Skip to main content

A kultúra ára

Demszky Gábor: A szabad kultúra ára



Pénz és kultúra – érzékeny fülekben perverz csengése van ennek a szópárosításnak. Különösen most, tíz évvel a rendszerváltás után, amikor egyre szorongatóbban vetődik fel a kérdés: igazságos árat fizet-e a magyar kultúra a szabadságáért, vagy igazságtalanul magasat? Tudom: a szabadságnak ára van. A kultúra Magyarországon szabad lett, az eszmék szabad áramlásának nincsenek akadályai. Önkéntelenül adódik azonban a következő kérdés: nem fordulhat-e elő, hogy olykor épp a finanszírozás módja tereli más irányba, netán fékezi a szabadon áramló eszméket?

Josef Jarab: Közép-Európa tragédiái és reményei


Néhány hónappal ezelőtt Jacques Delors huszonöt másik kelet- és nyugat-európai értelmiségivel együtt meghívott Athénba, hogy a kontinens jövőjéről vitatkozzunk. A legszembetűnőbb számomra az volt, hogy a kelet- és közép-európai résztvevők a kétnapos vita alatt jóval gyakrabban hivatkoztak a közös európai kulturális örökségre, mint a nyugat-európaiak. Beszédes ez a különbség. Azzal magyarázható, hogy Kelet- és Közép-Európában a totalitárius uralom negyven-ötven éve alatt a kultúra volt az utolsó menedék azok számára, akik emberi és világpolgári identitásukat meg akarták őrizni.

A nemzeti kultúra értéke és ára az Európai Unióban

Konferencia


A konferencia résztvevői:


Josef Jarab, a CEU rektora
Eckhard Jaedtke, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának tanácsosa
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere
Pröhle Gergely, a NKÖM államtitkára
Staffan Carlsson, Svédország nagykövete
Michael Carlier, Belgium nagykövete
Tanja Jaaskelainen , Finnország kulturális attaséja
Christa Wenzl, Ausztria kulturális attaséja
Agnesa Fojtikova, a Cseh Köztársaság kultúrattaséja
Frans van der Wel, Hollandia kulturális attaséja
Barbara Wiechno, a Lengyel Kultúrintézet igazga











Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon