Skip to main content

Kovács Kristóf

Kovács Kristóf: Miként fessük át a vöröset rózsaszínre, avagy hogyan mentsük meg Oroszországot?


Hiába, nem megy. Túráztassam, ahogyan csak bírom a fantáziámat, nem tudom elképzelni Konrád Györgyöt, amint a hadügyi tárca élén a Kossuth téren csapatzászlónak tiszteleg. Eörsi Istvánt se, amint a belügyi bársonyszékben hátradőlve bírálja a rendelkezésére álló erők effektivitását. Sőt, hogy igazságos legyek Csoórit és Csurkát sem.

Alekszandr Szolzsenyicin viszont egyáltalán nem festene holmi életre kelt quid pro quóként.


Kovács Kristóf: A gorilla mint – nem – olyan


„A közép-európai paranoia az, amikor az ember azt hiszi, hogy üldözik, amikor üldözik” – morogja az ember a halhatatlan Esterházy-aranyköpést. De aztán eszébe jut, hogy rendszerváltás volt, nincs mitől félnie, és befordul a Petőfi Irodalmi Múzeum kapuján, hogy ott legyen a „Tiltott zászlók alatt” – a magyarországi szamizdat utolsó évtizedéről szóló kiállítás megnyitóján. Pedig az a szürkekabátos, ott a kapunál csak rendőr lehet… Végül is, gondolja az ember, miközben felmegy, lehet, hogy kiállítási tárgy ő is.

Kovács Kristóf: Színházi pampák diszkrét bája

A Stúdió „K” bemutatója: Szilágyi Andor, „Szűz tíz tojással”


Az a baj velünk, illetve nemcsak az – van velünk annyi, hogy hajjaj! –, hogy nekünk még szuvenírjeink sincsenek igazán. Bezzeg mások! És főleg, persze már megint, a németek! Azok a nett kis csomagok, benne a Fal morzsáival! És persze veszik, mint a cukrot! Pedig az ötlet a miénk volt – de a vasfüggöny (arasznyi drótocskái) már megint a nyakunkon maradt(ak)… Vagy a „kommunizmus utolsó lehelete”! Pedig az ötlet nem is a miénk volt, hanem az izraelieké (akiket ugye csak orientációs fordulatként szeretünk, de össznemzetileg, az össznemzeti szívünkből nem igazán…).

Kovács Kristóf: Ó, az az énekes!


Cseh Tamás és Bereményi Géza óhajnak álcázott jóslata nem teljesedett be. Tíz év múlva – vagy mikor is vagyunk most? és mihez képest? – nem az a dal lett. A színpadon, igaz, még mindig nem magyarul, még mindig angolul énekel, de dalszövegeit már udvariasan magyarra fordítva is kivetítteti az énekes. Illetve – énekesnő; bár, azt hiszem, Laurie fütyül az ilyesmire. Csak bekapcsol egy samplert, és máris orrhangú, tenyérbemászó férfihang tekereg elő a mikrofonból.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon