Skip to main content

NUMERO XXXVIII

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

     Már fölegyenesedve ugyan,
de emigrál belőlem
a megfényesedett cigány,
a mocskos költő
itthon marad,
bámulni
óvatosan
a szegénység zsúfolt,
meleg óljából
a kiemelt, a haza csípőjéhez
bilincselt,
zaklatott
szoknyát,
     lángol
a szerelem,
a kanonizált
kanonok
ijesztő
idején,
fészkelődik
a savanyú szagú
temetés lepkéje,
szárnya
megreped,
okosan
kettéhasad,
mint
a hasad,
és fölrobban
a látvány,
mint
az eldugott
gránát,
a csecsemők
szagos
szemhéja
mögött,
amikor
lekapcsolod
a lármás
lámpát
és a televíziót
is – én csupán nézem,
perselyfóbiás,
suicid pénzen,
az ágyékellenőrző
inkvizítorok
pin kódját,
szorgalmas
hacker lehetnék,
ha
ölemre,
ha
eszemre
ömlene
a meleg
cici
s minden teje,
a letiltott melled bimbóit
dombokká
építhetném,
a zászlókat
mozgató
huzat
miatt,
     s talán
ki is nyithatnám
immár
ügyesen
azt a szobát,
ahol megsebesült
az ülepem,
ahol
az éjszaka parancsának
szót fogadva
szétfröccsent
fényes
seggem,
narancsai
a furunkulus
fogságából
kidurrannak,
mint
a zárlatos,
beteg fény,
az ügyeletes
mennyezet
diszkrét
színe
ként,
az üres
szobából
     – s így láthatnám
a már csak
szememnek tetsző
gyönyörű
imád
s talán
pinádat
is,
hogy
az üvegszerkesztésű
faszom szilánkjai
ne
repedjenek,
ne
szilánkosodjanak
érthető pornóvá,
hogy ne
másszon ki
a szaporodás
evolúciós
olcsó
oka
a verset őrző
papírra se,
     heteroszexuális
diktatúra,
ahogyan kiöntöd
testem sárga
sarkából
a fölkáromkodott férfit,
nőstényi jog,
amikor vérzik
az ebéd,
a cékla
színe
szinte
átszivárog
minden egyes
falaton,
és nem ébred föl
hasadon
a két mankó közé
szorult
visító
ember,
dobáld kutyának
ügyesen
a kekszet,
keresd meg
bennem
a homo sapienset,
     ugató kortársa
az Istennek,
ne csókolj
szakrális
időben,
mert lekésed
a villamost,
a buszra érvényesült
véres bizonyítékát
a sebnek,
így avattad érvényessé,
hogy
alattad a vatta
utazik,
a zongora elvihető,
én még maradnék
egy keveset,
     szédülök nélküled,
mint
az üzenet tetején
makacsul
kapaszkodó
bélyeg,
hiányzol,
mint
mankómból
a csont,
nagybőgőhöz
bilincselve,
magyar
maradok,
s itthon
maradok,
szagold meg
a cigányt,
s így leszek
ünnepelt
posztgraduális
ünnepen,
fertőtlenített
kredit
pont,
     el-elbambuló,
kék szonettel
nem megyek
fényes
könyvespolcra,
papír lábaimmal
kórházba
se,
ne simogass!,
ne
ölelj!,
ne
szeress!,
minden érintésedkor
tragédiák,
bibliai
járványok
fröccsennek
belőlem,
már az Isten
arcára is,
     láthatod, Uram,
itt fekszem
a pap házában,
kakálni kell,
utána szépen megfésülködöm,
most már hasonlítok
az egyformákhoz,
láthatod,
magyarok vannak
a közelemben
megint,
biztonságos,
fehér
a bőrük,
kék a szemük,
ágyékbüszkék,
szeretnek engem,
s olykor-olykor
fölém hajolnak.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon