Skip to main content

Allen háromszor

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1

A hekusok megostromolták
pár tömbnyire Allen
lakásától az épületet, hol
már kilenc éve laktak
a házfoglalók: csupa kedves
munkanélküli művész
és mesterember. Előző
este még náluk jártunk,
s ők örvendő tisztelettel
vezették körbe a költőt
csomagok halmai közt
a ház négy emeletén át
a tetőre, műveket és
gyermekeket mutogatva,
s rendőrök állásait.

Vakogó helikopterekre
ébredtünk. „Önmagunkban
kell legyőzni–mondta Allen –
az agressziót”, majd gyorsan
a szavamba vágott: „No hope”,
„Nincs remény kapitalizmus
nincs remény kommunizmus”,
idézte magát, s mert újra
mukkanni akartam, ezt is
kimondta még, először
s maradék másfél évében
talán soha máskor: „No hope
Buddhism.” A kör bezárult.
Ültünk a konyhában némán,
háborús neszekre fülelve.

2

Első két nagy szerelmén,
Jack Kerouacon és a
legendás potenciájú
író és autótolvaj
Neal Cassadyn tűnődve
Allen úgy vélte: nem sok
változást hozott a haláluk,
hisz életük vége felé
már ritkán látta őket,
másrészt az emlékekben
s könyvekben erősen élnek,
akárcsak hajdan a földön.

Önkéntes, félreeső,
epizodikus barátként
is átérzem e vigasz
szépségét, komolyságát,
de nyugtalanít, hogy
csak az élő szemszögéből
használható, tehát
neki már nem segíthet –
buddhista porrá válik
megénekelt rokonok közt
Newark repülőtere mellett
a B'Nai Israel temetőben.

3

A halottas ágyon Allen
versben idézte fel
testének ünnepeit
fiúkkal, férfiakkal,
s a felgerjedt epizódok
együttes orgiája
összegezéssé avatta
a haldoklást. „A szabadság
bármely szeletét kívánod,
az egészért őrjöngsz” – sugallja
e beszámoló. Ha nincs is
remény, egy bátor élet
kéretlen igazsága,
túl vágyakon, ingereken,
az Alvilág rázuhogó
árnyait ledobja magáról.

















































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon