Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Csurka István azt mondta a rádióban január 14-én kora reggel, hogy „Elég volt!” A BESZÉLŐ szerkesztősége LÉNYEGÉBEN (vö. Csurka: aki nekem [nekünk] útban van, LÉNYEGÉBEN kommunista, sőt – bolsevik, ld. még Rényi Péter, Szabó László, koncepciós perek) egyetért az író gondolatmenetével. Legfeljebb nem vagyunk annyira harciasak. Még néhány kiegészítést fűznénk hozzá.

Szerintünk is (majdnem) „mind mese és hazugság”, amit a tévéhíradó főszerkesztőjének posztján végrehajtott személycserével, s általában a tömegkommunikáció irányításával, ellenőrzésével kapcsolatban némelyek összehordanak. Bizony, „az abu-dabui nyaralásról van szó, a dohányról, és AZ URALKODÁS LEHETŐSÉGÉRŐL”. Mit tagadjuk, a tömegkommunikáció fölötti ellenőrzés igen nagy hatalom, kiváltképpen így választás előtt. S a vezető pozíció elég nagy dohány. A nagy dohányt meg egyesek luxusra verik el, míg a nép fárad, izzad, ingázik. (Mások elkártyázzák, ellóversenyezik). Dühítő dolog, ha pofonegyszerű igazságok köré annyi sódert hordanak össze. Épp ezért Csurka István világosabban és egyszerűbben is elmondhatta volna a magáét, valahogy így: végre BENT VAGYUNK! S most mi rúgunk ki mindenkit, aki nem tetszik nekünk, mi hallgattatjuk el azt, ami a mi NAGY körünkön kívülről jön. Most mi mondjuk meg, hogy mi a fontos. Mert most a MIENK AZ URALKODÁS LEHETŐSÉGE.

Január 14-e óta sokan nyilvánosan szóvá tették, hogy nem tetszik nekik Csurka István egyszerű szillogizmusa. Sokan érzékenyen szimatolták Csurka rádiószózatának gőzét, s zsidózásszagot éreztek. Az író azonban ünnepélyesen kijelentette január 20-án az újságban, hogy nem antiszemita. Sőt. (A BESZÉLŐ szerkesztősége – mi tagadás – egész megkönnyebbült. Szörnyen kellemetlen lett volna, ha az MDF listavezetője ország-világ előtt antiszemitának vallja magát. Így azért sokkal jobb.)

Való igaz, Csurka Vasárnapi levelébe csak belemagyarázni lehet az antiszemitizmust. Azt állítja, talán, hogy a baloldali marxista–lukácsista gyökerűek, akiket annyira nem kedvel, zsidók? Nem mond ilyet. Csak azt mondja, hogy erőszakos kisebbség. Szóval véleménykisebbség. Ne szőrözzünk most részletkérdéseken, például azon, hogy honnan tudja Csurka István jó negyven évvel az utolsó szabad választás után, hogy mi itt a többség, és mi a kisebbség? (A népszavazáson ugyebár egy erőszakos kisebbségnek kinevezett párt álláspontja szerény többséget kapott.) Ne merengjünk sokáig azon se, hogy honnan veszi nagyvonalú azonosításait! Miért olyan biztos benne, hogy itt egyetlen véleménykisebbségről van szó, melynek gyökerei mint fent; milyen logikai művelettel hidalja át a kádárista–aczélista kultúrdiktatúra végrehajtóinak csoportja s az egyéb nem népnemzeti gyökerűek bizonyos körei között lévő mégiscsak említésre méltó különbséget, amely abban nyilvánult meg, hogy az egyik kinyírta a másikat?

Hagyjuk ezt, egyszer csak megmondja az író, hogy tulajdonképpen miről beszél. Maradjunk a lényegnél, az antiszemitizmusnál. (A méltóságteljes nyilatkozatból úgy tűnik, Csurka ezt a kérdést tartja egyedül érdeklődésre méltónak.)

Marx, Lukács György és Kun Béla között, akiknek szellemével vasárnapi üzenetében Csurka István a nemzetet riogatja, nem az az egyetlen kapcsolat, hogy mindhárman zsidók. E neveket, így, együtt, ugyanazok a diktatúrák vésték a nemzeti emlékezetbe. Összetartozásuk súlyos praxis, szétválasztásuk csupán elmélet. A földgolyón megvalósított marxi utópia Kun Béla erőszakos diktatúrájának valamilyen változata, ez olyan tény, amivel a létező szocializmus tréningjén átesett közösségben könnyű sötét gyanúba keverni azokat, akiket marxizmuson kaptak valaha.

Csak hát vannak más nemzeti tapasztalataink is. Ezek arról szólnak, hogy a POLITIKAI közösség ETNIKAI (vö. magyar gerincű, népnemzeti gyökerű stb.) eredeztetésének eszméjével kezdődő folyamat végén a kisebbségek MEGSEMMISÍTÉSÉNEK eszméje és praxisa következik. (Csúsztatás, azonosítás ízlés szerint.)

Csurka István gondolatmenetéhez a BESZÉLŐ szerkesztősége hozzáfűzné: URAIM, HÖLGYEIM, NEM KEZDHETNÉNK EZÚTTAL MÁSKÉPP?

• Belföld