Skip to main content

(Szalai Pál)

(Szalai Pál), A Szerk.: [Olvasói levél és szerkesztőségi válasz]


Tisztelt Szerkesztőség!


Bár örülök, hogy „Sipulusz” egy – mégoly gúnyos – körképben személyemmel is foglalkozott, cikke rám vonatkozó megjegyzéseit az igazság kedvéért pontosítani szeretném.

1. A Szabadság című lapban két olvasói levelet tettem közzé. Egyikben sem „ostoroztam” a „liberális mételyt”. Az egyikben a demokratikus szocializmus fogalmát próbáltam kifejteni (egy szektás kommunistával vitatkozva), a másikban azt írtam, hogy a szceczini hajógyár nem kapitalista vállalkozás, mert nagyobb része állami vagy munkástulajdonban van.

2.





(Szalai Pál): [Olvasói levél]

Mink András: Maszatolók (Beszélő, 1995. május 18.)


Meg kell jegyeznem, hogy a történelem „elmaszatolása” persze nem jó, de a dolgok „fekete-fehér”, „angyal-ördög”-szerű ábrázolása sem jó. Az ilyenfajta ábrázolást a kommunisták abbahagyták 1961-ben, mikor felfedezték, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”, és ettől kezdve sok mindent „elmaszatoltak” ugyan – különösen az 1953 utáni történelemből –, ugyanakkor számos, inkább korábbi történelmi probléma megvitatását egyre inkább lehetővé tették. 1989 óta viszont nagyon sokan úgy képzelik, hogy bizonyos problémákat (pl.

(Szalai Pál): Fakó lovam a Murza, Lajta vizét megússza…

(Tamás Gáspár Miklós: Magyarok és németek; 25. sz.)


1. Örvendek, hogy a „Beszélő” szerkesztősége Tamás Gáspár Miklós barátom (politikailag: ellenfelem) egy cikkével kapcsolatban végre leszögezi, hogy a cikket vitacikknek tekinti. E tény figyelembevételével vagyok bátor a cikk némely állításaival vitatkozni, ámbár Tamás Gáspár Miklós cikke ezúttal nem jobb- és baloldal, szocializmus vagy kapitalizmus, hanem Németország, illetve a német–magyar viszony kérdéseivel foglalkozik.

2. A címben idézett dalt 1944 csúf karácsonyán szerettem énekelgetni, olyképpen, hogy „Hitler azt megsiratja”.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon