Első gimnazista koromban, amikor a Kommunista Kiáltványban kitűnő érveket találtam a polgári család szükségszerű felbomlásáról, úgy döntöttem, hogy marxista leszek. Motívumaim köre később tovább bővült. Rájöttem ugyanis, hogy utált tanáraim nagy részét (joggal) reakciósnak tekinthetem, s így a velük vívott csetepatéban mint marxista szilárd világnézeti alapokra támaszkodhatom.
1977 februárjában levelet küldtem néhány tucat barátomnak és ismerősömnek. A levél így kezdődött: „Generációm legtöbb tagjának gondolkodását valamilyen formában a marxizmus határozta meg. Akik tudatosan marxistának tekintették magukat, vagy akik álláspontjukat tudatosan a marxizmussal szemben alakították ki, mind úgy vélték, hogy pontosan tudják, miben hisznek, mit vetnek el, és azt is, hogy miért. Mára a helyzet megváltozott.
1977. december 4-én, pontosan egy évvel azután, hogy országát, a Közép-afrikai Köztársaságot császársággá minősítette át, önnön fejére illesztette a karoling stílusjegyeket hordozó, gyémántokkal díszített imperátori koronát Jean-Bedel Bokassa, a francia hadsereg egykori altisztje, hadnagya, majd századosa, később közép-afrikai tábornok, marsall, eközben államfő, végül pedig örökös államfő, aki ily módon nagy példaképe, Napóleon nyomdokain pályája csúcsára ért.
A köztes esztendőt bőven kitöltötték a koronázási előkészületek. Az ünnepi öltözékek elkészítése tartott legtovább.
január Párizsba emigrál Kemény István szociológus.
jan. 1. Hatályba lép a szocialista országokba érvényes „piros” útlevél.
jan. 7. Prágában nyilvánosságra kerül az emberi jogokkal foglalkozó Charta ’77, aláírói közül többet letartóztatnak.
jan. 9. Harmincnégy magyar értelmiségi Pavel Kohuthoz, a Charta ’77 egyik szóvivőjéhez írt levelében szolidaritásáról biztosítja a mozgalmat. A későbbi demokratikus ellenzéknek ez az első szervezett politikai akciója.
jan.
Egy rendhagyó ünnepség
Április elején ünnepségre készülődtek az Új Magyar Központi Levéltár vezetői és dolgozói az intézmény kutatótermében. Az előkészületek még nem utaltak formabontásra: a székek katonás rendben álltak az obligát vörös drapériával fedett asztallal szemben, ahogy az a felszabadulás – ezúttal huszonkettedik – évfordulójához illett. Külső szemlélő az ünnepi műsor előadóinak személyében sem talált volna semmi kivetnivalót, hiszen a levéltár szakszervezeti titkára és egyik ifjú tudományos munkatársa vállalta az ünnepi előadó nem túl népszerű szerepét.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 19 hét