Kiss Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Külföldi és hazai kezdetek

Temetni jöttem a képregényt, nem dicsérni. De mielőtt erről a Magyarországon legalábbis tetszhalottnak tűnő műfajról beszélnék, melyet szerte a világon a kilencedik művészetként aposztrofálnak, megpróbálom pontosabban meghatározni, mit is nevezünk képregénynek. (Vagy Olaszországban fumettónak, füstpántlikának, mert a szóbuborék füstpántlika módjára kanyarog ki a beszélők szájából.) A képregény legtágabb meghatározása szerint történet képekben elbeszélve, mely legalább három fázison át tart, és esetleg szöveg kíséri. Ha akarjuk, idesorolhatjuk tehát a paleolit korszakban keletkezett, vadászatot ábrázoló, ősember kreálta rajzsorozatokat is. És képregények az egyiptomi sírkamrák halotti könyvei, Traianus oszlopa és a bayeux-i falikárpit, mely ötvennyolc hímzett képen Hódító Vilmos tetteivel ismerteti meg a nézelődőt. No és persze ide sorolható még az analfabéták klasszikus képregénye is, a Biblia Pauperum, a Képes Biblia. A XVIII. század végének képmutogatói, mint ahogy az Arany János énekes históriájában is olvasható, véres szerelmi drámákat mutattak be festett képek segítségével, miközben hangosan skandálták a verses beszélyeket, és hosszú pálcájukkal rá-ráböktek az illusztris jelenetekre. A svájci Rodolphe Töpffer 1830 táján megjelent szkeccs-sorozatai is ezt a képi világot idézik, és ezek a bökverses rajzok kerültek be a korabeli szatirikus újságok oldalaira.

A XIX. század közepén Németországban megjelent a Fliegende Blätter Wilhelm Busch rajzaival. Busch rajzsorozatai közül a Max és Móric a legismertebb, mely két vásott lurkó kalandjait meséli el. A magyarított változat 1895-ben jelent meg könyv alakban Marci és Miska címen, Cziklay Lajos fordításában.

A Fliegende Blätter az Osztrák–Magyar Monarchiában is nagy népszerűségre tett szert, így nem csoda, hogy Jókai Mór is szívesen adoptálta Üstökös című lapjába az új módit. Kedvenc rajzolójának az autodidakta Jankó Jánost választotta, aki ontotta magából a képtörténeteket, melyeknek rajzos forgatókönyvét nemegyszer maga a Mester, azaz Jókai készíti. Az első képsorozatok, melyek 1861-ben születtek, Magyar Miska és Német Miska kalandjain keresztül a „kényszerű sógorok” bugyutaságát pellengérezik ki. A sikeres példán felbuzdulva egyre-másra születtek a humoros lapok, melyek közkedvelt olvasmánya volt a vidám képtörténet. Garay Ákos és Bér Dezső, Manno Miltiadesz és Gáspár Antal rajzos történetei ott sorjáznak a Borsszem Jankó, a Kakas Márton és a Mátyás diák oldalain.

A sokszor keret nélküli, általában verses szövegekkel kísért rajzsorozatok a későbbi diafilmek képi struktúráját vetítik előre.

Egy makói gabonakereskedő kalandvágyó fia ez idő tájt kelt át az óceánon, hogy harcolhasson Lincoln seregében. A gyenge fizikumú Pulitzer Józsefet azonban nemsokára leszerelték, és ő bánatában az Újvilág újságkirályává vált. Joseph Pulitzer jelentette meg 1896. február 16-án a New York World vasárnapi mellékletében Richard F. Outcault képregényét. A Yellow Kid címet viselő sorozatban mind a narrátori, mind a beszélt szöveg már a képkockán belülre kerül. Hivatalosan innen datáljuk a képregény, a comic strip születését.

A képregény változatai a II. világháború előtt

Míg Amerikában a Yellow Kid megteremtette új formát követték a képregények, addig Angliában továbbra is a képkockán kívülre helyezték a szöveget. Hazánk képtörténeteket közlő gyermekújságjai is a képaláírásos képregény mellett teszik le a voksot. A Kis Lap, a Hasznos Mulattató, a Pesti Hírlap Vasárnapja lapjain külföldről átvett képtörténetek szórakoztatták ifjú olvasóikat.

Nem lóg ki a sorból az Áller Képes Családi Lapja sem, mely 1924-től négy éven át közölt képaláírásos képregényeket. Az első „magyar” képregényújság alapváltozatát Dániából importáltuk. Hobogász úr, Pimpók papa, Hórihorog és Tömzsi figurája hamar közkedveltté vált. A szemet gyönyörködtető újság színvonalát máig nem tudtuk túlszárnyalni. Az Áller sikerén felbuzdulva 1925-ben jelent meg a Tündérvásár. A nívós külföldi képregényfigurákat nemsokára a háttérbe szorítja Lekvár Peti, aki a makulátlan magyar gyermeki lélek tisztaságát volt hivatva jelképezni. Benedek Kata figurája húsz éven át képes volt megőrizni vonzerejét és báját. Lekvár Peti kalandjai, majd Az Ibrik ikrek csíntevései 1931-ben jelennek meg gyűjteményes formában.

1935 második felében tört be a magyar újságpiacra az amerikai King Features Syndicate kiadó. Míg a Rádióújság A 11-es rádióautó kalandjaival (filmregény 296 rajzban) szórakoztatja a nagyérdeműt, addig az Újság két Edgar Wallace-adaptációt: A gumiembereket (A Trója kincse) és A fehér álarcot közli. Ezekben az újságokban már valódi comicsok, szóbuborékos amerikai képregények magyar változatai jelennek meg. Ezt a hagyományt folytatja a KFS az 1936-ban útjára induló Hári János című képregényújságban. Zane Greynek, a vadnyugat krónikásának története, a King, a kanadai lovascsendőr a tengerentúli megjelenéssel egyidőben volt olvasható nálunk is. Ugyancsak itt debütál Puskás Pista és Árva Panni is. A Hári János kérészéletű produktumnak bizonyult. Összesen harmincegy száma jelent meg, melyet tíz olyan követett, ahol a képregényoldalak véletlenszerűen vannak összeválogatva a korábban megjelent lapszámok anyagából. Ezt a trükköt valószínűleg az előfizetők kielégítésére találta ki a kiadó.

Az újság megszűnését a sajtótörvényen kívül a szóbuborékos képregény mint „újdonság” megjelenése is okozhatta. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a King Features Syndicate nevével 1938-ban, a Képes Regények könyvsorozatnál találkozhatunk újra. Magyarországon itt használják először a „képregény” szót, bár a kiadványnak ehhez a műfajhoz van talán a legkevesebb köze. A zsebkönyv méretű könyvecske szerkesztői kitörlik a szóbuborékokat és a narrátori szöveget a képkockából, és kényük-kedvük szerint egészítik ki az üresen maradt részeket. Ezek a képek kerülnek az oldalpár páratlan oldalára, míg a párosra komplett, szöveges sztorit kreálnak. A könyvsorozat csupán hat kötetet ért meg. Többek között itt folytatódik Zane Grey King-sorozata, mely a hangzatos A Fekete Völgy diktátora címet viseli. A láthatatlan ellenségben szereplő X-9-es ügynök kalandjait a modern krimiirodalom atyja, A máltai sólyommal hírnevet szerzett Dashiel Hammett írta. A rajzolók között Alex Raymondot, Flash Gordon és Jungle Jim megálmodóját is ott találjuk. Ekkoriban jelenik meg füzet és könyv alakban Pat Sullivan macskafigurája, Félix, aki a magyar keresztségben a Sicc úrfi nevet kapja. A képkockák alá Kálmán Jenő ír négysoros verseket. (Az 50-es években a már meglévő versekhez új rajz készül, melyet Tankó Béla készít.)

Míg itthon 1944-ben a Harc nevű újságban Grün Ábrahám karrierjén szörnyülködhet a nyájas nyilas olvasó, addig a náci Németországban Goebbels doktor, a párt ideológusa a birodalmi gyűlésen kijelenti Supermanről, hogy zsidó. Nem is csoda! A Pentagon külön lelkesítő comics-füzeteket rendelt a hadsereg számára, melyben szuperhősök veszik fel a harcot a fasiszta hordákkal, és még Donald kacsa is bezupál.

Mielőtt továbbmennénk, be kell még számolnunk egy üdítő színfoltról a honi újságpiacon. A Friss Újság Vasárnapjában 1935-től hétről hétre közölnek egész oldalas, színes, néha szóbuborékos képregényeket, melyek 1950-es megszűnéséig kedvelt olvasmányai a lapnak. De hát, mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat.

Egy dekadens műfaj hőskora

1945 után a gyermekújságok kezdenek elsőként képaláírásos történeteket közölni. Ilyenekkel találkozunk a Hüvelyk Matyi, a Képes Úttörő Gyermekújság és a Pajtás oldalain.

1948-ban a Magvetőben, a parasztifjúság hetilapjában Kuczka Péter, a honi fantasztikum apostola ír pártos képregényeket. Ekkor válik általánosan elfogadottá a képsorozatokra a „képregény” megnevezés.

Álljanak itt az Ítél a nép örökbecsű szavai: „Morvay Ákos, a töttönyösi volt földesúr visszaszökik a faluba, hogy magával vigye a család elrejtett kincseit. Gombó Gergelynek, a falu legnagyobb gazdájának és a plébánosnak a biztatására kilopja a földműves szövetkezet új traktorából a porlasztót, hogy a dolgozó parasztok ne tudjanak szántani, és rászoruljanak Gombó igájára.” A híres moszkvai esztéta, Finogenov elvtárs valószínűleg nem olvasta a fent említett képregényt, mivel 1950-ben, a Fészek Klubban kijelenti, hogy a képregény imperialista csökevény, mire Rákosi Mátyás azonnal leparancsolja az újságok oldalairól a nyugati kultúrmocskot. A Világ Ifjúsága oldalain Bányász Rezső lép fel erélyesen a kártékony képregények ellen: „A tréfás könyvek túlnyomó többségükben szadista bűnügyi regények, melyek kegyetlenkedésre, fajgyűlöletre, szexuális perverzitásra, a fasizmus dicsőítésére tanítanak.” Bányász Rezső eszmefuttatásai Dr. Frederick Wertham Az ártatlanok elcsábítása című tanulmányán alapultak. Az amerikai pszichiáter könyve nyomán 1954-ben a képregényesek öncenzúra-bizottságot hívnak életre, és eltűnnek a horror képregények a külhoni újságos standokról.

Itthon csak 1954 táján óvakodik vissza egy tehetséges, középkorú grafikus, Zórád Ernő Az Északi-sarkról a Föld belsejébe című képregényével a Pajtás lapjaira, melyet Obrucsev Utazás Plutóniába című regényéből készít. (A képregénynek az a különlegessége, hogy Zórád 1981-ben újra megrajzolja a Fülesnek, majd pár év múlva megjelenik a Füles-beli képregény kifestett, egész oldalas festményekkel kiegészített változata a Táltos Kiadónál.)

1955 mérföldkő a magyar képregény történetében. Gugi Sándor grafikus felkeresi az újságíró Horváth Tibort, hogy készítsenek együtt képregényt. Horváth meglátja az ajánlatban rejlő „nagy lehetőséget”, és fiatal alkotók közreműködésével új, képaláírásos sorozatok indulnak az Új Világ, a Szabadságharcos és a Po Sztránye Szovetov (Keresztül-kasul a szovjet tájakon) oldalain, mely az orosz nyelvű Képes Nyelvmester elődje. A Szivárvány Kiskönyvtár is képaláírásos képregényeket közöl. Az írók között Örkény Istvánt és Rónaszegi Miklóst, a rajzolók közt Zórád Ernőt és Szűr-Szabó Józsefet is ott találjuk. A Pajtás 1957/1. számában indul Cs. Horváth Tibor és Zórád Ernő közös munkája, a Winnetou című képregénysorozat. Állandó rendszerességgel ekkor kerül bele a narrátori és a beszélt szöveg a képkocka belsejébe. Számoljunk csak egy kicsit! 1896 és 1957: több mint hatvan év telik el, míg a valódi, szóbuborékos képregény végre meghonosodik nálunk.

Ugyancsak 1957-ben jelenik meg a Füles Szórakoztató Naptára. A benne lévő képregényt a Pesti Izé szexi háremhölgy-ábrázolásain megizmosodott Korcsmáros Pál jegyzi.

A Naptár a Füles próbaszáma volt, amin felmérték, milyen példányszámban indítsák útra az új rejtvényújságot. Míg a Fülest Korcsmáros uralja, addig a Magyar Ifjúság hasábjain feltűnik a filléres ponyvák címlapvarázslója: Sebők Imre, Stevenson klasszikusának, A kincses szigetnek a feldolgozásával. (Úgy tartja a fáma, hogy ’45 után Sebőköt Amerikába hívták Tarzan-képregényeket rajzolni, de ő nem fogadta el az ajánlatot.)

Zórád, Sebők és Korcsmáros. Három nagy formátumú rajzoló, egyéni, virtuóz, mégis közérthető stílussal. Ők uralják a honi képregénypiacot harminc éven keresztül, és készítik a nívósan megrajzolt, bár néha túlszövegezett irodalmi adaptációk tömkelegét. Hiába volt Gugi az ötletgazda, neki többé nincs helye a „három testőr” között.

A hatvanas évek elejétől folyamatosan közöl képregényeket a Népszava, a Lobogó, a Képes Újság, és ki győzné felsorolni, még hányféle sajtóorgánum. Ez a harminc év a magyar képregény aranykora. A három rajzoló mellett Cs. Horváth Tibor is naggyá válik, neve a színvonalasan megírt irodalmi adaptációk védjegye lesz. Zórád Ernő művészi képregényeit az igényes nyugat-európai piac is elfogadja, Sebők Imre a fény-árnyék kontraszthatását felhasználva egyedülálló stílust teremt, Korcsmáros Pál a reális ábrázolást egyénien groteszkre torzítja klasszikus Rejtő-feldolgozásaiban. 1976-ban Cs. Horváth bukkan rá a francia Vaillant (Pif) grafikusainak tiszta, reális stílusában alkotó Fazekas Attilára is.

És hol maradnak a valódi comicsok?

Sehol. Cs. Horváth csak úgy tudja a bigott kulturális vezetésnek beadni a képregény keserű piruláját, hogy azt egy klasszikus irodalmi mű ostyájába csomagolja. A szó szoros értelmében vett comics-szerű képregényről még mindig nem beszélhetünk. A nyugati képregény formanyelvéhez még Zórád Ernő adaptációi állnak a legközelebb. 1970 táján Zórád megteremti a kollázs-képregényt, ahol korhangulatot idéző fényképrészleteket applikál a képkocka egészébe. Az ilyen technikával készült első képregény Kuczka Péter Üvegvárosa. Zórád Művészi képregény című, hasonló stílusban készült munkáját az olaszok egy nemzetközi képregényfesztiválra is benevezik. (A magyar bürokráciának hála, az anyag csak a kiállítás eredményhirdetésére ért ki Rómába, és ott ráadásul el is lopták!)

A képregénydömping a hetvenes évek elején érte el a csúcsát. Dargay Attila, Szitás György, Szenes Róbert, sőt még a képregényt később kíméletlenül ostorozó Jankovics Marcell is képregényt rajzol ekkoriban. 1975-ben meghalt Korcsmáros, Sebők öt év múlva követte, Zórád pedig 1984-ben úgy döntött, nem rajzol több képregényt. Bomlásnak indult az a hatalmas életmű, amit Cs. Horváth harminc éven keresztül építgetett, s amit ezután tíz év alatt szétnyirbált, összeragasztózott, összerombolt. Cs. Horváth számára csak a szöveg volt szent és sérthetetlen, a mesterien megrajzolt képregények a kezében önmaguk nyomorék zanzájává váltak: megcsonkította az eredeti oldalakat, eltakarta őket a túlméretezett szöveggel, bár már a rendelkezésére állt a nyomdai sokszorosítás lehetősége is.

A hetvenes évek végétől egyre kevesebb újság tartott igényt a hazai képregényekre, és a gyatra díjazás miatt megfogyatkoztak a műfaj művelői is. 1984-ben Kuczka Péter fedezte fel a Galaktikában a máig is alkotó Vass Mihályt, akit mérnöki precizitással kidolgozott alakjai és oldalkompozíciói méltán emelnek (emelhetnének) a világ legjobb rajzolói közé.

Bizonytalan lépések az elmúlt másfél évtizedben

A rendszerváltást követően egyre többen gondolják úgy, hogy a képregénykínálatot importból kell megteremteni. Kuczka közreműködésével megjelenik a francia Larousse kiadó képregényes Biblia-sorozata. Kertész Sándor az európai képregényrajzolás nagyágyúit: Manarát, Moebiust és Serpierit vonultatja fel a Krampusz és a Menő Manó lapjain. A Hepiend és a Vampi vegyes színvonalú nyugati képregényeket közöl, míg a svéd érdekeltségű Semic Interprint kiadó megkezdi a tucatképregények forgalmazását. Ekkor jelenteti meg Kertész a képregény történetéről szóló, szorgos kutatómunkára valló alapművét Képregényhősök Magyarországon címmel. Fazekas Attila Botond nevű képregényújság-hőse több-kevesebb sikerrel döngeti a hazai kapukat, míg a Fülig Jimmy és a Csalamádé egy-két szám után elvérzett. Számoljunk csak újra! Száz évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Yellow Kid után végre nálunk is megjelenjenek az első, igazi comicsok!

A képregénydömpingből a tőkeerős Semic került ki győztesen. Megjelentette a Mad magazin magyarított változatát, a Kretént, mely egy egész sor tehetséges magyar rajzolót mutat be. Fekete Imre és Varga „Zerge” Zoltán, Garisa Zsolt és Göndöcs Gergely neve ennél a lapnál lett közismert. Bár sokszor ostorozom a külföldi, igénytelen képregényeket, a Semic-kiadványoknak abban látom a létjogosultságát, hogy egy új nemzedéket tanítanak meg a valódi képregényes látás- és kifejezésmódra.

Az irodalmi képregénynek bealkonyult. A szerkesztőségek már nem tartanak igényt rá, amit az érdeklődés csökkenésével és egy-egy rajzolt oldal horribilis költségével magyaráznak.

Az új nem kell, mert tíz-tizenöt év alatt még nem tanultuk meg a valódi képregény befogadását, a régi meg azért nem kell, mert avítt és unalmas. A képregényes generáció utolsó nagy formátumú képviselője, Fazekas Attila az utóbbi időben filmes utánérzések képregényváltozatait készíti sorra.

A hazai képregénytermést áttekintve meglehetősen vegyes képet látunk. Nem sok jóval bíztatnak az Eszes vegyes színvonalú képregényei vagy Shakespeare színműveinek ismeretlen grafikusokkal feldolgozott füzetei, illetve a Móricka és a Morbid könnyű altesti humora. Érdekes színfoltot jelentenek viszont Korcsmáros Pál mesteri Rejtő-képregényeinek újratervezett, számítógép által színezett, színpompás albumai vagy Filó Vera formabontó és gondolatébresztő képregényei, és a Kalandor kiadó honlapján megtekinthető ál-ősmagyar képregények. 2003-ban a Konkrét Könyvek irodalmi pályázatot hirdetett VadZseni címmel, melyre a regény, illetve ifjúsági regény kategória mellett képregénnyel is lehetett nevezni. A különdíjat Olajos Csaba és Géczi Zoltán fantasy képregénye, a Dead.line: Spiritus Sancti nyerte el, melyet Amerikában ki is adnak. Ám egy szűk rétegen kívül még csak nem is ismerik ezeknek az alkotóknak a nevét. Remélhetőleg nem erre a sorsra jutnak a rajzfilmes Vadkelet Fesztivál díjazottjai, akik áprilisban megalakították a Képregény Akadémiát. Azokat a kivételes rajztehetséggel bíró alkotókat (említsük itt Cserkuti Dávid nevét vagy a Boros–Szikszai duót), akik a legjobb európai hagyományok szellemében mesterképregényeket tudnának alkotni, felszippantják a jól fizető, reklámgrafikával foglalkozó stúdiók.

Elvétve akadnak azért a nemzetközi porondon is magyar sikerek: a 2002-ben Luzernben megrendezett 11. képregényfesztivált Kedves Lili nyerte meg experimentális fotókollázs-képregényével. Bár az ötlet és a stílus egyéni, egyik grafikus barátom szarkasztikusan jegyezte meg: „Húsz év múlva vagyonokat fog keresni az, aki még képes lesz szabad kézzel rajzolni!” Ezt a véleményt igazolja az is, hogy a formabontó képi megoldásokkal operáló, tehetséges, fiatal grafikust, Futaki Attilát 2004-ben felvették a Firenzei Nemzetközi Képregény Főiskolára, ahol Marco Bianchini és Eleutieri-Serpieri, Druuna szülőatyja oktatja.

Egyelőre nehéz volna tehát eldönteni, hogy a gyászbeszéd vagy a dicséret szavai illenek-e inkább az alkalomhoz.
 

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges