most, hogy megkaptam tőled az anyagokat és újraéltem Ottilia életét, kapcsolatunkat, érzelmileg is megviselt. Nagyon fájdalmas, hogy én itt élek és ő nincs. És micsoda tragédiákat és csalódásokat kellett átélnie. Többször álmodtam mostanában vele, a harmonikus találkozások szép de gyötrő emlékeket hoztak fel, nemcsak a dunai szigeten Mátéval, vele, az ő Nagy Andrásával, de felelevenedtek a régi beszélgetések, meg a két temetés, amin ott voltam. Vannak nyilván jópofa, derűs emlékeim is, de ezek az álombeli  találkozások nagyon szomorúak voltak. Azt hiszem, hogy vannak az érzelmi és fizikai tűrőképességnek olyan határai, amelyeket nem lehet, talán nem is szabad túlfeszíteni.

Az előadásom címe valami olyan lett volna: hogy Társadalmi bajaink/ gondjaink szenvedélyes, személyes és harcos-angyali gyógyítója: Ottilia. A címet még lehetett volna kalapálni, kevesebb jelzővel ütősebbé tenni, de már itt is elakadtam. Talán egyszer még majd megírom. Most nem megy.

Ha fel akartok olvasni a levelemből, persze hogy lehet, legalább "kvázi résztvevőként" ott leszek.

El akartam volna mondani éppen az "ifjaknak", illetve azoknak, akiket megdermeszt a jelenlegi társadalmi állapot, akik úgy látják, kevés az erő és akkora az ellenállás, hogy a megközelítésére sincs mód annak, amit el kellene érni, hogy ne csüggedjenek. Azon filóznék, hogy Otti mit is tenne ma? Felidézném fáradhatatlanságát, ellenálló erejét, hogyan váltott gondolatról tettre, befulladt lehetőségekből új módok keresésére, hogy  "van másik" út,  ha ellehetetlenült az, amin elindult. Ereje volt, kedve és derűje, annyi, hogy tudott adni belőle másoknak is – addig, ameddig még élni tudott.
Hát akkor ennyi, és még egyszer, sok jókívánság és szeretet: L(osonczi). Ági

• Emléknyom

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges