Skip to main content

négyezernyolcszáz leütés…

Harmat Pál: …a tudományról


Egy tudományos könyvről írott bírálatban olvasom, hogy „Szigorú irodalmárok azt is mondhatnák, hogy nem tartja be a játékszabályokat: szakirodalmi hivatkozásai esetlegesek, bizonyára sok fontos referenciát kihagy, kevésbé lényegesekhez ragaszkodik; könnyedén elintéz bizonyos problémákat, amelyeket hosszan kellene taglalni vagy teljesen elhagyni; és túlságosan tömören, ugyanakkor didaktikusan ír.”

„Te mondád.”

Majd a kritikus könnyedén megjegyzi: „Mindez azonban rendkívül üdítő.”

Eltűnődöm a merész fordulaton.






Petri György: …az identitásról


amely mostanság, úgy tűnik, folyton válságban van, legkivált nemzetileg. Ez az identitászavar olykor – mondhatni – érdes formákban nyilvánul meg, lásd Bosznia, Csecsenföld, szelídebb, de meglehetősen kellemetlen változatban a funari Kolozsvárott (legyen neki Cluj-Napoca), vagy Meciar Szlovákiájában. De ide sorolhatjuk az önazonosság-keresés olyan országhatárokat átszelő patologikus megnyilvánulásait is, mint az elvadult feminizmus vagy az agresszív egészségkultusz.

Több okból értetlenül állok eme jelenségek előtt.


Bikácsy Gergely: …filmszemléről és vértolulásról


Mindenféle filmfesztivál, így a Magyar Filmszemlék kapcsán is két dolog keveredik, csúnyán avagy szépen. A rendezvény, olykor függetlenedve a filmektől, meg a filmek, melyeket olykor nehéz elválasztani a rendezvénytől. Pedig üdvös dolog volna.

Az Uránia kicsit olyan, mint a San Sebastian-i pompázatos nagyszínház, ahol a nemzetközi fesztivál zajlik: nem mozifogyasztásra való egyik sem, bármily szép régi és filmhagyományokkal terhes palota mindkettő.


Pilinszky János: …egy frankfurti tavaszról


„In illo tempore…”

A frankfurti táborban együtt volt a világ valamennyi nációja: magyarok, szlávok, franciák, görögök, sőt akadt még finn meg kínai is. Tavasz volt, s a félig romos épületeken, az omladékokon kizöldült a fű. Négy esztendei háború, rettenes erőfeszítés és elgyötörtség után végre ismét béke! A romokon szelíden és zavartalanul ragyogott a napfény.

Eleinte csodálatos és hiánytalanul szép volt ez a tavaszi derű, az életnek ez a zűrzavarosan áradó újrakezdése.




Csalog Zsolt: …a borba esett muslincáról

 
Nemrég véletlenül belehallgattam egy rádióműsorba. Az interjúban a muslincák két tudós kutatóját faggatta a riporter a muslincák életéről. És a kérdezettek lelkesülten meséltek – láthatóan (hallhatóan) komoly érzelmi elkötelezettséggel, kiállva a muslincák mellett. A riporter finoman kötekedett.

Eörsi István: …a tyúkólról és a palotáról


Nem tudom, hol olvastam, és hogy egyáltalán olvastam-e, vagy csak hallottam, esetleg álmodtam, hogy Jób az őstörténet Lear királya: korlátlan nagy úr, akit valami képtelen ostobaság – mondjuk így: a Szent Presztízs szörnye – felfal, majd kiokád, és beletipor az emberi létezés legocsmányabb trágyájába. Sőt, Jób sorsa még nyomorúságosabb, mert Learrel ellentétben nem önnön hiúsága, hanem istené okozza a vesztét. Abban azonban megegyeznek már, hogy a mélységben, ahonnan kiáltoznak, megnyílik szemük az emberi nyomorúságra.

Mink András: …a politikusok keserű kenyeréről

Mink András


Az angliai csata idején a Luftwaffe meglepetésszerű támadást eszelt ki: London helyett egy dél-angliai várost, Coventryt választotta célpontul, elkerülendő a brit vadászrepülőket. Az angol vezérkar szinte azonnal tudomást szerzett a tervről.

A német bombázókat mégis tiszta égbolt fogadta Coventry fölött. Sir Winston Churchill inkább veszni hagyta a várost, mintsem hogy a németek rájöjjenek: az angolok megfejtették a német légierő kódrendszerét. Az ügy nem maradt titokban.


Voszka Éva: …arról, hogy ki az úr a háznál?


Majd’ féléves apály után a HungarHotels privatizációja lett volna az első nagyobb akció, amelyet a Vagyonügynökség vezetői talán a régen megígért, de egyre késlekedő gyorsítás nyitányának is szántak. Az Állami Vagyonügynökség Igazgatósága által jóváhagyott, az amerikai befektetőkkel véglegesített megállapodás felülvizsgálatának kezdeményezésével a kormányfő azt kérdőjelezte meg, hogy eleget fizet-e a vevő a HungarHotelsért. A felszínen tehát a nemzeti vagyon védelméről van szó.

Petri György: …a vákuumról


amibe költőként (de emberként is) kerültem a koalíció létrejöttével. Antall doktor regnálása számomra a Kádár-rezsim meghosszabbítása volt. Erőszakos, ideologikus, etatista. Rendszer. A Vörös Csillag helyére a Szent Korona került. Ki nem állhatom az engedélyezett, sőt rám erőszakolt jelképek kultuszát. Az antall józsefi akarnokság és kormányzati arrogancia lehetővé tette, sőt kikényszerítette a szabadságharcosi attitűd prolongálását. Szembe kellett szállnom a Horthy újratemetésével tetőző kártékony és ócska nacionalista retorikával.

Most a helyzet merőben megváltozott.


Kőszeg Ferenc: …a Sertéstenyésztőről


Azért talán mégis Móricz Zsigmond a legnagyobb magyar prózaíró.

Tetszenek emlékezni a Rokonokra! No, nemcsak arra, hogy „Kicsi ország – rokonország”. És nemcsak arra, hogy „Kopjáss István két malomkő közt őrlődött”. (A mi osztályunkban csak az kaphatott ötöst, aki a feleletébe beleszőtte ezt a mondatot, neves magyartanárunk kedvenc mondatát, amely a regényelemző óra végén a táblára is felkerült.)

„Á, Berci bácsi, az egy remek ember.” Erre a mondatra érdemes visszaemlékezni, mert ezzel a mondattal kezdődik a Próza. És talán ezzel is végződik.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon