Sós Vilmos

Nyomtatóbarát változat

A koalíciós pártok elkötelezték magukat az új alkotmány megalkotása mellett. Az új alkotmány szükségességéről, formájáról és tartalmáról 1989 óta folynak politikai és szakértői viták. Mindenki kinyilvánította azt az óhaját, hogy új alkotmányt kellene létrehozni, de igazából még egyetlen politikai erő sem akart ezért lépéseket tenni.

A modern világban a demokratikus rend alapja az alkotmány, melynek kikezdhetetlen tekintéllyel bíró intézményként kell működnie. A ma érvényes magyar alkotmányt 1989-ben fogadták el, de azóta is számtalan változtatáson ment át, mégpedig nemegyszer napi politikai megfontolások alapján. Emiatt nincs kellő társadalmi tekintélye, kevesen érzik egy új társadalmi rend abszolút hivatkozási pontjának. Az alkotmányt súlytalanná teszi a kétharmados megváltoztatás lehetősége. Nem véletlen, hogy az Alkotmánybíróság – ez a valóban igen tekintélyes szakmai testület – nemcsak értelmezi az alkotmányt, hanem időnként új alkotmányt ír, az úgynevezett „láthatatlan alkotmányt”. Azt hiszem, hogy még egy szakmailag olyan hozzáértő testület sem jogosult az Országgyűlés helyett alkotmányozni, mint az Alkotmánybíróság. Ez a tevékenysége nem is erősítette a testület társadalmi tekintélyét, s ez ártalmára van az egész demokratikus intézményrendszer amúgy sem erős társadalmi elfogadottságának.

Az alkotmányozás nem szokásos törvényhozás, hanem egy alaptörvény lefektetése, s ez hosszú időre megszabja magát a törvényhozást is. A parlament sem az aktuális összetételű Ház számára alkotmányoz. Pontosabban most – azaz a jelenlegi alkotmány szerint – legálisan megteheti, de ezzel degradálná az alkotmány súlyát és szerepét.

Az 1990-es választások előtt nem kívánt egyetlen politikai erő sem új alkotmányozást, a választások után még kevésbé. Ez kölcsönös kompromisszumokat igényelt volna. A pártok viszonya azonban már a választások előtt oly mértékben megromlott, hogy lehetetlenné vált a megegyezés még olyan kérdésekben is, ahol legalább elvi egyetértés volt közöttük. Emiatt választotta a két akkor legnagyobb párt az MDF és az SZDSZ a harmadik lehetőséget: a paktumot.

A koalíciós megállapodásból úgy tűnik, hogy a kormányra kerülő pártok 1995 augusztusáig szeretnék befejezni az alkotmányozást. Ha igazán ezt akarják, akkor az idő túl hosszú, az alkotmányozás egyéves elnyújtása szakmailag nem indokolható. Ha viszont az egyezségben leírt módon akarják az új alkotmányt megteremteni, akkor vagy nem fognak elkészülni a munkával, vagy pedig a koalíció által diktált alkotmány születik, melynek tartóssága egy esetleges kormányváltozás esetén kérdésessé válhat. Ennél pedig még az is jobb, ha nem lesz új alkotmányunk.

A koalíciós egyezmény 1.31 pontja a következőket mondja ki: „Az alkotmányozás folyamatának irányítására az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizottságot választ, amelyet az igazságügy-miniszter vezet. A bizottságnak 27 tagja van, összetétele a 27 tagú parlamenti állandó bizottságokban érvényesülő (frakciók közötti) arányokhoz igazodik.” Miért kellene az aktív, egyébként is kevés idővel rendelkező politikusoknak végezni az előkészítő és fogalmazási munkát? Erre nem ők a legalkalmasabbak. A végső (a népszavazás kivételével a legvégső) politikai döntés amúgy is az övék lesz. A politikai szándék átlátszó: a végrehajtó hatalom embere, a miniszter irányítaná a munkát, és a bizottság sem paritásos, hanem többségi alapon állna fel. Miért nem egy semleges ember irányítja a munkát?

Az alkotmány elfogadásakor a többségi dominancia úgyis meghatározó jelentőségű, miért kell azt már az alkotmány szövegezésénél érvényesíteni?

Az alkotmány nem az aktuális többség jogi dokumentuma, nem négy évre szól. Az államhatalom nem a maga számára, hanem mindannyiunk javára alkotmányoz, beleértve a jelenlegi és a jövendő ellenzéki politikai erőket is. Ehhez pedig konszenzus szükséges. Legalább az első új alkotmány esetében ki kellene mondani, hogy elfogadásához 75-80 százalékos többség szükséges. Ez példamutató kezdeményezés lehetne egy több mint kétharmados többséggel rendelkező koalíció részéről. Ha a koalíció valóban akar új alkotmányt, akkor annak elfogadásáig tartózkodnia kellene a jelenlegi alkotmány legcsekélyebb megváltoztatásától is. Minden aktuális változtatás jogos gyanút kelt a szándék komolysága iránt.

Ha az alkotmányt valóban főfoglalkozású szakemberek teszik le a politikusok elé, akkor lerövidülhet az alkotmányozási időszak is. Az egész két-három hónap alatt lefolytatható, hiszen vannak kész alkotmányszövegek. Ezek a szövegek nem állnak kibékíthetetlen ellentmondásban egymással, s nem különböznek jelentősen a politikusok eddig megnyilvánult véleményeitől sem. Most kellene bizonyítani, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom valóban a szakértelem hatalma.

• Mentőakció