Nyilas Attila

Nyomtatóbarát változat

          [montázs a Feljegyzések az egérlyukból
                  alapján, Makai Imre fordításából]

Rosszindulatú ember vagyok. Ünnepélyesen
kijelentem: sokszor akartam féreg lenni. De
        erre se találtattam méltónak.
Esküszöm, uraim, hogy a tudat túltengése –
igazi, hamisítatlan betegség. Ezt állítom!

Hátha a normális embernek éppenséggel
butának kell lennie?! Hátha ez még nagyon
        szép is! (Ez már majdnem
miszticizmus, uraim, de én ezt gyanítom.)
Lássuk most ezt az egeret – működésben.

Tételezzük fel például, hogy meg van sértve
(majdnem mindig meg van sértve), és ő is
        bosszút akar állni. A vissza-
fojtott vágyak mérges párájában rejlik ama
gyönyörnek sava-borsa, amelyről beszélek.

Azt mondják, Kleopátra (bocsássanak meg,
hogy a római történelemből merítek példát)
        szeretett aranytűket szúrni
rabnőinek a mellébe, gyönyörűségét lelte
sikolyaikban, vonaglásukban. Elakadtam…

önöknek pedig mindjárt megeredt a nyelvük.
No persze csak tréfálok, uraim, és magam is
        tudom, hogy sületlenül. Én…
a saját szeszélyem mellett kardoskodok. (Ez
az én eszmém.) Esküszöm, egy árva szót sem

hiszek abból, amit eddig írtam. De hát csak-
ugyan annyira hiszékenyek maguk, hogy azt
        képzelik: én kinyomatom ezt,
és odaadom elolvasni? Egyszer s minden-
korra kijelentem, hogy bár úgy írok, mintha

olvasókhoz szólnék – ez csupán külsőség,
forma, üres formaság. Ennek egyébként –
        mondhatnám – pszichológiai
oka van. Talán éppen az, hogy egyszerűen
gyáva vagyok. Ezer oka lehet az ilyesminek.

Versillusztráció

• Vers

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges