Skip to main content

A 8-as zárka

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


(A történet főszereplőjének nevét megváltoztattuk.)

A 63 éves kisiparost reggel 8 órára adategyeztetésre idézték a megyei rendőrség útlevélosztályára. Meglepetésére egy csapat rendőr fogadta, a házát átkutatták, azután őrizetbe vették, s két hónapot töltött letartóztatásban. Minderre így emlékezik:

A 8-as zárkába tettek. Mint később megtudtam, általában ebben helyezik el a jelentősebb bűnügyek gyanúsítottjait. Ha a történetemet megismerik, talán megsejtik, miért.

A padlás felől állandó monoton zörejt hallottam, mintha betonkeverő gép működött volna. Ráadásul éjjelente a cella alatti helyiségben úgy ugattak, vonítottak a rendőrkutyák, hogy aludni sem tudtam. A fogva tartásom ötödik napján egy Schmidt József nevű, magas, kisportolt, 40 körüli férfiút tettek mellém, aki (mint utóbb megtudtam) másoknak repülőgépes permetezőként, most nekem MÁV-alkalmazottként mutatkozott be. Állítólag arannyal, valutával, hamis dollárral üzletelt, de elbeszélése szerint mindig megúszta. Már ült börtönben, jóllehet akkor sem tudtak rábizonyítani semmit.

Vagy két hét elteltével bizalmasan kérdezősködni kezdett: mennyi adót csaltam, mennyi aranyam, dollárom van, ne is tagadjam, ő nem valami hülye rendőr, őt nem teszem bolonddá. Később egyre agresszívabb lett, a torkomat megragadva követelte, áruljam el, miket csináltam. Aztán módszert változtatott: az egyébként is szűk cellában a mozgásomat akadályozta. Éjszakánként pedig, ha a zúgás és a kutyák ellenére mégis sikerült elaludnom, oldalba bökött, hogy felébredjek. A fogdát ellenőrző magas rangú rendőrtiszteknek hiába panaszkodtam. „Ez nem szálloda” – mondták.

Feltűnt, hogy a társamat napközben gyakran kihívogatták, s órákat töltött távol…

Eddig a kisiparos története, akinek a bűnügyében még nincs jogerős bírói döntés. Sikerült találkozni még valakivel, aki egy másik időpontban ugyanitt volt fogdalakó. Az egykori gmk-vezető – ellene sokmilliós sikkasztás, csalás miatt folyik büntetőeljárás – az ügyvédi beszélőre kijelölt helyiségben rejtett lehallgatóberendezést vélt felfedezni. Beszámolt arról is, hogy akivel a rendőrségen együtt ült, mindenáron ki akarta szedni belőle: mit követett el. A 40 év körüli, kisportolt testalkatú, felettébb kíváncsi természetű zárkatársat Schmidt Józsefnek hívták. Félreértéseket elkerülendő: nem kívánom senki jogát elvitatni, hogy a bűnözés elleni áldozatos harc során informátorokat alkalmazzon. Ám azt nem hiszem, hogy e kiválasztottakat a mandátumuk arra is feljogosítaná, hogy a gyanúsítottakból lelki vagy fizikai kényszerrel beismerő vallomást csikarjanak ki. És még valami: ugyan hányan halhatnak meg a rendőrség eme megbízottjai közül azért, mert rendőri felelőtlenség: alkalmatlan személy kiválasztása vagy durva konspirációs hibák miatt – lelepleződnek a társaik előtt?














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon