Rákosi Judit

Nyomtatóbarát változat

Terry Black fiúnak született. Szép, fürtös haja, kacérkodó nevetése, anyáskodó mozdulatai, megértő pillantásai miatt lánynak vélem. Terry még szimbólummá emelkedhet, mint a kelet–nyugati párbeszéd egyik mérföldköve. Mert tetszik valakiknek, vagy sem, a magyar homoszexuális fiú is a két rendszer közeledésének egyik előmozdítója volt. Mikor háromévi illegalitás után a múlt év januárjában nem kisebb testület, mint a Minisztertanács engedélyezte a Homeros, azaz a Homoszexuálisok Országos Egyesülete megalakítását. Tényt, a magyar „meleget” is ünnepelte a hazai és a világsajtó. Lám-lám, a magyar demokratizálódási folyamat a mélyből a felszínre tört. Ha ezt a csapást kibírja a társadalom, kibírja talán a többpártrendszert is. Ujjongott a magyar értelmiség, s miközben elvi győzelmük fényében melegedtek, Terry társai körül megfagyott a levegő – de ez már nem volt szenzáció.

Most csönd és sötétség van köröttük. Legalább akkora, mint amekkora budapesti, Kertész utcai klubjukat veszi körül. A téli estén segítséget kellett kérnem ahhoz, hogy a Homeros Lokált megtaláljam. A pincében szemnyugtató félhomály, szellemes dekoráció fogad. Tagsági híján is udvariasan betessékelnek. A kíváncsi tekintetek is inkább az idegennek szólnak.

Az egyesület főtitkára elgyötört. Túl sok a munka, túl sok a probléma. Az irodában, a szennyvíz-levezető csövek mellett a mindennapok lehetetlenségéről beszélünk. Rossz most a hangulat. Hiábavalónak tűnik a több éves harc, amelynek nagy eredményei vannak: közreműködésükkel megszervezték Kelet-Európa egyetlen anonim AIDS-szűrését, önkéntesen dolgoznak az AIDS-segélynek. Szerveznek nyelvtanítást és beszélgetőkört, többmilliós hitellel létrejött a Lokál, az egyetlen hely, ahol nyilvánosan összejöhetnek. De a társadalmi környezet nem sok esélyt ad a fennmaradásra.

A februárban nyitott klub ajtaját naponta leköpdösik, „Dögöljetek meg” felirattal éktelenítik, gyerekek akasztófákat rajzolnak, s nem unják meg homokkal temetni el a bejáratot. A „buziverők” mellett a rendőrökkel is meg kellett vívniuk a harcukat.

Megpróbálom elképzelni, amit a főtitkár mesél: üldögélek barátaimmal egy asztalnál, rám rontanak a helyiséget elözönlő rendőrök. A tiltakozásra „kedélyes” a válasz:

– Majd akkor dumálj, ha beviszünk a rendőrségre, a szemedbe világítunk a lámpával és a pisztolyt a tarkódhoz tartjuk!

Miben bízhat az, aki cigányként, állami gondozottként, homoszexuálisként három keresztet cipelve úgy éli életét, hogy minden agresszió nélküli napot adománynak kell éreznie? Akit könnyen megtalálnak? Aki azért megbélyegzett, mert a szexualitásában különbözik a többségtől?

Panaszkodnak a környékbeliek: itt ez a sok „homokos”, ez a rengeteg cigány meg lepusztult alak. A hűséges klubtagok pedig letörlik a leköpdösött falakat, ledörzsölik a felfirkált akasztófákat. Sötétben érkeznek, sötétben távoznak. Csöndesen diszkóznak. Halkan beszélgetnek. Mindig félnek. Jobban, mint a többség.

Nem hiszem, hogy átérzik, mit jelent, hogy legalább egy nemzetközi társaság, a homoszexuálisok nemzetközi szervezete, az ILGA védi őket. Talán nem is tudják, hogy két éve Aradról magyar, román és szász homoszexuális értelmiségieket hurcoltak el és kínoztak heteken át. Ütötték-verték mindannyiukat, hogy szexuális együttlétre kényszerítsék és fényképezzék őket. Többen az önkéntes halált választották megalázottságukban. Az életben maradottak nekik, magyar melegeknek is köszönhetik szabadulásukat: az akkor még illegális hazai szervezet kezdeményezésére nemzetközi nyomásra kaptak amnesztiát romániai társaik. Nem tudom, hogy a hazai, alsóbb társadalmi rétegekbe soroltaknak kijut-e valaha olyan erkölcsi elégtétel, amilyenbe a magyar értelmiségi homoszexuálisok kapaszkodhatnak: tanult társaik közül sokan erdélyi magyar lányokat vettek feleségül, hogy így tegyék lehetővé azok menekülését. Kitaszított kitaszítottal szövetkezett.

A becslések szerint a népesség mintegy 5 százaléka homoszexuális. Közülük csak hatszázan mertek belépni a Homerosba. Sokan úgy vélik, ez csak egy jobb módszer arra, hogy kiegészítsék a titkos rendőri nyilvántartásokat.

A Lokál látogatóinak ez a hely az egyetlen menedék. Éjszakánként színpadra álmodják magukat. Terry Black és a többiek transzvesztita műsorára már felfigyelt a show-biznisz.

Többen – értelmiségiek – nehezen fogadják el, hogy a Homeros alakulásakor megfogalmazott célok jó része megvalósítatlan. A Homeros más lett, mint ők szerették volna. Az egyesület főtitkárának stílusa nem felel meg filozofáló hajlamuknak. A szakítás azonban ártana a homoszexuálisok ügyének. Mit szólnának az emberek, ha megtudnák, hogy már a „melegek” is széthúznak?

Az „elit frakciónak” egy része – ellenzék az ellenzék soraiban – hajlandó nyilatkozni és vár a megbeszélt találkozón. Szolid polgári lakás. A szerveződő új homoszexuális csoportnak mindannyian tagjai. Azzal mindannyian egyetértenek, hogy a Homerosból nem válnak ki, de különvéleményüket feltétlenül érvényesíteni akarják.

Egy másik egyesület létrehozása persze kézenfekvő megoldás lenne, ám nem igazán akarják. Évekkel ezelőtt a Homeros megalakulása – a legalitás – volt az egyetlen út a zaklatás kivédésére.

Marad hát a másik megoldás: a homoszexuális baráti körök laza hálózatának összefogása, önállóságuk meghagyásával. Terveik kísértetiesen azonosak a Homeros eredeti szándékaival: közös szabadidős programok, nyelvoktatás, üzleti szemlélettől mentes társasági összejövetelek, saját újság szokatlanul nyíltan megfogalmazott szexuális ismeretterjesztéssel, társkereséssel, homoszexuális témájú kulturális ajánlattal.

• Belföld