Nyomtatóbarát változat

Bemard Ullmann francia újságíró adta ezt a címet 1956-ról szóló cikksorozatának a L’Express 1986. okt. 24-i számában. A „borzalmaké”, mert – mint a lap említett számában közölt fotók is illusztrálják – valóban borzalmas körülmények között mutatkozott meg harminc évvel ezelőtt mind a két világrendszer – brutalitással palástolt – gyengesége. Az egyiké a szuezi válságban, a másiké a magyar felkelés „elintézésének” módjában. A kerek számú évforduló, ahogy az ilyenkor lenni szokott, világszerte jó alkalmat teremtett a harminc évvel ezelőtt történtek felelevenítéséhez, értékeléséhez, sőt, esetenként újraértékeléséhez. Az ’56-tal kapcsolatos tömérdek cikk, tanulmány, visszaemlékezés puszta bibliográfiája is sok oldalt töltene meg. Mégis: talán nem teljesen érdektelen fölvillantani, hogyan emlékezett meg a sajtó mifelénk csak nehezen és kevesek számára hozzáférhető része a „borzalmak évéről” – elsősorban ennek magyarországi részéről.

Egyes nyugati lapok már hetekkel az évforduló előtt foglalkozni kezdtek a magyar forradalommal. Így a La Republica c. olasz újság okt. 10–14. közti számaiban jelent meg Alberto Cavallari Magyarország 30 év után című négyrészes cikksorozata. Döntően eseménykrónika – ugyanakkor meggyőzően bírálja a nyugat naiv optimizmusát a magyar eseményekkel kapcsolatban. Közvetettebb módon ugyancsak az évfordulóhoz kapcsolódik Peter Wartos A vidám barakk bilincsei c. cikke, amelyik a Die Presse okt. 10-i számában jelent meg. Benne a szerző a mai magyar kulturális élet nyugaton kevésbé reklámozott árnyoldalaival foglalkozik. Így külön kitér Csurka István esetére, akit tavaszi amerikai előadókörútján tanúsított „rossz magaviseletéért” keményen megbíráltak, műveire pedig idehaza meghatározatlan időre szilenciumot rendeltek el. Ismerteti a Tiszatáj-ügyet is. Wartos röviden tájékoztatja olvasóit a magyarországi ellenzék helyzetéről, a szamizdatirodalomról és az ellenzékkel szembeni megtorló intézkedésekről is.

Az Unitá, az OKP lapja okt. 12-én publikált egy interjút Alessandro Nattával, az OKP főtitkárával. Natta itt bírálólag eleveníti fel Togliatti híres-hírhedt ’57-es értékelését a magyar forradalomról. Magát s ezzel a mai olasz kommunistákat ettől elhatárolja, Nagy Imrét és ’56-os szereplését teljesen újraértékeli: személyében az olasz kommunisták a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakját és nagy mártírját tisztelik. Mivel logikailag ide kapcsolódik, itt említjük meg azt a másik Unitá-interjút, ami okt. 29-én jelent meg a Párizsban élő politológus-történésszel, Fejtő Ferenccel. Fejtő itt, reagálva az imént említett Natta-interjúra, egyrészt történészi szemszögből elemzi azokat az okokat, amik a forradalom kitöréséhez vezettek, másrészt elismeréssel adózik az OKP-nak és főtitkárának azért, mert volt bátorsága és határozottsága beismerni, hogy három évtizeddel korábbi értékelése a magyar forradalomról alapvetően elhibázott volt.

A Frankfurter Allgemeine Zeitungban Viktor Meier „Idegesség Budapesten” címmel foglalkozik a felkeléssel és a mai magyar belpolitika problémáival, így a demokratizálás felemásságával, a növekvő társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségekkel, az erdélyi magyar kisebbség elnyomásával (okt. 15.). Ugyanitt okt. 18-án Heinz Joachim Fischer cikkben elemzi az Olasz Kommunista Párt ’56-tal kapcsolatos értékelésének harminc év alatti megváltozását, a L’Unitá erre vonatkozó megnyilvánulásai alapján („Az OKP és a múlt árnyéka – Emlékezés az ’56-os Magyarországra”). Másnap, október 19-én újfent az Unitá két nagy oldalas cikkben, fényképekkel, naplószerűen számol be az ’56-os budapesti eseményekről, részletesen ismertetve a kiváltó okokat, Nagy Imre szerepét, a szovjet csapatok fegyveres beavatkozását. Október 20.: a Die Welt közli a 122 kelet-európai ellenzéki közös felhívását. Ugyanitt Carl Gustav Ströhm „Néhány órán belül egy totalitárius rendszert elsöpörtek” című cikke a forradalom kitöréséről. Ströhm a lap másnapi számában közölte a cikk folytatását Magyarország semlegességi nyilatkozatáról és a szovjetek fegyveres beavatkozásáról. (Mind a két részt fotók illusztrálják.) Az International Herald Tribune ugyancsak okt. 20-án, 122-en Budapest örökségéről címmel ismertette a kelet-német, lengyel, csehszlovák és magyar ellenzékiek közös nyilatkozatát a magyar ’56-ról, a petícióról, A keleti tömb ellenzékének közös akciója címmel. A lap egy másik száma egész oldalas összeállítást közöl a forradalommal kapcsolatos írásokból és dokumentumokból. Le Monde, október 22.: Kis János írása a budapesti felkelés 30. évfordulójáról, valamint a 122 ellenzéki közös felhívása, az akkori teljes aláírói névsorral együtt. (Mint ismeretes, románok csak valamivel később csatlakoztak hozzá, ezért az okt. 20–22. körül megjelent lapokban róluk még nem történhetett említés.) A párizsi lap október 23-án Leszek Kolakowski cikkét közli, majd két nappal később A magyar vezetők néhány tabut feloldanak címmel, azzal foglalkozik, hogyan emlékezett meg a „hivatalos” Magyarország sajtója és tévéje ’56-ról. Az elmúlt évekhez képest figyelmet érdemlő változásnak tartja, hogy ezúttal idehaza is sokkal több szó esett a forradalomról, mi több, határozottan kampányjelleget öltött a harminc évvel ezelőtti őszi differenciáltabb állami értelmezése. L’Unitá, október 23.: Gian Carlo Paietta és Pietro Ingrao vitája, Hiba volt-e ’56? címmel. Az eszmecsere közvetlen alapjául az a vezércikk szolgált, amit Craxi miniszterelnök írt a magyar forradalmat is érintve az Avanti egyik októberi számában. A Die Weltwoche ugyancsak okt. 23-án, két cikket is szentelt az évfordulónak. Az egyikben Gosztonyi Péter Svájcban élő magyar történész szemtanúként foglalja össze a forradalom főbb eseményeit, hangsúlyozva annak „össznépi jellegét” (1956 októberében egy egész nép állt a barikádon). A másikban Karl Kranzle a mai Magyarországról ad képet, hangsúlyozva, mennyire megváltozott mára a hóhéri eszközökkel hatalomra került Kádár megítélése. A Die Zeit a 86/44. számban Marion Grafin Dönhofftól közölt A krízisek éve címmel elemzést az ’56-os szuezi, lengyelországi és magyarországi eseményekről és ezek összefüggéseiről. Őt a magyar események is elsősorban világpolitikai összefüggéseik szempontjából érdeklik.

A párizsi L’Express okt. 24-i száma Bernard Ullmann tollából publikált párhuzamos elemzést Nagy-Britannia és Franciaország szuezi és a Szovjetunió magyarországi presztízsveszteségéről. Részletesen beszámolt a Rajk-per fővádlottjainak okt. 6-i újratemetéséről, mint a felkelés hátborzongató előjátékáról, és az angol–francia ejtőernyősök egyiptomi beavatkozásáról. Thomas Schreiber magyar származású újságíró ugyanebben a számban részt vevő szemtanúként foglalja össze, hogy mi történt 1956. okt. 23. és nov. 6. között Budapesten (Láttam, amint a tankok feltúrják Budapestet). Az olasz La Republicában okt. 22-én, illetőleg 24-én Gianni Corbi két részben ismerteti az OKP magyar felkeléssel kapcsolatos harminc évvel ezelőtti és jelenlegi – radikálisan megváltozott – állásfoglalását. Behatóan foglalkozik azzal is, hogy a szovjet fegyveres beavatkozás Európában korunkban példa nélkül álló kivándorlási hullámot váltott ki. A L’Unitá, amelyik nyugaton október közepétől legszaporábban, szinte minden számában foglalkozott a forradalommal, október 24-én újra két oldalon át közölt visszaemlékezéseket, véleményeket, értékeléseket az évforduló alkalmából. Beszámolt róla, hogyan emlékeztek meg a magyarországi ellenzékiek a forradalomról, emellett interjút készített Berecz János KB-titkárral, Vásárhelyi Miklóssal, Nagy Imre sajtószóvivőjével és Hegedűs B. Andrással, a Petőfi Kör egykori titkárával is. Gosztonyi Pétertől a Neue Zürcher Zeitung – szintén október 24-én – arról közölt egy írást, hogy a különböző források összevetése alapján mennyire becsülhetők a forradalom és a leverését követő megtorlás, illetőleg a disszidálási hullám okozta emberveszteségek. A Die Zeitben Christian Schmidt-Hauer (46. sz.) a magyar belviszonyok ’56 utáni alakulását elemzi. Szerinte a ’80-as évekre a korábban biztatónak látszó lendület megtört, s ha a mai állapotoknak van is még némi vonzerejük, az nem több a „fáradt kompromisszumok” vonzerejénél. Peter Wartos az osztrák Die Presse okt. 25–26. számában „A menekültek gyermekeiből osztrákok lettek” címmel számol be az ’56-os magyar disszidensek sorsának ausztriai alakulásáról.

Október 26–27., La Republica: Luciano Lama, az OKP egyik vezetője nyílt levele a magyar kormányhoz Nagy Imre rehabilitálása érdekében. A Stern cikkírója, Peter Pragal a mai magyarok többségének ’56-tal szembeni „felejtési pszichózisáról” ír. Szerinte a forradalom vérbefojtása ütötte sebek jobbára behegedtek, mindenekelőtt a szocialista országokhoz viszonyítottan komoly gazdasági eredmények, a magasabb életszínvonal miatt. Az emberek ezért nem szívesen beszélnek ’56-ról. Ugyanakkor, mondja Pragal, a társadalomban egyre növekszenek a szociális ellentmondások és egyenlőtlenségek, s mind nehezebb kiszámítani, hogy ezek politikai szempontból távlatilag hová vezetnek.

Október 27.: a Newsweek c. amerikai hírmagazin számos fotóval illusztrálva nyugaton élő magyarokkal közölt beszélgetéseket ’56 tanulságairól, és rövid összefoglalásban számolt be Magyarország mai állapotáról, éppúgy megemlítve egyes tagadhatatlan sikereket, mint az újabb keletű és egyre sokasodó gazdasági, kül- és belpolitikai nehézségeket. A spanyol El Pais Egy álom szertefoszlása címmel nov. l-jén publikálta Heller Ágnes írását a forradalom politikai-ideológiai hátteréről. Egy nappal később ugyanitt egy spanyol kommentátor az akkori kelet-európai helyzet összefüggésébe ágyazva elemzi az ’56-os ősz magyarországi fejleményeit (Magyarország nagy traumája).

Szokatlan kérdést vet föl Charles Fenyvesi a US News and World Report november 3-i számában: Sztálinista összeesküvés volt-e a magyar felkelés? Szerinte nem kizárható, hogy a magyar október a Hruscsov-ellenes sztálinista szovjet vezetők provokációja volt.

A Frankfurter Allgemeine Zeitungban, a forradalom leverésének évfordulója alkalmából, Georg Paul Hefty vezércikkben elemzi a példátlan kegyetlenség árán hatalomra került Kádár-rendszer mai helyzetét, újabb keletű belpolitikai nehézségeit (november 3.).

Végül még két idevágó cikk, ismét az OKP lapjából. Az Unitá a szovjet csapatok fegyveres beavatkozásának évfordulóján, november 4-én jelentette meg Heltai György a „Nagy Imre utolsó napjai” c. cikkét, mely fölidézi a szovjetek rajtaütésszerű támadását, a szétlőtt fővárost, a törvényes magyar kormány jugoszláv követségre menekülését. December 10-én pedig arról adott hírt a lap, hogy kétnyelvű dokumentumkötet jelent meg Olaszországban, Fekete Sándor újságíró (az Új Tükör jelenlegi főszerkesztője) „Hungaricus” álnéven írott röpiratával. Az Unitá az álnév mögött rejlő szerző későbbi pályafutásának rövid ismertetésével terjedelmes mutatványt is publikált a szövegből.

• 1956