Skip to main content

Beszélő évek – 1982

Murányi Gábor: „Döntésre érett kádercserék”

Főszerkesztők leváltása 1982-ben


1982. november 12-én a Magyar Nemzet MSZMP-s pártalapszervezete előrehozott (mint az „ügyvezető” titkár, Barta András fogalmazta: „rendhagyó”) év végi beszámolót tartott. Az ő és az éppen megválasztás előtt álló párttitkár, Tóth Gábor (a lap mostani főszerkesztője) által írásba fektetett, másfél évtizeddel ezelőtti értékelés az óhatatlan áthallások nélkül is tanulságos olvasmány:

„Valamennyien tudjuk: mi itt a Magyar Nemzetnél most átmeneti időt, nehéz heteket élünk… Nekünk rendre és nyugalomra van szükségünk: most ez a feltétele mindennek.


Ara-Kovács Attila: A rinocérosz éve

 
Das Gedächtnis… ist nicht ein Instrument zur Erforschung der Vergangenheit, sondern eine Bühne für Vergangenes.
(Walter Benjamin)

1982. november 7-én, valamivel reggel nyolc óra előtt csengettek; néhány másodperc múlva nyolc titkosrendőr lepte el a házat. Mindegyik helyiségbe benyitottak, és igyekeztek meggyőződni arról, kellő mértékben sokkoltak-e mindenkit.

Anyámnak valahogy sikerült megelőznie őket, beszólt szobám ajtaján: „Itt a Securitate” –, de a hangján nem tükröződött különösebb félelem.





Rényi Péter: Nem babra megy a játék


Valamit ideje volna tisztázni a szocializmus belső ellenzékijeivel kapcsolatban, elsősorban a „státusukat” illetően.[1]

Gondolok mindenekelőtt arra: felettébb naiv és hiszékeny, aki még elfogadja, hogy ők úgy általában „a hatalom” ellen vannak, hogy az ő oldalukon nincs csak eszme, meggyőződés, erkölcs, ellentétben a mi társadalmunk embereivel, a kormánypártiakkal, akik a hatalom és az erőszak mindenféle eszközeivel is rendelkeznek.


Kronológia – 1982


1982-ben a szamizdat AB Független Kiadónál megjelenik Király Béla Az első háború a szocialista országok között, Molnár Miklós Elkerülhetetlen volt-e a szovjet invázió?, Méray Tibor Miért kellett meghalniuk? Jegyzetek a Nagy Imre-perhez című kötetek.

1982. január Megjelenik a Beszélő 2. száma. Közli Nagy Imrének a mátyásföldi KGB-fogságban Donáth Ferenchez írt levelét, és Donáth Ferenc Molnár Miklóshoz írt levelét a november 4-i eseményekről és a Nagy Imre-perről.

1982. jan.




György Péter: 1982


Nem szeretném magamra ölteni a bölcs és zseniális Borges novellahősének, Funesnek a köpönyegét: a fikció szerint ő mindenre emlékezett, s ezen rettenetes képessége alkalmatlanná tette az aktuális jelenben való cselekvésre. Az elmúlt évtizedekben megannyi csodálatos emlékezőhöz lehetett szerencséje a közönségnek, s az elszánt hazugoknál csak a kitartó igazmondók tűnnek reménytelenebbnek: akiknek utólag is kizárólagos joguk van az igazsághoz. Nem szeretnék megmondóember lenni – különösképp nem egy mára lezárult történelmi periódussal kapcsolatban.

Várady Szabolcs: Székek a Duna fölött


Az a két szék a maga módján
nem is volt csúnya. Kár, hogy a rugó
kiállt belőlük, és hogy a kárpit
olyan reménytelenül koszos volt.
De széknek székek, sőt. Abba a lakásba?
Vittük tehát, jobbára a fejünkön,
az Orlay utcából az egykori
Ferenc József, ma Szabadság hídon át
a Ráday utca 2.-be, ahol P. lakott
az idő tájt (nyomait lírája őrzi).

Egy szék is, hát még kettő, alkalmas
lehet sok mindenre. „Két költő a hídon,
fejükön székekkel” – elképzelhető egy
kép ezzel a címmel.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon