Skip to main content

Kié a pénz?

Tóth Vali: Jane Austentől a Spice Girlsig

avagy a brit művészetfinanszírozás rejtelmei
Epizódok a pénzkérés történetéből


Mottó 1:
„A koncerttermek, a modern könyvtárak, színházak és megfelelő központok biztosításával azt szeretnénk elérni, hogy polgáraink a nemzet kulturális örökségéhez teljes körűen hozzáférhessenek.”
1946 – John Maynard Keynes beszéde az új testület, az Arts Council működésének alapelveiről

Mottó 2:
„A brit turizmusnak az a kultúra, mint ami Spanyolországnak a napfény.”
1985 – William Rees-Mogg, az Arts Council elnöke

Mottó 3:
„Kultúránknak nem része, hogy egy kulturális politika fogalmi rendszerében gondolkozzunk.”









Révész Sándor: „Egy normális országban összejön”

Konrád Györggyel beszélget Révész Sándor
Epizódok a pénzkérés történetéből


Mire ez az interjú megjelenik, éppen belelépsz a hetvenes éveidbe. Isten éltessen.

Köszönöm szépen.

Ebből az alkalomból is, meg a tematikus számunk alkalmából is arról szeretnék beszélgetni Veled, hogy miként és miből él meg a kultúra a mai Nyugaton. Ezt kevesen tudhatják jobban Tenálad, mert az utóbbi egy-másfél évtizedet javarészt a nyugati művésztársadalom közegében élted le, meglehetősen fontos intézmények élén.




Tandori Dezső: Hérakleitosz megúszná??

Avagy: modern, posztmodern, mecenatúra stb. „a 48-ból” (1956–2003)
Epizódok a pénzkérés történetéből


I.

A „48” itt: összesen 48 naptári év. Ebben: a legbizarrabbul eltérő korszakocskák. Rémségesek, álmosak, lagymatagok, élénkítők, lehangolók stb.

Nem történeti taglalásra, elemzésre vállalkozom. És mégis: a „történetírás” a „történet” szóból jön. Petőfi még használta a „történelem” szinonimájaként is. Elismerem, „egy ember” (bár Vas Istvánnak más a véleménye! igenis „egy ember”-ről van szó mindig, csak hát mit akar az az egy?), az akár szélsőségesnek is nevezhető emberi sors, út stb. talán nem példáz semmit. Jó, ne példázzon.




Áru-e a kultúra?

Szemelvények egy régi vitából
Epizódok a pénzkérés történetéből


Hajdanán, az óvilágban, minden komoly társadalmi vita egyetemes volt. Másképp nem lehetett legitim. Mindenkinek abba a világtörténelmi folyamatba kellett belehelyeznie az álláspontját, amelynek az élén jártunk, s a vitatott álláspontról ki kellett mutatni, hogy az egyetemes történések félreértésén alapul.

A kultúra árujellegéről is így vitatkoztak. Ma is vitatkozunk rendületlenül. Mit nevezhetünk kulturális értéknek? Mit támogassanak az adónkból, mit ne és miért?


„Kultúrpolitikai segítséget kellett kérnem…”

Szemelvények az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának anyagaiból
Epizódok a pénzkérés történetéből


Feljegyzés Csoóri Sándorral és Kiss Ferenccel folytatott beszélgetésről


Március közepén személyes hangú, oldott beszélgetésben ismerkedtem össze közelebbről – Kiss Ferenc, egykori kollégám meghívására – Csoóri Sándorral. A beszélgetés során mindketten elmondták azokat a legfontosabb véleményeket, amelyeket az elmúlt években az Írószövetség különböző fórumain (…) is hangoztattak másokkal (pl. Czine, Fekete Gyula, Sánta, Mocsár Gábor stb) együtt.

Úgy érzem: árnyaltan kellene értékelnünk ezeket a „nemzeti szempontú” bírálatokat az irodalom- és kultúrpolitikáról.



Zádori Zsolt: Mennyi babér kell egy ananászhoz?

Réz Pállal a XX. századi magyar irodalom megélhetési problémáiról Zádori Zsolt beszélget
Epizódok a pénzkérés történetéből


Úgy tapasztalom, a közönség még mindig hajlamos meglepődni azon, hogy a magyar író, költő is pénzből él, és nem méltóztatik diszkréten eltitkolni pénzéhségét, vagy nagy művekkel a háta mögött csöndben felfordulni. Lengyel Géza, a Nyugat kiváló kritikusa ezt a tévhitet nevezi babér-elméletnek. „A művész marokszám kap hódolatot, előlegezett elismerést, bókot, babért, de keserű anyagi ügyein mosolyognak, elhitetik vele, hogy a művészet hitvány anyagi érdekeknek tökéletesen fölötte áll.

A Baumgarten-díjasok


1929.
 Évdíjak*: Elek Artur, Erdélyi József, Farkas Zoltán, Juhász Gyula, Kárpáti Aurél, Osvát Ernő, Schöpflin Aladár, Szini Gyula, Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő

1930.

Murányi Gábor: A húsz évet élt „örökalapítvány”

Mozaikok a Baumgarten Alapítvány történetéből
Epizódok a pénzkérés történetéből


Gyönyörű képességünk, a díj


A Baumgarten-díjkiosztás két évtizedes, viharokkal teli története során az 1936-os esztendő talán abban különbözött a többitől, hogy az évben nem csupán egyetlen esemény, hanem valóságos botránysorozat kavarta fel a kedélyeket.

Hahner Péter: Voltaire és pártfogói

Epizódok a pénzkérés történetéből


François Marie Arouet-ről, akit a világ Voltaire néven ismer, köztudott, hogy a XVIII. század egyik legnagyobb hatású, legszellemesebb írója volt. Az már kevéssé közismert, hogy milyen kiválóan értett az uralkodók kegyeinek biztosításához, s e kegyek készpénzre való átváltásához.

Igaz, saját hazája uralkodójának, XV. Lajosnak a kegyeit nem tudta elnyerni, csak a pénzét.


Font Zsuzsa, Ötvös Péter: „Egy pár pisztolyt adott peregrinatiomra”

Epizódok a „peregrinatio academica” történetéből
Epizódok a pénzkérés történetéből


A peregrinatio azt jelenti Szenci Molnár Albert 1604-es szótárában,[1] hogy idegen nép között járás, zarándokság, zarándokjárás. A hazai értelmiség képzése évszázadokon át így, idegen népek között járással történt, felsőfokú tanulmányokat ugyanis a középkor századai óta csakis külföldi egyetemeken lehetett folytatni. Néhány XIV. és XV. századi, azaz Nagy Lajos-, Zsigmond- s Mátyás-kori (általában rövid életű) alapítástól eltekintve nem volt egyetem az ország területén egészen 1635-ig.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon