Ambrus Judit

Nyomtatóbarát változat

A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva!, kiáltottam egy szürke télvégi szombat hajnalon, mikor a telefon csengésére riadtam –, a homályból üvöltött, robajos hívásával ki akart emelni egy másik világból, kiásni a paplankertből, kicibálni, kiráncigálni, hatalmat akart gyakorolni, és valljuk meg, gyakorolt is egy védtelen alvó felett. Nem, nem a félelem jeges tüskéi miatt kiáltottam kremlet és moszkvát, nem mert mintha ezt idézte volna fel bennem a csörgés fekete autója, nem, Kremlen és Moszkván tessen most a vágyat érteni, vágy, most épp, hogy eljuthassunk az álom-állapotba, állapotba, amelybe semmiképp nem csöröghet bele a telefon szombat hajnalon, s főképp nem olyan számról, amely semmilyen viszonyban nincs a hívottal, nem száma szerelmének vagy apjának, gyerekének vagy házastársának, testvérének vagy anyjának, és nem száma számos barátjának sem. A szám, amelyről hívtak ugyanis a Váltsuk Valóra Álmainkat Kommunikációs Kutató Központ száma volt, hogy pártpreferenciámról akartak-e érdeklődni, vagy csupán azt a halasztást nem tűrő kérdést akarták volna feltenni hajnali 5 óra 43 perckor, hogy vajon én is azok közé tartozom-e, akiket boldog örömmel tölt el, hogy ezután szabadon vásárolhatjuk a Gucci és az Armani termékeit is, ez sajnos nem derült ki, nem derülhetett ki, mert bár szinte rohantam a telefonhoz, szinte a frissen festett fal adta a másikat, mégis csak négy után értem oda, négy veszett csörgés után, s a négy a hangpostások határszáma, négyen innen az enyém a hívás, míg négyen túl már az övé, a hangpostásé, s amit a hangpostás elvett, azt ember már vissza nem veheti, így csak a számot hallgathattam vissza, s innen értesültem, hogy a VVÁKKK keresett, ők bíztak a hajnali válaszadásomban, számukra vagyok oly biztos pont, aki, igen, még meg sem pirkad, még hozzá sem kezd aranyos fürtöcskéinek kifésüléséhez áldott melegítőnk, a Nap, még ki sem készíti joggingját a felső szomszéd, a Humán Forrás Igazgató, és én máris készen állok a válaszadással, igen, ők bíznak abban, hogy nekem 5 óra 43 perckor is volna pártpreferenciám, én mint a másodfokú egyenlet megoldó képletét, HaÁlmodbólKeltenekFelAkkorIsFújodFiam!, tudom, hogy ArmaniVagyGucci, tudom, hogy MennékEHidegTélbenAzÉjenÁt üdülni a partneremmel, tudom, hogy a TeleAkárhány milyen előnyöket rejt magában, mert igenis, fontos vagyok számukra, és senki számára nem vagyok ilyen fontos, mert rá kellett jönnöm, hogy hiába áltattam mostanáig azzal magam, hogy a hajnali telefonokat mindig fel kell venni, mert hajnalban szükség lehet rám, hajnalban csak olyan ember telefonál, akinek a segítségemre van szüksége, és nagy szüksége van erre, de nem, nem a szerelmem és nem az apám, nem a gyerekem és nem a testvérem, nem a házastársam és nem az anyám és nem valamelyik barátom számára vagyok ilyen őrületesen fontos, ilyen nélkülözhetetlen és pótolhatatlan, ezt jobb, ha végre felfogom és tudatosítom, hogy a szám, a szám, a Váltsuk Valóra Álmainkat Kommunikációs Kutató Központ száma volt, ők kerestek, ők bíztak a hajnali válaszadásomban, hangsúlyozom, 5 óra 43 perckor, számukra vagyok a biztos pont, aki, igen, még meg sem pirkad, még hozzá sem kezd aranyos fürtöcskéi kifésüléséhez áldott melegítőnk, a Nap, még ki sem készíti joggingját a felső szomszéd, a Humán Forrás Igazgató, és máris készen áll.

A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva!, kiáltottam, s ezzel a kiáltással megadtam magam, belekapaszkodtam a napba, ha már elkezdődött, s ha már mintha kicsit hamarabb kezdődött volna el, mint azt képzeltem amúgy, mégis, boldogan indult, egy magányos lélek végre felfújhatta hörcsögpofázmányát, s a saját fontosságának tudatával toccsanhatott bele a későtéli nap kövérmeleg kádvízébe, mert tudta, ma van az a nap, amikor teljesítenie kell, feladata fontos, az idő nem vár, Torkos Szombat volt. Torkos Szombat az a nap, amikor belekóstolhatunk az Élet Édesébe, végigélvezhetjük a kulináris örömök karneválját, s a nap végére beledöglünk vagy sem, de végigehetjük és végigihatjuk azt, amit a Teremtő, a SzakácsIsten, a Jókukta, Zeusz egyik legédesebb megtestesülése, Bacchus legtehetségesebb rokona, a Fűszerek Tudója, a Húsok Láresze, a Saláták Hérája, a Levesek Lajosa, a Sütemények Segítője, a Parfék Királya, a Gyümölcsök Öröme, Tantalusz Kínok Nélkül, NO-GyerekSütés-NO-Kín!, a Sajtok Fényes Esze, a Köretek Királynéjanője, a Zöldségek Oroszlánja ÉsATöbbiAmiNekemNyilvánAzértNemJutEszembeMertKevésséÉrdekel az asztalra örömködik nekünk. Magam részéről keményen indítottam, keményen, mert tudtam, nem csupán a gyomrom kapacitása szab határt a nap örömeinek, hanem az is, hogy a megadott napon, a Torkos Szombaton, mikor tudvalevőleg minden magyar szavazóésnemszavazópolgár, minden hazafi, aki megígéri, hogy a kisdobosok hat, az úttörők tizenkettő s a PR-asszisztensek tizennyolc pontja szerint él, ingyen étkezhet Magyarország minden éttermében, de bár Magyarország nem nagy, Magyarország fájdalmasan kicsi, amivel nem akarnám most Magyarország határait feszegetni, mégsem olyan kicsi, hogy 24 óra leforgása alatt minden éttermét meglátogathassuk. Ezért akcióprogramot dolgoztam ki, mert ne feledjük, volt rá időm, hisz a VVÁKKK szíves közreműködése miatt, ekkor még alig múlott 5 óra 47 perc.

A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva!, morrantottam, s ezzel megadtam a nap jelszavát, s papírra vetettem a terveket, a Torkos Akciótervet.

Település:         Budapest, sajnos Budapest határain túl teleportálás nélkül nem nyújtózhatok.

Túrós Néne      A Túrós Néne hajnali felkeresésével a reggeli gombócoknak adok tág teret.

Feltételes Megálló        A délelőtti saláták az egészséget szolgálják.

Mária Öröme   Mária megfoganása előtt egy könnyű húsétellel nyugtatta várakozó idegeit.

Karinthy Kifőzde         A humor a gyomornedvek forrása és kitűnő narancsbőr ellen.

Vega Koraeste Ha napi két órára az egészséges táplálkozásnak élünk, ezzel napi négy (!) órával meghosszabbítjuk életünk. Ld. még: „An apple a day / Keeps the doctor away.”

Este mindig      Ne feledje! Az lehet, hogy Guildenstern halott,

Rosenkrantz     de Rosenkrantz él! Bizonyítékul csak álljon itt a libamájas erőlevesük meg a mandulában sült süllőjük, a vargányájuk és a felejthetetlen mézes-mákos palacsintájuk friss eperrel.

Mindig Tudj     Első a fegyelem, és a második is az.

Megálljt Parancsolni

az Élvezeteknek!

A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva!, kaffogtam, s elindultam, hogy az akcióterv kidolgozása után nyakamba vegyem a várost. Fővárosunkat, azt a helyet, ahol megengedem, tán nehéz előbbre jutni, nehéz levegőt kapni, nehéz utazásunk után levakarni magunkról a koszt, ám megannyi kulináris élvezet vár miránk. Soha nem elég édes a könnyen kapott falat, soha nem elég fűszeres a csókautomata, ezért hála és köszönet illet minden útakadályt, minden buszt, amely fél óráig hörög egy-egy piros lámpánál, minden villamost, amelynek sínére Annuska elfelejtette kiönteni az olajat, adjunk hálát a HÉV-nek és a trolinak, a metrónak és a siklónak, minden járműnek, amelyik nem jár, amelyik akadályt görget elénk, adjunk hálát mindennapi dugónknak, annak a kéjes órának, amelyben felgyülemlik bennünk az élet keserve, amikor megemlékezhetünk a véletlenről, hogy megszülethettünk, amikor hálát adhatunk az Ő Édesanyjának, hogy nem engedte porba hullani magvát, és én, talán önzőmód, de újfent hálát adok a VVÁKKK-nak, mert ugyan szombat van, de már korán, még a reggeli nemzeti csúcs előtt elindulhattam.

A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva!, a mai nap hát a falánkságé. A reggeli gombócok. Nem azért születtél meg, Kedves Olvasó!, hogy Túrós Néne gombócait kihagyd! T. Néne gombócai ugyanis létgombócok. Hogy Isten van-e vagy nincs, hogy az élet értelmetlen vagy sem, hogy a szenvedés rejt-e magában valami előbbrevivőt, ezeken lehet ugyan vitatkozni, de ha emlékezetessé akarod tenni a napodat, kezdd inkább a TúróGombóccal. Lehet felesleges szenvedélyeket táplálni, lehet értelmetlen szerelmek tüzében elhamvadni, lehet imádni valakit, aki rád se bagózik, ez mind szép dolog, ha közben azért belekóstolsz a lét igazi csodájába is, a gombócba. Kelj reggel matt nyomottan, határozd el, hogy épp a mai nap lesz az, amikor beveszed a bizonyos mennyiségű, az épp elegendő mennyiségű tablettát, igen, ez lesz az AblakbólKiugrásod napja, és igen, nem adod alább, a Tizedikről ugrasz, igen, ez mind érthető, de előbb, előbb még kapd be a Lét Gömböceit, ezeket a gyönyörű, tejföllel fényesedő csodákat, hagyd magad beleringatni a kéjbe, Drága Olvasó. Tudom, megértem, nincs már értelme, nem hív már semmi, CsakAHalál, az InnenOnnanLekaszálÓ, persze, tedd meg!, az élet értelmetlen, senki nem szeret, és neked sincs miért elviselned már magad, az ziher, hogy meg kell tenned, nem tűr halasztást, s főleg ne már, hogy Ő döntsön majd a MikorrólÉsAHolról, fő a büszkeség, távozz te elébb, vidd TeNyuszi a puskát, de előtte még ezeket a gombócokat tedd magadévá.

A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva!... Túrós Nénétől a Feltételes Megállóba eljutni nem nehéz. Kicsi séta, kis buszozás, kis káromkodás, de Torkos Szombaton, az ingyenes étkezések napján egy kis salátázás ennyit megér. Ha már a NapiReggeliNyomasztású gyomor a gombócoktól megnyugodott, mikor eljött a délelőtti saláta ideje, mikor rájöttünk, hogy minden bizonnyal ma már újra!, és megint!, és éljen!, és ajándék ez a mai napi győzelem is!, az öngyilkosok kenyere helyett inkább a falánkok salátáját választjuk, mert öngyilkos ugye az ember kizárólagosan délelőtt, a friss órákban szeretne lenni, akkor elkezdhetünk tépelődni. Tépelődni azért hasznos, mert akkor mégse adtunk teret a boldog örömnek, a gyávák sunnyogásának, de azért már tudva-tudjuk, a nap nehezén túljutottunk. Salátaágyunkra helyezzünk egy filmet. Filmet, ahol a hős elindul, hogy egy sikeres napja után révbe érjen. Rév oder Kháron, mindenképp meg fogod bánni. Még itt? Vagy már ott, ahonnan nem tér meg utazó? Saláta mellé a kínzó gondolatok jobban csúsznak: miért ült bele a Dealer főhőse a film végén a szoláriumba? Miért így ült bele? Drámai véget akart? Vagy véget ért a napja? Véget ért a Napja? A Nap koporsójába vágyott? Vagy egyszerűen, mint egy elhasznált papír zsebkendőt vagy egy egyszer használatos tűt, eldobta az életét? Ez az elképesztő figura, ez a MindenÍzébenTisztességesEmber, ez a megfoghatatlan létpusztító, ez a hős, akit például érdemes lenne leültetni egy kávéházi asztalhoz Antigonéval vagy Médeiával, megnézni, mit kezdenének egymással, mit kezdene a hős, aki tudja és TudjaÉsTudjaÉsTudja, hogy pusztít és pusztítja magát, és hogy nincs kiszállási lehetőség, nincs feltételes megálló, vagy ha van is, azoknak a feltételeknek ő nem tud megfelelni, a hősnőkkel, akik még azt képzelték, hogy ordíthatnak, hogy a szenvedés jobban hallik, ha kiabálják. Tényleg, mit mondana a Dealer Antigonénak vagy Médeiának? Nyugodj meg, drágám? Kérsz egy slukkot? Belövöd magad? Meg tudnák érinteni egymást? Le tudnának feküdni egymással? Tudnának egy boldog órát adni egymásnak? Mi történne, ha egyikőjük, aki azért nem tudott beszélni, mert csak üvölteni tanult meg, szót próbálna érteni a másikkal, aki azért nem beszél, mert nem érzi értelmét a beszédnek, mert kizárólag abban a világban él, ahol a fájdalmat az őrületbe kell kergetni, a szenvedést gyógyszerekkel és szerekkel kell elnyomni, a fájdalomnak ki kell tekerni a nyakát, s ha ezzel kitekerjük a sajátunkat is, akkor ez csak egy CsöndesSzépSzelaví.

A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva!... Azért a Mária Örömébe is ugorjunk csak be, hogy finom húsétel is nyugtassa a napunkat, napunk delelőjét. Igen, világos, helyette néhány szorongásoldó is megtenné, de Torkos a Nap, tudják, Torkos a Szombat, s ha Mária is kibírta Isten közeledését Anxiron és Xanax nélkül, tán minékünk is menni fog a nap (KinekIstennelKinekNélküle), s ha jól veszem ki, SeIsten nem akar közeledni hozzánk e torkos délután. De tényleg, míg így megnyugtatjuk magunkat egy fenséges és könnyű húsétellel, semmi az egész, csak egy zónaszárnyas, búcsú a szárnyasoktól, szegény madárkáink!, mellé édenkrumpli zöldségágyon, azért gondoljuk el, vajon mit érezhetett Mária, mielőtt felkereste őt Isten? Elég szépnek tartotta magát? Befestette a haját? Elment-e a fürdőbe?, felszállt a futópadra?, wellnessezett?, csináltatott új ruhát?, olyan hálóruha volt rajta, ami már máskor is?, volt-e szoliban előtte?, ha igen, hány percre?, leszedette a lábszőrét?, gyantával vagy az új amcsi módszerrel?, milyen kölnit használt?, vagy parfümöt?, mit evett aznap, hogy friss illata legyen a leheletének?, csak gyümölcsöt?, milyet?, epret?, narancsot?, szőlőt?, ananászt?, hogy tette fürgén ruganyossá a testét?, tornázott gyorsan?, mennyit?, egyáltalán, mennyi ideje volt a készülődésre? Hogy túl nagy cécót keverek e körül? Hogy gondoljak csak Danaéra! Hogy miért nem azt latolgatom, hogy ő szorongott-e? Mert Danaé nem szorongott. Danaé szerelmes volt. Lehet, hogy egy kicsit, legalábbis lehetőségeihez mérten (ugye, nehéz elzárva a lehetőségeket feltalálni, de egy szerelmes szív utat talál) valamit alakítgatott magán, de szerelmesen tárta fel magát aranyként ráeső szerelmesének. De vajon Mária? Mária, akit a szerelem nem segített, hogyan oldotta fel a feloldhatatlant?

A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva! Borongásnak és merengésnek véget a Karinthy Kifőzde ajtaja vessen. A humor, hogy elősegítse a gyomor működését (jó, humoros rész jövell!, készüljünk fel!). S igen, tudjuk, a humor a legújabb svéd kutatások értelmében nagyon pozitívan befolyásolja a narancsbőr kialakulását, illetve épp hogy negatívan. Magyarán: NagyRöhögéseknekNarancsbőrpusztulásAVége. Kiadja lelkét a narancsbőr, és átadja helyét a bársonyosnak, itt tessék helyet foglalni, Bársonyos Néni, valahogy így. A Karinthy Kifőzdében ne felejtsünk el házi édességeket fogyasztani, úgymint fánk: házibaracklekváros; fánk: úgymint csöröge; meggyes rétes: úgymint kivételesen ne a túróst, mert itt ez a jobb. S mivel ide most nagyon jól illik, merengjünk egy kicsinyt egy mondaton. Egy tréfás történetünk, nagyon tréfás!, melyet úgy foglalhatnánk össze, hogy egy ember, NemNagyBajúszos egy bizonyos nagyon rút korban valamiért, tán valami borzasztóság miatt, tán amiatt, mert másképp a pályáját nem folytathatta volna, de maradjunk azért annál, hogy valami igen rútat tett. Ismerjük persze, mennyire relatív a rút. Sokan vannak rútabbak a rútnál. Persze. Ismerjük az Ötödik pecsét történetét, s van, hogy aki száz meg száz ezert rabolt (semmi Illyés-átirat, maradjon az eredeti!), bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített. Van. Van hogy. De vajon milyen talajra hull az a megbánás, az az AzértTettemMertMásképpNemTehettem, s különben is, TeMitTettélVolna, ha a botladozó hazudozás, az esendő ember hazudozása, az esendőé, aki még nem gazember, hisz a gazember rutinosan hazudozik, nem így, akár a nagy, hazug, emlékezetes, kövér, hitvescsaló könnycsepp Clinton elnök szeme sarkában, egy ilyen mondatig tud elfutni: „És annyit és most elnézést kérek, de nem akarok reklámot csinálni a saját filmjeimnek, annyit, hogy ha úgy hozza a sorsuk, hogy szükségük van tudni azt, hogy hogy kell viselkedni diktatúra alatt, készítettem egy oktatófilmet, az a címe, hogy Bizalom, abban minden szó szerint benne van. Tanulják meg, lehet, hogy szükségük lesz rá.” Sok minden baj van ezzel a történettel, de ez az egyik legbajabb baj. Érdemes lenne odafigyelnünk egy kicsit Tiborcra, akit a szükség garast rabolni kényszerített. Nem mondja: „garast ajándékozni”, a „rabolni” szót használja. No lám. A Tiborciádához hasznos volna ennél a szónál maradni, aztán utána ki felmenti, ki együttérez, ki összeveti másokkal, ám mindezt UTÁNA, s ha T. azt panaszolná, hogy ő valójában oktatófilmet készített a gyermekélelmezés számára, hogy akkor azért tudjuk, ez kissé erős. A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva!, most meghiszem, más értelemben… De azért is volna célszerű Tiborcainknak szavainkat jelentésükben használniuk, mert ez még csak az agyrém eleje. Az, ahogy egy politikusunkat megkörnyékező „egykori állambiztonsági alezredes” vall arról, miért nem szervezett be bizonyos politikust, ez már igazán agyrémajavábólAGYRÉMagyrémAGYRÉMagyrémAGYRÉM, hogy „a jellemzésben azt írta: autoriter, bátor és őszinte személyiség, magatartásában, gondolkodásmódjában önálló, véleményét tárgyi tudására alapozza; álláspontját képes védeni. Hálózati funkcióra alkalmatlan. Ezt az értékelést a főnökei el is fogadták” – tehát ŐK döntöttek, ŐK tudták, ki a Jó s a Rossz, s a haza értéktelenjeit, a gyáváit, az őszintétlenjeit, a tudatlanjait érdemeik szerint besúgással büntették, a Jókat meg békén hagyták volna. Tényleg, hogy ez eddig eszünkbe se jutott?! NO COMMENT. Csak a Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva!, vágy, hogy akinek emlékei vannak, emlékezzen, akinek vágyai vannak, poémát írjon, ne a múltra borítsa undok lepkehálóját. „Amúgy meg egy motoros elüt egy madarat, a madár elnyaklik, a motoros hazaviszi, hátha… kalickába teszi, hátha… vizet tesz mellé, hátha… A madárka felocsúdik, felnéz: körötte rácsok, szörnyű, komor rácsok. Maga elé pillant: odavetve egy kis víz. »Jézus! – szipogja. – Ezek szerint a balesetben meghalt a motoros?!«”

A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva! Vega koraeste. Torkos Napon mindig menjünk vegába is. A vega étel azért jó, mert tisztít, s mert utat csinál az esti, nagy főétkezésnek. Tudják, napi négy órával hosszítja meg a vega étel az életet. És elűzi az orvost a háztól. Ez csak akkor gond, ha orvos a hitvesünk vagy a szerelmünk. Ilyenkor gondoljuk meg. Bár ez esetben sem árt némi szabadságolás, egy apró bűnbe vetettség, és teljes ellenállás persze (nopersze), vagy egy kis magány. Vega étel fogyasztása közben viszont újra lehet borongani. Vegyük elő megint a Dealert. Meg az előző történetet. Tessék mondani, ha visszatérünk ahhoz az irodalomtudomány szempontjából már nem igazán szeretett tételhez, hogy az alkotók a művekben üzengetnek nekünk (ld. a fentebbi idézet és említett alkotó védekezése, miszerint ő mindent megüzent a filmjeiben), akkor Agatha Christie vajon gyilkos volt? Vagy valakije a családban? Esetleg titokban nyomozó? Nem kéne ennek utánajárnunk? S Fliegauf Benedek, a Dealer rendezője hernyózik? S ennyire? Nem kéne mindjárt lecsukni? Lehet, hogy üzent. S tán még segítünk is neki, ha kicsinyt kivonjuk a forgalomból, még mielőtt a lelkiismeretét megterheli újabb szerencsétlenek anyagra való rászoktatásával. S ha már itt tartunk, menjünk csak vissza egy kicsit az időben! Most Himnusz vagy Vanitatum vanitas? Melyik az igazság? Melyiket gondolta igazán az alkotó, melyikkel üzent, s melyikkel lódított?

De érjünk el inkább végre a Kremlhez!, a Kremlhez!, jussunk el végre Moszkvába!, a vágyott Moszkvába! Este mindig Rosenkrantz. Minden Torkos Nap vége ez legyen. Libamájas erőleves, mandulaköntösben forgó süllő vargányagombával és a felejthetetlen mézes-mákos palacsinta friss eperrel. A nap végén vagy edd addig magad, mint NemNagy János (a Kis-t most nem írnám, mert a napi sajtóban az altábornagy és a filozófus nevének leírása is botrányt okoz, mit nem okozna egy szimpla irodalmi hősé!), más szóval feküdj be a magán-szoláriumodba, a magán-koporsódba, gondolj eközben erősen egy minap láthatott szomorú koporsóra, Halász Péterére, amelyben H. P. csak egy ideig tartózkodhatott, ki kellett másznia, hogy helyet adjon a halálnak, mert sajnos várta már az erősebb nemlét, vagy gondolj Hófehérkére, aki viszont képes volt az idővel szembeszállni, aztán helyezd el magad, válassz, ha fikció vagy, talán érted jön a herceg, s kicsókolja szádból az alma mérgét, ha viszont valóság, akkor, ha még kiszállhatsz, tedd azt, különben szétégsz a MűNapon. Vagy ha nincs kiszállásra mód, akkor napozd agyon, égesd szét, edd halálra, lődd arannyá magad, de tedd kötelezővé magad számára a film tanítását, miszerint magadat bármenynyire, mást semennyire nem tehetsz tönkre, s ha így értelmezed a Dealert, akkor tán senki nem kérheti számon rajta az erkölcsi tanítást.

S hogy miért kérné? Nem tudom, megesik az ilyen. Ma mindenki szeret az erkölcs szivárványszínű köntösében hódítani. Én is. Ezért ma már nem is eszem tovább. Semmit. NO MORE Torkosság! NO MORE Falánkság. Hiszen az bűn. Főbűn. Megállj!-t kiáltok, és meg is állok. Szilárdan. Holnap vasárnap. Kihúzom a telefont, a Váltsuk Valóra Álmainkat Kommunikációs Kutató Központ hívására holnap már az automata felel. Én elkezdem új, sziklaszilárd életem. A Kreml!, a Kreml!, Moszkva!, Moszkva! – vagy ha nem megy, magamra zárom a kamraajtót, a libacombok, befőttek rejtekét, s addig habzsolok, míg kiesik a számon létem utolsó pillanata. Mert számomra első a fegyelem, és a második is az.

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges