Skip to main content

négyezernyolcszáz leütés…

Kovács Gábor: …a Vég(?)tisztességről


Kétségtelen, hogy a halál a politikusnak és az utca emberének egyaránt a fizikai lét végső állomása. A politikus esetében azonban a privát, személyes halál és a politikai halál korántsem esik egybe. Meglehet, hogy már élő emberként elszenvedi a mors politicát, a politikai halált, de előfordul ennek a fordítottja is: a politikai test túlélheti a fizikai testet. A halálba vezető átmenet szertartása, a temetés is több mint egyszerű kegyeleti gesztus: politikai jelentést hordoz.

Kende Péter: …Antall József örökségéről


Fél évvel halála után még korai, nem is ildomos, egy államférfi művéről – arról, hogy mit művelt – teljes mérleget vonni. A másodszor is legitimált s politikailag balra kanyarodó új Magyar Köztársaságnak azonban megkerülhetetlen kérdőjele első miniszterelnökének politikai öröksége.

A valaha MDF-es Krasznai Zoltán teljes joggal írta nemrégiben (Magyar Hírlap, június 8.), hogy egy politikust, „rendelkezzék bármilyen kitűnő kvalitásokkal is, a hibái, mulasztásai legalább annyira minősítenek, mint az erényei”.


Bossányi Katalin: …a szociálliberalizmusról


Bevallom, óriási kövek gördültek le a lelkemről, amikor – vasárnap estére – nyilvánvalóvá vált: megkezdődhetnek az MSZP és az SZDSZ között a koalíciós tárgyalások. Tekintsünk el most attól a szubjektív érzéstől, hogy már hosszabb ideje úgy vélem: pártügyekben a leghatékonyabb megoldást a szociális-liberális „szendvics” elfogyasztása adhatná a magyar társadalomnak.

Révész Sándor: …a Fidesz üléspontjáról


A fiatal demokraták most úgy vélik, hogy a nagy magyar választáskényszer miatt estek a fenekükre a belvárosi tonett és a tulipános lóca között, „…nincs »belgák pártja«, nincs Fidesz-alternatíva. A magyar politikában döntéskényszer van… Ide állsz, vagy oda” – írja Gyurgyák János (Egy könnycsepp a Fideszért, Magyar Hírlap, 1994.

Gábor György: …a paradigmaváltás nehézségeiről


A paradigmaváltás nem könnyű dolog. Thomas S. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című művében írja, hogy „a paradigmaváltozás arra készteti a tudósokat, hogy másképp lássák… a világot. Amik a forradalom előtt kacsák voltak a tudós világban, azok utána nyulak.

Szabó Miklós: …arról, hogy legyőzi-e a nyugati szél a keleti szelet?


Mao elvtárs ismert fordulata volt egykor, hogy a keleti szél legyőzi a nyugati szelet. 1990 óta hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a nyugati szél került végérvényesen fölénybe, ami a világ fejlődését illeti. Az alábbi fejtegetésben olyan világjelenségre akarok utalni, amely szoros összefüggésben van a hazánkban lezajló folyamatokkal.

Hahner Péter: …arról, hogy miért nem mentek el választani


…mármint a franciák, kétszáz évvel ezelőtt, nagy forradalmuk idején, az 1790-es években. Mert egyre kevesebben adták le szavazatukat a választásokon, annyi bizonyos. A rendi gyűlés tagjainak 1789-es megválasztásán a 28 millió francia közül még mintegy 5 millióan vettek részt, vagyis szinte minden 25 év feletti, állandó lakhellyel rendelkező, adófizető, francia állampolgárságú férfi.

Kende Péter: …az etnikumról


„A magyar népnek szüksége van a zsidó etnikumra mint kiegészítő elemre” – mondotta egy-két héttel ezelőtt egy Budapesten megtartott cionista konferencián Szentágothai János professzor, akadémikus, a távozó Országgyűlés tagja. A kijelentést nem azért idézem, mert bajom van vele: ellenkezőleg. Én is úgy gondolom, mint Szentágothai – s mint előtte Ady és még oly sok más jeles magyar a XIX. század óta –, hogy a magyarságnak igenis szüksége van a zsidó népelem beolvadására és arra a kulturális hozamra, amit ez a „vérkeveredés” maga után vont.

Rainer M. János: …a megszólításokról és a megszólalásokról, Méray Tibornak 70. születésnapján


1988. november közepén Grósz Károly (a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkára, a Minisztertanács elnöke stb.) Párizsban járt, és az akkori kényszerű magyar „nyitás”, „demokratizálás”, új stílus stb. jegyében a Magyar nagykövetségen találkozót rendezett mások mellett „a Franciaországban élő magyar emigráció képviselői” számára is. Az MTI által kiadott közlemény szerint ezen a találkozón részt vett „Tibor Méray” is.

Így. Tibor Méray.

Ez a hír, pontosabban bizonyos „Tibor Méray” részvétele, ahogy mondani szokás, „nem fedte a valóságot”.




Donáth László: …arról, mikor kell a kereszténynek a kerék küllői közé vetnie magát


Sipos András dokumentumfilmjét – Igazak – nem sugározta a televízió. Talán egyszer, később, az emlékezés hetei után, a műsoridőt kitöltendő. Spielberg filmjét azonban már közel százötvenezren látták. S bízvást sokan eltűnődtek azon is, mitől lettek az igazak igazakká. Neveltetés, személyes indíttatás, kultúra, vallás – vagy pusztán a pillanat kegyelme, mely némelyeket hasonló szükségszerűséggel ragadt magával, mint másokat a gyilkolás vágya.

Sokan voltak igazak, ha nem is elegen ahhoz, hogy e szörnyűséget meggátolják.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon