Skip to main content

Gazdálkodj okosan!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Bízhatunk benne, hogy akinek az Isten hivatalt adott, annak előbb-utóbb vállalkozókészséget is juttat hozzá. Az pedig aligha lehet kétséges, hogy az isteni adományból nem fognak kimaradni a Szociális és Egészségügyi Minisztérium vezetői sem, hiszen ők tudják: a központi költségvetésből a közeljövőben aligha juthatnak majd több pénzhez. Meg kell tanulniuk a meglévő pénzt, eszközöket jobban hasznosítani, ügyesebben forgatni, egyszóval: vállalkozni. Hogy efelé tartanak, annak máris számos jelét láthatjuk. Persze kitől várhatnánk, hogy első tétova kísérleteivel mindjárt milliós haszonra tegyen szert?! Értékelnünk kell magát a próbálkozást, a szándékot, hiszen már a kezdeti lépések is figyelemre méltó érzékre vallanak.

Itt van például a Himfy utcai épület ügye. A mintegy ezerkétszáz négyzetmétert a Fővárosi Tanács ingyen adta az Alkoholellenes Állami Bizottságnak, majd ettől került az Országos Egészségvédelmi Tanácshoz. A cél az volt, hogy itt olyan módszertani központ alakuljon ki, ami szakmai hatását az egész országban éreztetheti. Ide került volna a drogközpont, itt dolgoztak volna ki ismeretterjesztő és felvilágosító anyagokat, szervezhettek volna továbbképzéseket. A feltételes módot azért kell használni, mivel erre nem került sor. Megállapították, hogy az épület rossz állapotban van, tatarozni kell, ám nem volt rá pénz. És itt lép be a történetbe egy jelentős organizátor, vállalkozó szellemű ötletgyáros: Lóska Szilárd. Már életének főbb állomásainak felsorolásakor láthatjuk, hogy nem akárkivel van dolgunk. A KISZ-ből az Állami Ifjúsági és Sporthivatalba, majd az Állami Ifjúsági Bizottságba, s onnan az Országos Egészségvédelmi Tanács titkárságára került (neve néhány doboz állami gondozottakhoz el nem juttatott Lego kapcsán vált ismertté). Lóskának kitűnő ötlete támadt: sikerült meggyőznie Szabó Imrét, a Hungária Biztosító vezérigazgató-helyettesét, hogy az épület kb. egyharmadáért cserébe tataroztassa ki az egész házat. Szabó 17 millióért akarta elvégeztetni a munkát, ami kétségkívül merész ajánlat volt, mert aki csak egyszer is járt a Himfy utcában, az úgy vélhette, hogy ennek a pénznek a többszörösére is szükség lehet. Ám a Hungária kezdetben jóhiszemű, gáláns és önzetlen volt. Sőt, a vezérigazgató-helyettes még az Egészségvédelmi Tanácsnak is tagja lett, ahol első kézből szerezhetett információkat Csehák Judit miniszterelnök-helyettestől, az MSZMP PB tagjától a népegészségügy helyzetének alakulásáról s az ezzel kapcsolatos teendőkről. Ám a Csehák-karrier lefelé ívelésével párhuzamban csökkent a Biztosító lelkesedése is. Az első komoly problémák és nézetkülönbségek nagyjából a miniszterelnök-helyettesi poszt elvesztésekor jelentkeztek. Majd, amikor tavaly az áprilisi pártplénumon Csehák PB-tagságáról is lemondott, a Biztosító rájött: becsapták, és nem sokkal később pert is indított társtulajdonosa ellen, mivel a tatarozási költségek már hatvanmillió felé közeledtek.

Lóska persze jobbnál jobb ötletekkel próbálta csökkenteni ingerültségüket, ami általában azt jelentette, hogy mind nagyobb és nagyobb hányad került a Hungária reménybeli használatába (az egészségügy ma már az eredeti terület harmadára sem számíthat). Gondolkoztak azon, hogy az egész épületet eladják, abból kifizetik a Hungáriát. Igaz, hogy akkor nincs egészségmegőrző módszertani központ, de legalább nincs ez a kellemetlen per sem. S bár egyesek kétségeiket hangoztatták aziránt, hogy a Fővárosi Tanácstól ingyen kapott épületet nem elvetendő-e pénzért eladni, meg hogy mi lesz a drogközponttal, az alkoholizmusellenes tevékenységgel, mégsem emiatt hiúsult meg a tranzakció. Győrffy István államtitkár hét másik ingatlan mellett a Himfy utcát is felértékeltette – de sajnos eladni a bonyolult jogi helyzet miatt mindeddig nem volt módjában. Mondhatjuk, szerencsére, hiszen legújabban jelentkezett a katolikus egyház is, amelyik követeli magának a kihasználatlan és üres épületet, aminek állítólag hajdanán egy része az övé volt.

Második nekifutás

A Körtér melletti Himfy utcából most menjünk a Köröndre. Itt a (Nép)-Köztársaság útja 82.-ben is van egy kis palota. Háromszintes, a szuterénben moziterem, gyönyörű kis udvar, rózsaszín márványborítású lépcsőház, összesen ezernégyszáz négyzetméter beépített terület. Az épület tulajdonosa a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, a pillanatnyilag a NEVI, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet működik benne. Gondolom, senkit nem kell arról meggyőzni, hogy a katasztrofális magyar egészségügyi helyzetben szükség van egy olyan intézményre, amelyik legalábbis szakmailag képes arra, hogy ösztönözze a politikai döntéshozókat, hogy lehetőleg vegyék figyelembe az egészségügyi szempontokat is; amelyik erősítené az ehhez kapcsolódó, lakossági önszerveződő csoportokat, segítséget nyújtana egy új szemléletű egészségügy létrejöttéhez. Mint ebből is látható, az intézet feladata kettős, egyrészt tudományos, illetve hivatali munka, másrészt pedig közvetlen kapcsolattartás a lakossággal. Ez utóbbi miatt fontos az, hogy a szervezet könnyen megközelíthető helyen legyen, rendelkezzen klubszobákkal, előadótermekkel is.

A jelenlegi épület erre a célra megfelelő lenne, viszont csak nagyon jelentős bontások, átalakítások, gyakorlatilag a villa szétverése után válna alkalmassá az irodai, tudományos és hivatali munkára. Ezért született az az ötlet, hogy a NEVI néhány irodát kaphatna a Szociális és Egészségügyi Minisztériumban, ahol a leépítések miatt amúgy is vagy harminc szoba felszabadult. Ám Győrffy államtitkár úgy gondolta: ha a NEVI a minisztériumba megy, akkor minek a Népköztársaság úti palota? Nosza, felértékeltette hát ezt is, és igyekezett mielőbb túladni rajta. Közben többen mondogatták, hogy infláció idején eladni egy palotát nem a legbölcsebb dolog, de Győrffy hajthatatlan volt. Mivel a tranzakciót teljes egészében a saját kezében tartotta, így csak hallomásból értesülhettünk arról, hogy 65 millióért kívánta értékesíteni a palotát. Jöttek is az érdeklődők szépen! Tetszett az üzlet a Diplomáciai Testületeket Ellátó Vállalatnak (remélhetőleg nem Czinegének akarták megvenni, bár tervük részleteibe nem avatták be a kíváncsi kívülállót). Azután érdeklődött az Egyesült Királyság nagykövetsége is, de a hírek szerint a legjobb ajánlatot a szomszédos Vörös Sárkány étterem tulajdonosa tette, aki itt luxuspanziót alakíttatott volna ki, az udvart pedig összenyitotta volna saját kerthelyiségével.

Győrffy közben steigerolt, s végül már 85 milliót szeretett volna kapni, ami valljuk be, még mindig nevetségesen alacsony összeg egy Andrássy úti palotáért. (A vevők persze kicsit sokallták, de ez már hozzátartozik a játékhoz.)

Közben azonban csupán egy kérdés maradt megválaszolatlan: mi értelme van az egész tranzakciónak? Ugyanis a minisztérium épülete par excellence nem igazán az a hely, ahol a lakossági kapcsolattartás zavartalanul megoldható. Így, ha a NEVI irodai, adminisztratív részét el is lehetne ott helyezni (s ez a jobb infrastruktúra miatt nem válna kárára), akkor is kellene venni egy másik, belterületi, könnyen megközelíthető, nem lerobbant, klubokkal, vetítővel, előadóteremmel rendelkező épületet. Mondjuk egy olyat, mint amilyen a Népköztársaság útja 82.-ben van. De sajnos, Győrffy államtitkár azt konok szándékkal el akarja adni. Hogy miért, azt munkatársai se nagyon értik. Talán ezért is tiltakozott még a minisztériumi szakszervezeti bizottság is, akiket Győrffy megnyugtatott: eladásról szó sincs. (Igaz, ezen némiképp csodálkozott mind a Vörös Sárkány, mind pedig a brit oroszlán.)

A NEVI dolgozói egyelőre nem értik a helyzetet, ők állítólag jól járnának, mert még az eladásból befolyó pénzt is megkapnák, hogy abból oldják meg a problémájukat. De mégis úgy gondolják, hogy a magyar egészségügy veszítene, ha most elkótyavetyélnék egyik bármire használható épületét.

Az újságíró pedig úgy gondolja: ennek a kormányzatnak már csupán két hónapja van hátra, ezért célszerű lenne, ha tevékenységét az ügyek vitelére korlátozná, s nem arra, hogy visszafordíthatatlan dolgokat tegyen még az utolsó pillanatokban is. Nagy az esélye annak, hogy a Szociális és Egészségügyi Minisztérium jelenlegi formájában nem fog fennmaradni, helyette (vagy mellette) valami más (is) lesz. De úgy hallom, ez Győrffy államtitkárt nem fogja váratlanul érni. Ő ugyanis már felértékeltette a minisztérium épületét is.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon