Rácz Péter

Nyomtatóbarát változat

mindig a kevés örvendeztet meg,
a jóformán semmi, tar hegyvonulatok
fakó színben pompázó látványa,
alkonyatkor egy ragadozó futása
ezért kerültem mindig a barokk templomokat
meg rómát, a jóformán semmi szín,
valami, bármi, csak csupaszon – ez vonz
ha kevésnek örülhetek, amilyen
egy elválás előtti búcsúzás, az összeérő
majd egyre távolodó ujjhegyek,
hogy átadják helyüket a távolság ihlette
érzések képzelt gazdagságának
miért pazarolná báját és kedvességét rám,
talán mert nem ismer, csak képzelete dús,
ahogy én is felruházom minden szépséggel
a szem fájdul belé agrigentóban ősszel
s csak a csalódás elkerülése kedvéért képzelem
sötétkék kosztümben feszítő kövérkés nőnek
tigrismintás táskával vagy sállal, nyakában pánt
(végülis tigris), hogy fojtogató jelenléte vésődjön
emlékezetembe, ne pedig róma, akinek már
régen megbocsátottam tudatlanságomat, sőt

• Vers

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges