Skip to main content

Barcsi János

Barcsi János: És Szerbia?…

Milosevicsék és fundamentalisták


Elsősorban nyugati – főként amerikai – nyomásra április közepén megszüntették Koszovóban a rendkívüli állapotot, ugyanakkor amnesztiát kapott több mint száz albán nemzetiségű politikai fogoly. Az amnesztiarendelet nem terjedt ki mindenkire, sőt, a koszovói albán alternatívok több közleménye arra hívta fel a figyelmet, hogy április folyamán több fiatal aktivistájukat letartóztatta a hatóság.

A szerb politikai pártok, mozgalmak programcéljai tekintetében az egyik vízválasztó minden kétséget kizáróan az lesz, ki hogyan tekint az albán kérdésre.


Barcsi János: Szerb szervezetek

A demokrácia csírái


A pluralizálódás észrevehetően a november végi szlovéniai „kirándulás” kudarcával hozható összefüggésbe: a milosevicisták mintegy százezer szerbiai és koszovói tüntetőt kívántak a szlovén fővárosba irányítani azzal a titkolt, de egyértelmű szándékkal, hogy megdöntsék az északi köztársaság vezetőségét – Szlovénia erre belső határainak lezárásával válaszolt, s meghiúsította a belgrádi tervet.

A szerb vezetés az újabb politikai pofont jelenleg egy elhamarkodott gazdasági bojkottal próbálja kompenzálni.


Barcsi János: Milosevic északon…


A vélt nemzeti érdekek így válnak a haladás kerékkötőivé. Van azonban a szerb liberalizmusnak egy viszonylag szűk körű, de igen következetes tábora is. Ide tartoznak az egykori vezető államférfi és volt partizánparancsnok (emellett kitűnő szürrealista író), Koca Popovic köré tömörülő, jórészt a fiatalabb korosztályhoz tartozó értelmiségiek. Szerintük nem „ellenforradalmi” jelszó és program az albánok „Koszovó Köztársaság”-a, és hosszú távon kivihetőnek tartják, hogy egy megújult, a parlamenti demokráciát vállalni képes Jugoszláviában Koszovó önálló köztársasággá váljon.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon