A romániai magyar értelmiség példátlanul rossz helyzetbe került: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a romániai magyar népesség lélekszámához viszonyítva jóval kisebb, mint a román lakosság esetében.
1936-ban Kolozsvárott néhány fiatalember – Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József, Vita Sándor és mások – útjára bocsátotta a (már a címével is a nagy elődöt idéző) Hitel című társadalomelméleti folyóiratot, „…önismeretre törekszünk, hogy a magunk erejéből való felemelkedést megkönnyítsük… körültekintünk a magyarság legfőbb társadalom-, művelődés- és gazdaságpolitikai kérdései között… Nem önző különállás, még kevésbé meggondolatlan elkülönülés ez… tudományos eredményekre támaszkodó és a közírás eszközeivel élő nemzetpolitikai szemlénk a fiatal magyarság önmagába vetett hitét kül
Tanúja voltam egyszer, amikor egy interjúban megkérdezték tőled, hogy mióta tudsz magyarul, és erre te azt válaszoltad, hogy mindig is tudtál.
Ettől a kérdéstől egy kicsit mindig felháborodom. Ha egy román, egy magyar vagy bármely kelet-közép-európai jól beszél franciául, angolul vagy németül, az természetes, azon senki nem csodálkozik. De ha egy román jól beszél, sőt még írogat is magyarul, az olyan kuriózum, hogy mindenki megkérdezi tőle, hogy tanult meg.
Ha az autós utazó Biharkeresztesnél – a „kellő” várakozás után – átlépi Nagyvárad felé a magyar–román határt, az első dolog, ami a túloldalon azonnal a szemébe ötlik, egy hatalmas, új, fényesen kivilágított, maszek benzinkút. Az autós Kolozsvár felé továbbhaladva még találkozik két-három hasonló, vadonatúj létesítménnyel; némelyiken már messziről láthatóan a TEXACO cég emblémája díszeleg.
Elhúzódó átmenet
Markó Béláról 1989 decemberéig ez állt a lexikonokban: költő, lapszerkesztő. 1990-től új titulusok kerültek a neve mellé: a román parlament szenátora, a Látó című irodalmi lap főszerkesztője. Jó egy éve tovább bővült a lista: a tizenegy kötetes költő a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke lett. Markó Béla marosvásárhelyi otthonában válaszolt a Beszélő kérdéseire.
Szinte napra négy évvel ezelőtt beszéltünk utoljára hosszasabban (Életünk, 1991/2.), de akkor elsősorban irodalomról.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét